15. rész, Duliful meglátogatja a kutyamenhelyet

- Szolga, te Balga, pattanj! Állítsd elő a szekeret, ma meglátogatjuk a kutyamenhelyet!
Fügét keresd meg, nem tudom, hol kószál Kiflivel. A cica ma itthon marad, a kutyák
a látványától le ne bontsák a falat – mondja Duliful mosolyogva.
Azzal el is tűnik a palotában.
A Szolga hívogatja Fügét, tűvé teszi érte a palotát, de sehol nem leli a nyomát.
Egyszer csak az udvaron megpillantja, ahogy Kiflit éppen jól megzavarja.
„Füge, Füge!” – hívogatja, de a kutya csak a farkát csóválgatja.
„Gyere már Te eb, a fenség hívat tégedet!”
Füge nagy kegyesen a Szolgához sétál, Kifli természetesen a sarkában strázsál.
„Kifli te maradsz! Nyugodtan pihenj csak el a nagy a fa alatt!”
Azzal Füge nyakára rárakta a királyi pórázt, és a kutyával már el is sétált.
Éppen időben, mert Duliful már türelmetlen:
- Siess már Te lomha, induljunk utunkra! A szekérre az összegyűjtött száraz kenyeret
feltegyed, ajándékozzuk meg vele az ebeket.
- A zsákot már régen elkészítettem, a szekéren azt el is helyeztem.
Azzal mindhárman felkerekedtek s a szekérre feltelepedtek. Útban a menhely felé,
az erdőn keresztül ahogy mentek,madár dala kísérte végig őket. A fák már zöldelltek,
alattuk ibolyák kéklettek.

- Állítsd meg Szolga a szekeret, ebből az ibolyából Borkának hagy szedjek!
Azzal már le is pattant a szekérről és szedte is az illatos ibolyát a fűből.
A Szolga is lekászálódott utána, a feleségének ő is szed egy csokrot – gondolta.
Mindketten nagyon sok ibolyát szedtek, majd egy-egy hatalmas csokrot kötöttek.
„Biztosan örülni fog Borka ha ezt a hatalmas illatos csokrot megkapja”
– mondta Duliful, és a szekér felé indul. A menhely az erdőben ugyan még nem látszott,
de a sok kutya lármája már messziről hallatszott. Hamarosan a tisztáshoz értek és már
látták is a menhelyet, ahol a kutyák éltek. Fából volt ott minden kifaragva, a tetején jó
vastag fa gerenda.
Ahogy közeledtek, a kutyák hangos ugatásba kezdtek.
A gondnok éppen ételt osztott a kutyáknak, jól megrakta étellel a kutyáknak a tálat.
- Felség, üdvözöllek! Gyere, térjél beljebb! Nézz körül itt nálunk, tekintsd meg milyen jó
sora van itt a kutyáknak, hogyan élnek itt, mit is csinálnak.
A gondnok gyorsan megmossa a kezét és már megy is a király elé:
-Jó Uram! Körbevezetlek! Tekintsd meg a menhelyet. Ez itt a kutyáknak az ebédlője,
itt lelnek mindig jobbnál jobb élelemre.
- Szolga, hozd is be a zsákot! Hoztunk a kutyáknak mi is ajándékot. Száraz kenyeret
gyűjtöttünk össze, holnap majd kapják meg ebédre.
- Azt bizony nagyon szeretik, a kenyérrel majd el lesznek estig – mondja a gondnok.
Ez a nagy helység a kutyák hálószobája, ide tereljük be őket éjszakára. A földre alájuk
meleg takarókat raktunk, hogy ne fázzanak és jobb legyen az álmuk. Itt pedig az újszülött
kutyák laknak, most legalább vagy tizenhárman vannak.
Duliful egy piciny kutyát magához ölel, csak úgy bújik hozzá az öleb.

- Milyen pihe-puha a szőre és milyen rózsaszín a kis nyelve!
- Ez a kutya alig fog majd nagyobbra nőni, mert ez egy puli.
- Aztán vadásznak való-e? – kérdi a király .
- Az bizony ám! – mondja a gondnok. - Úgy kergeti ez a vadat, hogy előtte semmi meg
nem marad.
A Szolga nézi a Királyt, de már látja is a gondolatát.

- Jó Uram! Csak nem haza akarod hozni? Bizonyára azért ölelgeted annyira azt a pulit.
- Szolga hallgass már, Fügének elkelne egy játszótárs! No, meglehet, könnyebben
megtanulna vadászni, ha ott lenne ez a másik. Hazavisszük, úgy döntöttem! 
Szolga, szerezz egy dobozt, amibe a kutyát betesszük és majd a szekéren biztonságba 
helyezzük.
Füge is előkerült valamelyik ólból, a király körül csak úgy táncol.
Észrevette a piciny jószágot a kezében, ő is fel akar ugrani melléje.
- Nyughass Füge, nyughass már! Itt van neked egy jó barát, majd otthon közelebbről
megismerheted, ki is ez a kis fekete eb!
A Szolga óvatosan átveszi a kutyát, kis fekete gombszemei szinte mosolyognak rá.
- Felség, adj hát neki nevet, hiszen mostantól a tied! – mondja a gondnok.
- Szolga, ezt most te kereszteld el!
- Gyermekkoromban volt egy kutyám, a neve mi volt, nem emlékszem már. Kis fekete volt
és mindig a búbos kemence mellett szunyókált. Én is mellé kuporodtam és vele jó nagyokat
aludtam. Így hát, ha lehet, legyen a neve búbos kemence után Bubu!
- Csavaros egy észjárás, de jól van hát! – bólint rá a király. - Folytassuk hát a sétát,
járjuk be a kutyasétányt.

Az udvaron árnyas fák között vezetett a kutyák sétálóutcája, mindenféle játék volt kirakva
rajta. A végén egy nagy kutyaitató, mellette egy friss vizet adó kút:
„Látom, jó helye van itt a kutyáknak, holnap be is számolok róla Borkának!”
Lassan a látogatás végére értek, még kicsit megpihentek, majd útra kéltek.
A szekér hátuljában helyezték el a dobozt, Füge azon nyomban odairamodott.
De nem bántotta a kicsiny kutyát, csak körbeszaglászta a mancsát.
- Jó kutya, vigyázz Bubura! – simogatta meg Fügét a Szolga.
Ahogy a szekérrel hazaúton haladtak, nagy öröme volt a királynak.
- Tudod Szolga, jó ötlet volt ez a menhely! Milyen sok kutya otthonra talál, s nem kóborol
az utcán.
- Jó Uram, bizony ám! Megmentettél több száz kutyát!
Amíg így beszélgettek, hátul a kutyák elcsendesedtek. Mindketten az igazak álmát aludták,
jól bírták a szekér rázását. Az ibolyacsokrok is mellettük díszelegtek, édeskés illatuktól 
lehet, jobban elszenderedtek.

„Borka hogy meg fog lepődni, ha meglátja a kis fekete pulit! Remélem, hamar megszokik
majd nálunk és ősszel már együtt vadászunk.” – mondja Duliful mosolyogva.
Erre nagyot bólogat a Szolga.

Feliratkozás: Bejegyzések ( Atom )