Duliful Meséi 51-60.

- Csitulj már, Jó Uram, nem a te fiad! – mosolyog Borka, és határozottan ezt mondja: „Menjen érte egyedül az apja, legyenek kicsit csak magukban. Legyen az örömük mélyen a szívükbe bezárva.”
- Igazad van Borka! Menj gyorsan Szolga, mi mind itt várunk majd titeket, majd meglásd, ünnepi fogadtatás lesz!

    Szalad a Szolga, a szíve már majd kiugrik, olyan izgatott. Már nagyon várja, hogy kisfiát a karjaiba zárja. A kórházi folyosón türelmetlenül fel s alá járt, úgy érezte, az óra megállt. Egyszer csak nyílt a nagy kétszárnyas ajtó és ott állt a Szolga felesége, mellette egy nővér, kezében mózeskosár és benne hófehér pólyában egy gyönyörű szempár kandikált. A Szolga szemében gyűltek a könnyek, el sem hitte, hogy övé ez a gyermek. Elvette a nővértől a kosarat, a keze csak úgy remegett, a felesége ezen nagyokat nevetett. Óvatosan felhelyezték a kosarat a szekérre, még betekerték a gyermeket egy jó meleg plédbe és boldogan indultak haza. Ahogy a palotához értek, a kapun egy hatalmas üdvözlő koszorú köszöntötte őket. Tavaszi virágokból fonták, meseszép volt. Borka készítette meg Klára nagy-nagy titokban. Az ajtót Albert nyitotta, fülig ért a szája. Máris gratulált a Szolgának, majd kivette kezéből a kosarat.
- Milyen gyönyörű kisbaba, gyönyörű ez a rózsaszín arcocska!
- Csak óvatosan fogd azt a kosarat, ki ne essen a kisfiam!
- Hova gondolsz komám? Én már gyakorló apuka vagyok, tudom, hogy kell intézni ezeket a dolgokat.
    A kék szalonban lágy zene szólt, az asztal ünnepélyesen meg volt terítve, hatalmas virágcsokor állt a közepén. Mindenki ünneplő ruhába öltözött, úgy várták az újszülött gyermeket. A Szolgának ideje sem volt meglepődni, mert a kosár kézről kézre járt, nem győzték csodálni gyönyörűséges, formás kisfiát. Dulifulnál kötött ki utoljára a kosár, ő bátor volt, kivette belőle a gyermeket:
- Gratulálok Szolga, aranyos ez a gyermek! Már nagyon vártuk, hogy velünk itt legyen.
- Biztosan nagyon elfáradtatok – szólalt meg Borka. Lehet, hogy a kis Samu is lassan megéhezik.
A szobátokat már elkészítettük, a kandallót felfűtöttük. Minden készen áll, foglaljátok nyugodtan el lakhelyeteket.

    A Szolga felesége nagyon hálás volt mindezért. Megfogta gyermekét, óvatosan magához ölelte és átadta a férjének:
- Hozd te, kérlek, én még kicsit gyenge vagyok.
A Szolga keze újra megremegett, alig tudta tartani a habkönnyű gyermeket. Mint egy hímes tojás, úgy bánt vele, olyan óvatosan vitte.
- Majd később visszajövünk. Tisztába tesszük a gyermeket és megszoptatja a feleségem, majd utána megesszük a finom ebédet.
- Várunk benneteket Szolga, csak menjetek.
A szoba, ahol lakott a Szolga és a családja, gyönyörűre sikeredett. A baldachinos kiságy az ablaknál állt és minden csodálatosan fel volt újítva. Borka sokat dolgozott vele, de megérte. Mondta is a Szolga újfent az asszonyának:
- Micsoda barátaink vannak, és milyen szerencsések vagyunk, hogy ilyen áldott jó ember a gazdánk Duliful király!
Felesége sűrűn bólogatott. Egyetértett urával, hiszen remek helyük lett itt a kisfiával.
A többiek ebéd közben nem győzték a gyermeket dicsérni. Még Hajnalka is ott gőgicsélt, neki is nagyon tetszett az új jövevény.
- De jó dolog ez Borkám! – mondta a király. Benépesül a palotánk, gyermekkacagástól lesz hangos.
Ó, micsoda nagy dolog! Reméljük, ha összeházasodunk, nekünk is hamarosan születik majd gyermekünk, megadja a sorsunk majd ezt nekünk. Igyunk hát erre, meg az új gyermek egészségére!
Koccantak a poharak és mindenki mélyen bólogatott:
- Így legyen, bizony így legyen! Nagyon várom már! – mondta könnyes szemmel Borka.

52. rész
Duliful és az esküvői ruhapróba
- Szolga, te balga! Hol tekeregsz? Hozzad már azt a szekeret! Ma annyi a dolgom, azt sem tudom hol áll a fejem, az esküvői előkészület oly sok gondot okoz nekem. Délelőtt tizenegyre a városba kell érnünk, mert különben a szabó jön el majd értünk. Még Pistát is fel kell vennünk, mert őket is próbára kell majd vinnünk. Palkó pedig a szabóságban fog várni bennünket. Ma leveszik mindenkiről a méretet és kiválasztjuk a kelméket. Szolga, rólad is leveszik majd a méretet.
    Felpattantak a szekérre, Duliful bebugyolálta magát egy jó meleg plédbe. Pistáék házához hajtottak, a gyerekek már a kapuban toporogtak. A Szolga feltette őket a szekérre, ők is kaptak plédet, sőt, a szolga még egy vastag báránytakarót is rájuk terített. 
- Meg ne fázzatok nékem, mer' aztán egyedül maradok a ruhapróbán!
    Ezen jó nagyot derültek és máris útra keltek. Mire a szabósághoz értek, Palkó már ott várta őket. Már messziről integetett és közben nagyokat nevetett: 
- Halihó! De jó, hogy megjöttetek, már nagyon vártalak titeket! És bizony a lábam is nagyon fázott, de bemenni nem tudtam, mert még nem nyitották ki a szabóságot.
- Az nem lehet - mordult fel a király -, hisz a szabó minket tizenegyre vár!
Megrázta az ajtón lévő kolompot, aminek jó éles hangja volt, a kulcs a zárban elfordult. Egy tömzsi fiú nyitott ajtót, az volt a szabó segédje. 
- Hol van a mestered te gyerek? Szaladj, szólj neki, hogy megjött a király, ne várassa őt soká! - mondta a Szolga, majd levette a gyerekeket a szekérről sorba.
    Mire az üzletbe mindannyian bementek, előkerült a mester. Karján mérőszalag lógott, kezében tűpárna telis-teli fényes gombos tűvel. A szemüvege alól kedvesen kinézett és nagyokat hajbókolt a királynak:
- Jó Uram! Köszöntelek szerény üzletemben! Örülök, hogy az esküvői öltönyöd nálunk varratod! Gyere, először is válasszuk ki a hozzá való szövetanyagot!
    Egy raktárba mentek, ahol rengeteg kelmére leltek. Az egyik szebb volt, mint a másik. Finom a fogásuk, az egyik fénylett, a másik meg csillogott. A Szolga csak ámult: soha nem látott ennyi gyönyörű anyagot! Duliful egy gyönyörű királykék anyag előtt megállt:
- No, ebből legyen a kabát és legyen rajta arany sújtás. A nadrág is ilyen finom kelméből készüljön, ébenfekete legyen és az oldalán a kabát anyagából egy csík menjen. A szabó elégedett volt a döntéssel:
- Nagyon fess vőlegény leszel, felség! Majd meglátod, ha készre varrom a ruhádat!
    A királyt a szabómester alaposan megmérte, eközben bőszen jegyzetelt a segédje. Majd a gyerekek jöttek. Palkó és Pista kabátját mély bordó színből varrják, azon fekete lesz a sújtás, a nadrágjuk fekete anyagból készül. Alizka halvány rózsaszín selyem anyagot választott, a szabó arra még habkönnyű anyagot javasolt. Végül a Szolga került sorra. Neki még soha nem volt ilyen puccos ruhája, setesután állt hát a mester előtt:
- Húzd ki magad kérlek, mert még véletlenül rossz lesz a méret!
Nehezen ment a kelme választása, tétován nézett a királyra:
- Milyet válasszak, fenség? Gyere kérlek, segítsél! 
- Ha javasolhatom - szólt közbe a mester - , úgy jobb lenne az összkép, ha te mély bordó nadrágot viselnél, a kabát hozzá fekete lenne, rajta bordó sújtás menne. 
- Nagyszerű! - helyeselt a király. Ennek nagyon fog örülni kedves menyasszonyom, Borkám.
    Végezetül még mindent pontosan leegyeztettek: megbeszélték a következő ruhapróba idejét, meg Albertet is bejelentették, hiszen néki is kell majd ünnepi ruha; olyat fog viselni, mint a Szolga. Ő most nem tudott velük tartani, de eljön hamar, hogy róla is méretet vegyenek.
    Késő délutánra járt az idő, mire a szabóságban végeztek, onnan egy elegáns cukrászdába mentek. "Megérdemlünk egy kis csemegét!" - gondolták mindannyian. A gyerekek roppant mód örültek, hatalmas fagylaltkelyheket ettek. Majd hazakísérték a kollégiumba Palkót. 
- Későre jár, keressünk egy fogadót! Ma a városban maradunk, ott eszünk egy finom vacsorát, mielőtt elfoglaljuk a szobát.
    Alizka olyan fáradt lett a nap végére, hogy a királynak fel kellett venni az ölébe. Kedvesen megsimította a haját és látta, hogy lágyan már hunyja is le a szempilláját.


53. rész
Duliful és az esküvői előkészületek


- Szolga, gyere már! Ne várass ily soká - szól kicsit mérgesen a király. Oly sok a dolgunk mára...
Állj elő a szekérrel, Borka már biztos türelmetlenül vár! Nézd az órát, már tíz óránál jár!

    Rohan a Szolga ki az udvarra, onnan meg be az istállóba. Befogja a lovakat a szekér elé és már indul is a kapu felé. Akkorra már Duliful is ott téblábol, majd felpattan a szekérre. Hamarosan Borka háza elé értek, aki már a kapuban várta őket.
- Megjöttünk kedvesem. Felöltöztél jó melegen? Még nagyon hűvös a levegő. Ott az a vastag bárányból készült pléd, takard be magadat! Jól vigyázz, meg ne fázz!
- Felöltöztem melegen, ne félts engemet - és Borka egy nagyot nevetett.
- Először a nyomdába megyünk, kiválasztjuk az esküvői meghívókat. Kedvesem! Tudod hányat rendeljünk? Összeírtál mindenkit remélem! Nehogy még a végén valaki kimaradjon és megsértődjön. Összeírtam én is egy papírra, itt a lista.
    A nyomdában egy kedves öregúr fogadta őket, aki megmutatta az összes meghívó-mintát, de Borka mindegyikre húzta a száját.
- Valami egyedit szeretnék, amolyan kézzel festettet, a szélén csipkéset. Kaphatok papírt és ceruzát? Ha szabadna, én lerajzolnám a mintát.
- Természetesen! Máris hozatom, addig foglaljanak helyet! Jó Királyom! Egy teát fogyasszatok addig - mondta kedvesen az öreg.
    Borka közben elkészítette a rajzot, gyönyörű munka volt! A király csak ámult, milyen ügyesen rajzol az ő menyasszonya. Az öreg nyomdásznak is nagyon tetszett a terv:
- Van erre két emberem, azzal elkészíttetem. Hány darabot szeretnétek belőle?
- Hát legalább ötven darab készüljön belőle, annyian biztosan eljönnek majd az esküvőnkre. Még megbeszéltek egy-két részletet, letisztázták a borítéknak a színét és méretét. Az öreg pontosan feljegyzetelt mindent, majd kedvesen elköszönt.

    A következő boltban kiválasztották a szalvétákat és az ültető kártyákat. Aztán elmentek a virágkereskedőhöz, ahol gyönyörűséges virágokat választottak. Minden vanília színű és halvány rózsaszín lesz Borka kívánsága szerint. A menyasszonyi csokrot majd később visszajön megbeszélni a király, mert az nagyon titkos lesz. Meglepetést akar okozni Borkának.
    Az abroszokat, hozzá megfelelő terítéket, gyertyatartót meg bársony széket, masnit, fodrot, minden kelléket az esküvői kölcsönzőnél kiválasztottak, délutánra már szinte semmiféle elintéznivaló nem maradt. A vacsorát majd Klára irányítja, de egy szakácsot még felvesznek arra a napra. Mire mindent megrendeltek, már jól meg is éheztek. Egy fogadóba be is tértek. Cipóban hagymalevest ettek, majd frissensültet kértek. Közben arról beszéltek, mennyire várják már az esküvőt.
- Biztosan gyönyörű nap lesz - mondta Borka.
- Az lesz kedvesem! Légy nyugodt, minden rendben lesz. Jövő héten útnak indítjuk a postagalambokat a meghívókkal, hogy mindenki időben megkapja. Tömpi királynak is küldünk meghívót, remélem, tiszteletét teszi.
    Ezen a Szolga jót mosolygott. Elképzelte, ahogy Tömpi megérkezik a hajas szolgálóival.
- Ne vigyorogj Szolga! Ha eljön, szívesen látjuk. Csak a szomszéd országunk királya.

Vidáman tervezgették a jövőt. Még kértek egy kis meggyes pitét és míg a pite elfogyott, szinte már mindent elterveztek az esküvőre, melyre nagy izgalommal készültek.
- Lassan indulnunk kell, hiszen beesteledett. Szaladj Szolga hozd gyorsan a szekeret!


54. rész

Duliful és a meghívók

- Szolga! Hol vagy? Ugorj, ha szólok, már oly régóta várok!
- Itt vagyok jó uram! Mit szeretnél? Érted - mondd gyorsan - mit tehetnék?
- Szaladj, állj ki a szekérrel, majd menj, hozd ide Borkát meg a kis Alizkát!
    A Szolga kerekre nyitotta a szemét, de jobbnak látta, ha nem kérdez semmit, így sarkon fordult, az istálló felé haladt és befogta a szekér elé a lovat. Duliful fel-alá sétált, mert türelmetlenül várta Borkát. De aztán egyet gondolt és a konyhába sietett, ahol Klára éppen főzte az ebédet.
- Mit parancsolsz Uram? - kérdezte kedvesen Klára, jó királyát meglátva.
- Vendégeket várunk, Alizkát és Borkát. Kérlek, süssél nekik áfonyás tortát. Biztosan későig maradnak, a délutáni teát majd itt isszák meg, ahhoz jól fog esni ez az illatos csemege, hiszen néked aranyból van a kezed. Ugye, ha kérlek, ezt megteszed?
- Hát hogyne tenném felség, máris kavarom a tésztát a többi munka engem megvár!
    Duliful elégedett volt a válasszal. A konyhából egyenesen a kék szalonba nyargalt. Füge és Bubu álmosan terült el a padlón, csak Kifli cica illette magát az ablakban, mintha ő is valakit várna, kis orrocskáját az ablaküveghez nyomta. De már hallani is lehetett a lópatkók kopogását. A kutyák a neszre fel is pattantak és az ajtóhoz rohanva hangos csaholásba kezdtek. A király gyorsan rendreutasította őket, majd Borka elé sietett. Lesegítette a szekérről először Borkát, majd a kis Alizkát. Borka Masnit is elhozta, legalább a másik két kutyával elhancúrozik, nem unatkozik magányosan estig.

    A kutyák nagyon örültek egymásnak, Borkáék körül vígan ugráltak.
- Kedvesem! Már annyira vártalak! Gyere, kerüljetek beljebb! A kék szalonban ropog a tűz a kandallóban, Klára teríti az ebédhez az asztalt, addig fújjátok ki magatok.
    A Szolga megitatta a lovakat, majd hamarosan ő is a palotába ment, hogy megkérdezze, a továbbiakban mit tegyen.
- Kérlek Szolga, készítsd ki a gyönyörű papírokat, amit tegnap rendeltem, és a selyemfényű tinta is itt legyen!
    Borka kíváncsian nézte a nagy borítékot, és ahogy a Szolga óvatosan kivette a csipkés szélű, csonthéj színű papírt belőle, szinte hallatszott a szívverése.
- Jaj, de csodálatos, finom papír! Pont ilyet képzeltem el, hogy az esküvői meghívóm ilyen legyen!
    A királlyal madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog volt, hogy menyasszonyának ily nagy örömet okozott.
- Alízka, téged azért hívtalak ma el, mert ismerem gyöngybetűidet! Te fogod a borítékokat megcímezni. Ma ezeket el fogjuk készíteni, hogy a papírt a nyomdába tudjuk majd küldeni.
Alizka megilletődötten mosolygott. Nagy megtiszteltetés volt ám, hogy a király ilyen feladatot osztott rá.
    Kényelmesen megebédeltek, majd munkába kezdtek. Duliful és Borka összegyűjtötte a vendégek listáját, Alizka rárajzolta a neveket a borítékokra ékes betűkkel, a Szolga ügyelt arra, hogy minden borítékon megszáradjon a tinta. Néha-néha tanácsot adott, hogy valaki ki ne maradjon. Késő délutánra járt már az idő, mikor Klára felszolgálta az uzsonnát: az illatos áfonya tortát. Hozzá gőzölgő levendula teát kortyolgattak, majd újra munkához fogtak. Már a vacsoraidő is eljött, mikor az utolsó borítékra rákerült a név, pontosan az ötvenharmadik vendégé.
- Remélem, nem hagytunk ki senkit, nehogy még valaki megsértődjék!
Erre egy nagyot legyintett a király:
- Ne aggódj, kedves Borkám!
    Klára már a vacsorához terített és hozta is a hideg étket. Libatepertőt lila hagymával, puha, kemencében sült kenyeret, amit libazsírral jó alaposan megkent. Paradicsomot, paprikát és házikolbászt is tálalt és saját maga készítette kecskesajtot. Már mindannyian megéheztek a nagy munkában. A kutyák orrát is megcsapta a vacsora illata, mert az asztal körül táncoltak. Klára meg is töltötte a táljukat egy-két jó falattal. Vidáman falatoztak. Vacsora közben terveket szőttek, de főként már a nászútra készültek.

    Öreg este lett, mire felkerekedtek. A Szolga szekerére mind felültek és a királytól kedvesen búcsút vettek.


55. rész

Duliful és az esküvői torta

- Szolga! Hol csavarogsz? Szaladj, hozd a kabátom, ma a cukrászatba megyünk! Ki kell választani az esküvői tortát, meg kell kóstolni a süteményt. Borkát útközben felvesszük, már biztos türelmetlen, mert érkezésünket tíz órára ígértem.
- Milyen süteményt? - szólt közbe Klára. Hiszen olyan süteményeket, amiket én sütök, nem készít egyetlenegy cukrászda sem.
- Ugyan már, Klára! - szólt vissza viccesen a király. Ennyi emberre hogy bírnál megsütni ilyen nagy mennyiségű édességet? Tudom, hogy milyen finomak a süteményeid, éppen ezért te készíted a Borka és az én kedvencemet: a csodálatos habos krémeseket.
    Klára még egy kicsit méltatlankodott, de szép lassan megnyugodott és kedvesen hátat fordított.
Bubu és Füge is ott ugrándozott.
- Kutyák, gyorsan menjetek a helyetekre! Ti most nem jöttök velünk, de ha időben hazaérünk, ígérem, ebben a szép időben délután sétára megyünk.

    Máris felpattantak a szekérre és útnak eredtek. Úgy volt, ahogyan a király mondta. Borka már messziről integetett, nagyon örült, hogy végre megjöttek.
    A cukrászmester egy közeli faluban élt. Mézeskalácsból nem volt a kerítés, de takaros háza volt neki. Cukrászműhelyében sürögtek-forogtak a segédek, sorra gyűlt a tálcán a finomnál finomabb sütemény. Nagy örömmel fogadta a királyt, no meg az ő párját Borkát és a Szolgát. Azonnal egy hangulatos kis szobába vezette őket, mert hát az volt a kóstolószoba. Egy asztalon már várta őket a megrakott süteményes tálca. Az egyik segéd ízletes teát szolgált fel nekik és a cukrászmester már rá is kezdett a mondókájára.
- Uram! Idekészítettem nektek a legkülönlegesebb süteményeinket. Kérlek benneteket, ízleljétek meg őket! Ez itt egy áfonyás csoda, habkönnyű krémmel, csokoládéöntettel.
    A Szolgának nagyon ízlett az étek. Ha nem szégyellte volna, nyomban vett volna belőle még egyet.  
A következő egy zselés citromos csemege volt, azt egy barackos-málnás kosárka követte.
- Ez pedig egy csokoládés álom; a krémet magam kísérleteztem ki, kifejezetten az esküvőtökre, titkos  minden részlete.
    Duliful és Borka minden süteménytől el volt ragadtatva. Szinte a fellegekben jártak, olyan mennyei ízekre találtak.
- Ezek itt karamellás-nugátos sakktáblák, és ez a is golyócska grillázzsal van megszórva.
    Már ugyan alig fért beléjük, de nem tudtak a sok finomságnak ellenállni. Volt ott még habos krémes, mákos rétes, habcsók több fajta, és gusztusos csokoládés és pörkölt mandula. A végén már alig bírták nézni a süteménycsodát, mert lassan mindenki fájlalta a hasát.
- Hát, úgy gondolom, térjünk a menyasszonyi tortára. Elég már a kóstolásból, mert a végén nem tudunk kivánszorogni a szobából.
Ezen nagyot derültek.
- Milyen ízesítésűt szeretnétek? No és hány szeletes legyen és a tetejére milyen díszt képzeltek?
- Ennyi kérdés! - mosolygott Borka. Még szerencse, hogy én már ebből készültem.
- Valóban szerencse, mert a kérdésektől teljesen halálra rémültem! - mondta a király viccesen.
- A torta emeletes legyen, legalább három. Gyümölcs, csokoládés és mogyorós ízesítésű legyen. A tetejét cukorrózsák díszítsék, a közepébe kerüljön a királyi címer. A szélére hófehér szalagot tekerj, minden szinten belőlük egy-egy masni legyen.
A Szolga csak ámult: "Még ilyet kitalálni! Hát ez a Borka! Mindig is tudtam, milyen okos lány!"
    A cukrászmester mindent lejegyzetelt. Borkának még egy-két kérdést feltett, a lány mindent megválaszolt és így a menyasszonyi torta papíron készen is volt. Nagy gondossággal kiválasztották a süteményeket, de a cukrászmester hiába kínálta őket, ők bizony többet már nem kértek.
Úgy utasította a segédjét, hogy egy selyemdobozba csomagoljon hazára belőlük.
- No az bizony jó lesz! - örvendezett a Szolga. Legalább Klára és Albert is megkóstolhatja.
    
    Majd megköszönték a szíves vendéglátást, a Szolga a szekérrel előállt és indultak haza.
A király az úton azt mondja:
- Óvatosan hajts, Szolga, csak óvatosan, mert a sok süteménytől bizony én nem érzem jól magam.
- Drága vőlegényem, csak nem túletted magad?
- Látod, így jár, aki nem tud magának parancsolni - mondta mosolyogva Borka.
- Hát, kicsit nekem is forog a gyomrom - mondta a Szolga. De én azért ha hazaérünk, csak megtekintem, miféle finomságot csomagolt a mi cukrászmesterünk a dobozba.
Mindannyian jót hahotáztak, már el is múlt a rosszulléte a királynak.



56. rész
Duliful és Bubu

- Szolga, gyere már! Hol járkálsz? Nézd meg, miért nyüszítenek úgy a kutyák! Bubu egész éjszaka nagyon nyugtalan volt, ki-be járkált, nem ment néki az alvás.
- Jövök, Jó Uram! Hozom a pórázt. Lehet, hogy beiktatok nékik egy sétát.
- Az jó lesz! Várj, én is veletek megyek! Nékem is jót tesz a friss levegő és oly szépen zöldellnek a fák! Ilyenkor szeretem a határt.
Klára is megjelent az ajtóban:
-Valóban nagyon furcsán viselkedik ez a kutya, de még Füge is meg van kergülve, ő is csak jönne meg menne.
- Induljunk már Szolga, mert már hallgatni sem bírom, hogy be nem áll a kutyák szája!

    A kis ösvényen kezdték meg a sétát. A kutyák kezdetben vidáman ugráltak. No, hát ez hiányzott nekik, hogy a szabadban vígan hancúrozzanak. De ahogyan ott lassan haladtak, egyszer csak látják, hogy Bubu elkezd remegni, majd lefekszik a földre és hiába szólogatják, nem akar mozdulni. Füge is elcsendesedett és azonnal a földre mellé leheveredett.
- Hát vajon mi történt vele? - sietett oda a király és kérőn kérdezi a Szolgát.
- Bubu, jó pajtás! Hát mi bajod, hogy lábra nem állsz? - simogatta a Szolga, de Bubu csak remegett és nyüszítő hangon panaszkodott. Látszott rajta, hogy nagy a baj.
- Szolga, szaladj, hívd az állatorvost! Én majd Bubut ölbe veszem és a palotába beviszem. Menj, ne késlekedj! Füge, te pedig gyere velem!
    Mintha Füge megneszelte volna, hogy barátja bajban van, szófogadóan baktatott a király után. A nyakára még póráz sem kellett, hirtelen olyan fegyelmezett lett. Klára az ablakból látta, hogy a király Bubuval kezében tért vissza, gyorsan az ajtót előttük kitárta.
- Klára, gyorsan hozd a kutyakosarat, az orvos hamarosan megérkezik! Hadd pihenjen szegény jószág!
    De már hallották is, ahogy az udvarra az orvos szekere behajt, a lovak pedig felnyerítenek.
Jó alaposan megvizsgálta Bubut, majd így szólt:
- Ez a kutya várandós. Nemsokára megszületnek a kutyák, de Bubu nagyon rossz állapotban van. Gyenge a szívverése, nem biztos hogy ki fogja bírni a szülést.
Duliful el sem hitte, amit hall: "Ezt a meglepetést!" Majd aggódó szemekkel hol az orvosra, hol a Szolgára néz.
- Most mit tegyünk, hogy Bubut megmentsük?

    Füge mintha értette volna, mert odaosont a királyhoz és óvatosan nyalogatni kezdte a kezét.
- Jól van Füge, jól van! Mindent megteszünk, hogy a barátodat és a kiskutyákat megmentsük.
    Az állatorvosnak elkészítették a vendégszobát. Éjszakára ugyanis Bubu mellett maradt a palotában. A Szolga és a király nagyon aggódtak. Még Borkának is üzentek - aki szintén hamarosan megérkezett, hogy ő is Bubu mellett legyen. Felváltva őrizték, de senki nem tudta lehunyni a szemét, oly nagy volt bennük a féltés. Hajnalban aztán beindult a szülés, igen nagy volt a palotában a nyüzsgés. Szegény Füge is végig az ajtó előtt strázsált, még Kifli, a macska sem mozdult mellőle: közösen őrködtek.
    Duliful és a Szolga a kék szalonban várták a híreket. Klára készített nekik csokoládés tejet. Étvágyuk ugyan nem volt, de a meleg tej kicsit megnyugtatta őket. Ki tudja, mennyi idő telt el a várakozásban, mikor egyszer csak az ajtóban megjelent Borka és könnyes szemmel halkan azt mondta:
- Három egészséges kutya született: egy bogárfekete, mint az anyja, a másik kettő tarka.
Majd elhallgatott...
- No, és Bubu hogy van? - kérdezte félve a Szolga.
- Bubut elveszítettük - mondta sírással küszködve Borka.
- Elveszítettük - ismételte megtörten a Szolga.
    Duliful szeméből is patakokban folyt a könny. Hirtelen olyan csend telepedett a szobára, hogy nem is hallatszott, csak az óra járása.
- Kérlek, Uram! Gyere, búcsúzz el tőle!
Fügével már nem lehetett bírni, ő is be akart Dulifullal a szobába menni.
- Engedd be, Szolga!

    Lefeküdt Bubu kosara mellé, megnyalta a kosarat párszor. Csillogó könnye a fényben neki is látszott. Elbúcsúztak mindannyian a szeretett jószágtól.
- Ma délelőtt a palota kertjében majd örök nyugalomra helyezzük. Kérlek, Szolga, gondoskodj róla!     A másik kosárban mocorogni kezdtek az újszülött kutyák.
- Jaj, kis csöppségek! Hát veletek mi lesz? - siránkozott Klára.
    De akkor csodák csodájára, Füge felállt és bemászott a kosárba. Óvatosan melléjük feküdt. A kicsinyek, ahogy megérezték Füge melegségét, már bújtak is hozzá. Füge nyalogatta őket, a kutyusok  meg csak úgy fészkelődtek. Mindannyian könnyes mosollyal nézték, mi történik.
- Bubu, ne aggódj! Jó barátod örökbe fogadta a gyermekeidet, vigyázni fog rájuk! Te pedig majd a felhők közül vigyázol reájuk!


57. rész
Duliful és a névadó

- Szolga, te balga! Gyere, nézz ide, milyen jó anya ez a Füge! Óvja, védi a kicsiket, mióta Bubu elment. Nem is törődik mással, csak az apró ebekkel. Lassan nevet kell adnunk a kicsinyeknek és el kell döntenünk, melyik marad itt velünk. Mind a hármat nem tarthatjuk meg. Az esküvő után Borka is ideköltözik, Masni is beköltözik a palotába.
- Jaj, pedig mind a három milyen cukorfalat! Azt gondoltam, mindegyikük velünk marad.
- Ugyan már, te ostoba! Jól tudod, nekem is fáj miattuk a szívem, de sokan lennének már. Keresnünk kell nekik lelkiismeretes gazdát. Kérlek, menj át Pistáért és Alízkáért, majd ők adnak a kutyáknak nevet. Klára hol vagy? Kérlek készíts valami zamatos teát és legyen hozzá mazsolás kalács! Vendégeket várunk, névadót tartunk a kutyáknak és közben majd teázunk.
- Jó Uram! Máris bedagasztom a kalácsot! Foszlós lesz, mint szokott, meglátod!

    Valaki ekkor megkopogtatta a palota ajtaját.
"Hát ez meg ki lehet? Hiszen ezek még nem lehetnek a gyerekek!"
Albert ment ajtót nyitni: Palkó és Borka állt az ajtóban.
- Meglepetés! - kacagott Borka. Nézd, drága jó vőlegényem, kit hoztam!
- Palkó! Ez ám tényleg meglepetés! Hát mikor jöttél? Nincs iskola, hogy hazajöttél?
- Tegnap a városban jártam, Palkót is meglátogattam. Két napos iskolai szünet van nekik. Úgy gondoltam, hazahozom. Majd a Szolga vagy Albert meg visszaviszik a városba.
- Jól tetted bizony! Jókor jöttél! Névadót fogunk tartani a kis újszülötteknek, Bubu árván maradt gyermekeinek.
    Borka elmondta mi történt Bubuval.
- Végtelen szomorú a szívem, de maga után hagyta ezeket a gyönyörű kutyákat! Jó királyom! Az egyiket születésnapjára elvinném az édesapámnak!
-Palkó! Tudom, nálatok jó helye lesz majd! Megerősödnek itt nálam és utána az egyiket elviheted! Legyen majd sok örömötök benne.

    Közben Alízka és Pista is megérkezett, a király egyenként megölelte a gyerekeket.
- Édesapánk is elkísért bennünket, szeretné megnézni ő is az ebeket - mondta mosolyogva Alízka. - Micsoda nagy létszámú keresztelő! Ezt még nem gondoltam délelőtt! - harsogta a király, és az ölébe ültette Alízkát.
- Klára! Hajnalkát is hozd ide, hadd ünnepeljen ő is a körünkben!
- Albert már öltözteti, nemsokára itt lesznek ők is.
- Nézzétek már! Lábra álltak a kutyák! Hogy csetlenek-botlanak, de már elhagyták a kosarat!
- Alízka! Te add az első nevet ennek a kis foltosnak itt.
- Mi is legyen? - tanakodott magában Alízka. Mivel fekete-fehér a kutya és a kedvenc játéka neki a dominó, így nem is lehet más a neve, csak ez.
   Ezen jót kacagtak.
- Akkor hát megvan az első név: Dominó. No, Pista, most rajtad a sor!
- Én ennek a gyönyörű feketének adnék nevet, így az én választott nevem a Bogár.
- Hát akkor legyen Bubu második gyermeke: Bogár.
- Palkó, most rajtad a sor! Itt, ennek a fürgének adj nevet! Nézd, már rágcsálja is a szőnyeget.
- Felség, ha megengeded, pont ezt a kutyát szemeltem ki, amit majd elviszek. Mivel Bubu nagyon szerette ősszel rágcsálni a diót és Fügével sokat labdáztak így az árnyas diófa alatt, az ő emlékére legyen a neve: Dió.
Mindenkinek úszott a szeme a könnyben, hisz e pillanatban Bubura emlékeztek.
- Klára, hozhatod a teát, meg azt a finom foszlós kalácsot - szipogta a király.
- Hozom már, hozom már!
- Drága jó édesapám! - szólt Alízka. Mi nem vihetnénk haza egy kiskutyát?
    Alízka édesapja szíve egyből megenyhült a kis ebek láttán.
- Hát, ha a felség beleegyezik, akkor én nem gördítek ennek útjába akadályt. Felség, te mit mondasz?
- Hát, mit is mondhatnék? Dominó a tiéd!

    Még Hajnalka is sikongatott örömében, legszívesebben a kutyusokkal mászott volna, úgy ficánkolt Albert ölében, de az szorosan fogta. Füge is jókedvűen nyalogatta és terelgette az ebeket, ezen mindenki nagyokat nevetett. A kalács morzsájáig elfogyott, Füge és Masni, no meg Kifli is kapott belőle egy falatot. A picinyek édes tejet kaptak, csakúgy mint Hajnalka.
- Lassan indulnunk kell - szólt a Szolga. Már esteledik.
    Elköszöntek a kis jószágoktól, majd sorban a királytól.
- Úgy örülök! - mondta búcsúzóul a király. Minden kutyusnak lett neve és gazdája. Bubu most biztos mosolyog, ha ezt a fellegek közül látja.


58. rész
Duliful és az esküvői vendégsereg


- Szolga, te balga! Már hányszor szólítottalak? Ne bóklássz már ott a fa alatt! Mit kapirgálsz? Hiszen rád itt most sokkal fontosabb munka vár! A városba kell, hogy menjünk, hiszen a vendégeink a fogadóban gyülekeznek és majd onnan a mi kíséretükben a kastélyunkba jönnek. Klára! Ellenőrizd le az összes vendégszobát, ha kell, asszonyokat segítségül hívjál. A vacsora pazar legyen, hogy elégedettek legyenek a vendégek! Nehogy szégyenben maradjunk! Annak idején Tömpi király is kitett magáért, mutassuk meg mi is, milyen itt a vendéglátás!
- Jó Királyom! Ne aggódj, minden rendben lesz! Te a vőlegény vagy, ne foglalkoztassanak ilyen dolgok! Arra itt vagyunk mi - mondta Klára, és már szaladt is a konyhába.

    A szolga befogta a lovakat, ünnepi kabátot terített rájuk, a hintót meg befogta utánunk. Az ülésre vastag báránybőrt rakott, a lovak szőre a napban csakúgy csillogott. A király elégedett volt a látvánnyal s felpattant a hintóra:
- Na, induljunk máris Szolga!! Annyira izgulok! Ma jön Tömpi meg a szolgái, no meg a másik szomszéd ország királya, Bongó király, a felesége és a személyzete. Borka, az édesanyja meg a keresztanyja csak este jönnek át az ünnepi fogadó vacsorához - mondta ki hangosan a gondolatait a király.
- Felség, állj! - szólt a Szolga. Ne izgulj már, te csak az esküvődre gondoljál! Majd mi mindent elrendezünk, mindenben a segítségedre leszünk.
- Tudom én Szolga, hogy számíthatok rátok, de látod, én akkor vagyok nyugodt, ha valamit magam csinálok. Állj is meg, mert itt a virágbolt. Még ide beszaladok, leellenőrzöm, rendben van-e a menyasszonyi csokor.
- Uram, hát tegnap is jártál itt megbeszélésen! Vagy valamit elfelejtettél és van még kérdésed?
- Van ám, Szolga, rengeteg kérdés van még a fejemben! Várj itt kérlek, máris jövök!
- Jó, jó - dünnyögi a Szolga. Úgyis hiába való a beszéd, a király az esküvői előkészületben lassan elveszti a fejét!

    Már dél is elmúlt, hogy a fogadóhoz értek, de még nem jöttek meg a vendégek. A Szolga megitatta a lovakat, addig a király intézkedett, hogy méltóképpen fogadják a vendégeket:
- Fogadós! Frissítőt és pogácsát tégy az asztalra, az a virág ott már kókad a vázában. Cseréld ki, hófehér damasztot teríts reá! Igyekezz! - szólt kicsit ingerülten a király. Aki csak élt és mozgott a fogadóban, a király kívánságát leste, és már futott is, hogy teljesítse. Nem is sokára begördült Tömpi király kocsija, rajta még három parókás szolgája. Duliful mosolyogva üdvözölte őket:
- Tömpi király, üdvözöllek! De fess a ruhád, igen jól áll!
    Tömpinek tetszett a dicséret, a szekérről vidáman lelépdelt. A Szolga alig tudta megállni, hogy ne nevessen, mert Tömpi, mint egy bohó, úgy nézett ki, a parókás szolgák meg csak úgy hajbókoltak neki. Duliful a szája sarkából a Szolgának odasúgta:
- Ne merj nevetni, mert menten bokán rúglak! Tömpi királynak pedig hangosan ezt mondta:
- Frissüljetek fel kicsit! Várunk még valakit: Bongó király és felesége is hamarosan érkezik, addig harapjatok valamit.
    A távolból már fel is tűntek a hófehér lovak. Piros dísz volt a fejükön, selyem masni szállt a szekéren.
- Azt a teremburáját! - rikkantott fel a Szolga. Ez a szekér jól fel van cicomázva!
- Elhallgass már! - mordult rá a király.
    Bongó király feleségén egy hatalmas fekete paróka díszelgett, benne egy rózsaszín masni fénylett. Vastagon ki volt rúzsozva a szája, az arcára egy bibircsók volt pingálva. Bongó haja kicsit egyszerűbb volt, neki ezüstszínű parókája volt. A szolgálóik ketten voltak, bordó egyenruhájuk kifogástalan volt, a fejükön pedig fehér fityula volt. A szívélyes üdvözlés után mindenkit megvendégelt a király, majd röviden ismertette az aznapi programot:
- Ünnepi fogadó vacsora a királyi udvarban, ott mindenki kényelmesen elhelyezkedik. A szobátok már el van készítve, remélem, elnyeri majd a tetszéseteket. Szeretném, míg itt vagytok, végig látni jókedveteket.
    A fogadós Bongó király feleségének, Gizellának hatalmas tulipán csokrot adott, attól ő teljesen meghatódott. Duliful nagyon hálás volt a gesztusért, a Szolgának a lelkére kötötte, hogy a borravalót bőven mérje. A hintók sorban felálltak a fogadó elé, majd felszállt rájuk az összes vendég.
Lassan megindultak a palota felé. A Szolga az ő hintójukra szépen csilingelő csengőket rakott, ahogy gurult a hintó, nagyon kedves hangot adott.
- Idáig szépen megvagyunk - nyugtatta magát a Király, majd fél szemmel bámulta a Szolgát.
- Ment minden, mint a karikacsapás, nyugodj már meg drága gazdám!
    A palotában is nagy volt az izgalom, ott is mindenki sürgött-forgott. Klára többször leellenőrizte, hogy a fogadásra minden rendben legyen. Már a kapuban toporgott és izgalommal várta, hogy a szekereket meglássa.



59. rész
Duliful és az esti fogadás

- Szolga! Figyelj oda, hiszen az árokban van a szekér orra! Mit fog szólni a vendégsereg, ha őket az árokba bevezeted?
- Jó Uram! Messze még az árok, onnan te ezt nagyon rosszul látod. Az aggodalom teszi. Már annyira izgulsz, hogy rémeket látsz.
- Nem úgy van az! - förmedt rá a király.
    
    Hamarosan a palotához ért a kocsisor. Alfréd és Klára már ott állt vigyázzban, no meg az esküvőre összeverbuvált alkalmi személyzet is. Klára minden asszonyoknak hófehér kötényt varratott és hozzá csipkés fityulát, el is csodálkozott a látványtól a király.
    Az érkezéskor már Borka is ott állt. Gizella királyné kapott tőle egy csokor vörös rózsát.
- Kedvesem! De figyelmes vagy! - mondta. És milyen szép a bőröd! - Duliful király, csodaszép a menyasszonya!
Duliful hálásan Borkára kacsintott, ő ezen huncutul jót mosolygott. Tömpi király is odatotyorgott, adott Borkának egy kézcsókot. Borka még csak hallomásból tudott a parókákról, de most, hogy meglátta, a szemeit kerekre tárta. Alig állta meg nevetés nélkül, de Klára elengedett torkából egy csodálkozó kacajt. Az asszonyok mindenkinek megmutatták a szobáját, Alberték pedig a szolgákkal becipelték a vendégek ruhásládáját. Klára a konyhába sietett, Borka ellenőrizte a terítéket, Duliful ünneplőbe öltözött. A Szolga a kutyákat látta el; most egy külön házikó lett nekik a szállásuk, de biz' ott alig volt maradásuk. Borka frissítő limonádét küldetett a szobákba, majd ő is visszavonult a szobájába, készült az esti fogadásra. A kék szalonban halk muzsika szólt, Pista zongorázott. Alízka ott állt selyemruhácskában mellette, ő majd énekelni fog az este. Az asztal csodásan meg volt terítve, a gyertyák már égtek az asztalokon, fényük világított a kristálypoháron. Borka lépett be az ajtón, gyönyörű, kék bársonyruha volt rajta, a vállán könnyű kasmírkendő. Fülbevalója drágakő, olyan szép kék, mint a szeme színe. Duliful még a száját is eltátotta, annyira gyönyörű volt Borka. Azonnal a fülébe is súgta:
- Nekem lesz a leggyönyörűbb párom e világon!
- Drága Felség! Ígérem, én ezt mindig meg is hálálom. Te is nagyon fess vagy, jól áll neked ez a szín - nézett rá szerelmesen Borka.
    Bongó Király és Gizella egyforma, mustársárga ruhában jelent meg. Gizellának a hajába hozzá egy hatalmas masni volt kötve, a Szolga ettől el is volt szörnyülködve.
- Kedvesem! Egy kis "előajándék", neked hoztam. Nézd meg gyorsan, mi van ebben a bársony dobozban - adta át a dobozt Borkának Gizella.
Borka a dobozt kibontotta, hát, egy szitakötő bross volt benne hatalmas gyémánt kövekkel!
- Ó, Gizella! Ez gyönyörű! Ha megengeded, én ezt a mai esten már viselem.
- Megtisztelsz vele kedvesem!
    Tömpi király egy lila orhidea csokrot nyújtott át neki. Nagyon különleges volt a virág, akkorra volt, mint egy labda:
- A kertészem külön erre az alkalomra nevelte, kérlek tedd is hamar vízbe!
Klára már hozta is a kristályvázát.
- Csodálatos ez a virág, és micsoda fejei vannak! Remélem, soká megmaradnak!

    Borka megköszönte a gyönyörű virágot, majd mindenkit asztalhoz invitált, miután bemutatta a családját, meg Pistát és Alízkát. Ezután kezdetét vette az ünnepi vacsora. Duliful köszöntötte a vendégeit, mondott pár szót a palotáról, a másnapi programról és az esküvő napjáról. Majd nagyon megdicsérte Klárát, hogy milyen remek szakács és kérte: kezdje tálalni a vacsorát. Pista gyönyörű dalokat zongorázott, mindez szemmel láthatóan nagyon tetszett Bongó királynak. Az előétel ráksaláta volt pirítóssal és kétféle zöldséges szósszal. A leves bárányragu - fenséges -, és ezt követték a még finomabb étkek: fűszeres csirkecomb, nyúlpaprikás, fűszeres tarja, pikáns. Hozzájuk tésztát és savanyúságot tálaltak, na meg héjában sült tejfeles burgonyát; ezt ki nem hagyta volna a király. Minden étekhez hozzá illő nedűt fogyasztottak, aranylott a bor a poharakban. A vendégek nem győzték dicsérni a kiváló vendéglátást. Büszke is volt a személyzetére a király, pedig még Klára mazsolás kuglófját meg sem kóstolták! Alízka csilingelő hangja lenyűgözte őket, olyan édesen szállt a szalonban az ének. Vacsora után a férfiak a szivarszobába vonultak, Tömpi király hozott ajándékba néhányat. Borka és Gizella is kellemesen eltársalgott. Gizella nagyon kíváncsi természet volt.
    Alízka hozzájuk csatlakozott, Borka öléből bűvölte a vendég hajában lévő nagy masnit. Gizella ezt észrevette, a masnit hajából kivette, és a kislány hajába kötötte. Alízkával madarat lehetett volna fogatni!
A Szolga ezt mind végignézte: "Mégis csak rendes emberek ezek a külhonban élők"- gondolta és a száját mosolyra húzta.

    Késő estig folyt a társalgás, addigra mindenki elálmosodott. Búcsúzóul Klára még felszolgálta a mézes levendulateát.
- Ettől majd jobb lesz az álma az Uraságnak! - adta oda a porcelán teáscsészét Tömpi királynak Klára.
Mindannyian elkortyolták a nyugtató teát, és kívántak egymásnak nyugodalmas jó éjszakát!



60. rész
Duliful és a vendégek szórakoztatása

- Szolga, siess ide! Hozd a ruhám, a vendégsereg már biztos vár!
- Rohanok Jó Uram, hozom a gúnyád! Gyere, óvatosan beléjük bújjál!
- Jaj, olyan izgatott vagyok! Ma kikocsikázunk az erdőbe, meglátogatjuk a kutyamenhelyet, a tisztáson sütünk ropogós szalonnát. Lehet, még nem is evett ilyet Tömpi király!
- De még Gizella királynő sem kóstolt ilyet, az már biztos! - nevetett egy nagyot a szolga.

    A vendégek már a reggelijüket fogyasztották. Klára szorgoskodott körülöttük: friss habos kakaót készített, hozzá foszlós kalácsot sütött. Saját készítésű eper dzsemet is kínált, és akinek még mindez kevés volt, főtt tojás, túró és tejföl is volt az asztalon; ezt is mind Klára és Albert készítette. Gizella királynő nem győzte dicsérni a pazar ellátást. Bongó és Tömpi csak bólogatott, mert éppen akkor kaptak be egy jó falatot. Közben Borka is megérkezett, mosolyogva üdvözölt mindenkit, evett egy pár falatot, majd a konyhába sietett, hogy Klárával összekészítsék a nyársaláshoz szükséges dolgokat. Gondosan mindent egy nagy kosárba beraktak, majd szóltak Albertnek és a Szolgának. Azok a szekérre helyezték a kosarat, raktak még mellé korsókban finom borocskát, szörpöt meg szódát.
    Reggeli után mind felkerekedtek és kezdetnek a kutyamenhelyre mentek. Gizella királynőnek nagyon tetszettek a kutyák, szinte mindet haza akarta vinni. Duliful felajánlotta, hogy egyet válasszon. Ő ezen azonnal felbuzdult és máris kiválasztott magának egy zsemleszínű, kis gombszemű kutyát.
- Szolga! Kérlek gondoskodj róla, hogy a kutyának ketrec készüljön, amibe majd a fenség haza tudja vinni az ebet!
    Mikorra bejárták a menhelyet, már csodálatosan sütött a nap, vidáman daloltak a fákon a madarak.
Albert és Klára a tisztáson mindent előkészített. Leterítettek egy hatalmas, vastag plédet, meggyújtották a tűzet, a nyársakat elkészítették, egy nagy tálcára puha, kemencében sült kenyereket szeltek és egy másikra hagymát, paradicsomot, uborkát tettek. Még Tömpi király parókás szolgái is nyársaltak! Nagyon tetszett nekik a móka, hát még a zsíros kenyér! Azt sem tudták, hogy egyék. A mézbor is bőven fogyott, hozzá még dalra is fakadtak. Mindenki elénekelt egy-egy nótát, ami a hazájukról szólt. A végén Borka is énekelt egy szép népdalt. Duliful szájtátva hallgatta és nem győzte dicsérni, milyen gyönyörű az ő menyasszonyának hangja. Ebéd után volt, aki egyet sétált, volt aki a pléden pihent. A csodálatos délután gyorsan eltelt. Majd visszaindultak a palotába.
    Ott már javában zajlott a sátorállítás, már majdnem elkészült az esküvői sátor a palota udvarán. Füge örömtáncot járt a sátor körül, mögötte a kiskutyák vígan csaholtak. Borka Masnija is ott ugrándozott, a sátorponyva alatt ki s be szaladozott.
- Húha! Mekkora sátor! - kiáltott fel Gizella és a kezét hangosan összecsapta.
- Bizony nagy - mondta Duliful. És nálunk az a jó szokás, hogy a vendégek díszítik fel a sátrat az esküvőre. A teraszon már ott vannak a kellékek.

    Alízka, Palkó és Pista már a teraszon ténykedtek, krepp-papírból csodálatos rózsákat készítettek.
A Szolga felesége is ott segédkezett. Samu bölcsőjét a teraszra, a napra tették. Ott levegőzött a kis csemete, jó nagyot aludt a szabadban. A Szolga büszkén mutatta meg gyermekét, aki olyan édesen szunyókált, mint a tej. Alig látszott ki a sapkából kis feje. Késő estig díszeket hajtogattak, minden színes papírt felhasználtak. A Szolga és Albert díszítette a sátrat. A fatolvajok egy kocsiderék orgonát hoztak, azzal a sátor elejét díszítették. Olyan orgonaillat szállt a levegőben, hogy Borka és Gizella királynő alig tudott vele betelni. A kék szalonban már tálalva volt a vacsora, gőzölgött a gulyás jó illata. Jóízűen elfogyasztották az étket. Alízka ma is csodálatos dalokat énekelt.
Ma hamarabb nyugovóra tértek, mert másnap mindenkinek nagyon sok lesz a dolga, hiszen már csak egy napjuk marad, hogy készülődjenek a nagy napra.