Duliful és a nagy átalakítás
- Szolga, hol vagy, merre jársz? Gyere gyorsan hát! Közlendőm van, figyelj rám!
- Jövök, Jó Uram, jövök már!
- Azt gondoltam, átrendezzük a palotát, hívjad majd gyorsan Borkát. Ha meglesz az esküvő, úgyis itt fog lakni, addigra rendet kell itt rakni. Festők is kellenek, meg szabók, kik a függönyt varrják és a kanapékat új selyemmel beborítják. Asztalost is hívunk, új bútorok kellenek; ezek itt már kopottak és régiek.
A Szolga teljesen kétségbeesik: „Vajon mi lesz itt, micsoda munka? És a király még mindig mondja és mondja…”
- Jaj, királyom! Nem lesz ez kicsit sok? Mert hát erre a munkára egyedül vagyok…
- Ne károgj már! Szaladj és segítséget hívjál! A feleségednek is szóljál és a faluban is biztos találsz embert, ki fizetségért vállal munkát.
Jaj szegény Szolga! Annyi a dolga, csak a fejét fogja. Fut, szalad, mindenbe belekap.
- Állj meg hát! Mit ugrálsz? - mordul rá a király. Majd szép sorba vesszük a dolgokat, mert a végén még valami kimarad. Először hívj segítséget, majd jöhetnek a mesterek. Ők elmondják, mit vegyek. Jöjjön Borka is, mert neki is sok lesz itt a dolga.
Meg is jön nemsokára Borka, néki szólt legelébb a Szolga:
- Drága vőlegényem! Jöttem, ahogy tudtam! Halottam, micsoda nagy munkát vettél a nyakadba.
- Jaj, Borka! De jó, hogy megjöttél! Itt most elkél a segítség. Átrendezem a palotát, hiszen nemsokára itt a tavasz, majd egybekelünk, és akkor ideköltözöl. Addigra minden új legyen!
- Jaj, Felség! Hiszen hát jó nekem a régi, nem kell mindent kicserélni!
- Már hogyne kéne! Új függöny, új ágyhuzat, szőnyeg, bútor, mi jól mutat. Te válassz ki mindent, mi kedvedre való! Legyen minden úgy, ahogy te akarod!
- Hát akkor vágjunk bele! - mosolyog Borka és már indul is felmérni, mit hogy kéne kicserélni.
Közben megjön a Szolga, három asszony a nyomában. A faluból hívta őket s már adja is nekik az utasítást:
- Ezt a polcot abba a ládába pakoljátok! A kristálypohárra nagyon vigyázzatok, érzékeny darab, a csipkeabrosz meg szakad. A csillár is kényes, csak óvatosan! A szőnyeg perzsa a falon, s a festmények! No, azokat nagyon biztonságos helyre tegyétek!
Egész nap pakoltak, de még a felénél sem jártak.
„Holnap több embert hozok - gondolja a szolga-, mert így eljön a karácsony és lehet tavasz is, de nem haladunk sehova.” Ekkor megszólalt Borka:
- Holnap szólok egy-két barátnőmnek, biztosan eljönnek. Sok itt a munka, ami lassan halad. Látom Szolga, te is ezen gondolkodtál.
- Hát bizony, erre gondoltam én is! Kevesen vagyunk és a palota hatalmas. Kellenek emberek, hogy segítsenek.
Másnap egy kisebbfajta hadsereg lepte el a palotát. A király azt gondolta rosszul lát.
- Mi ez a tömeg, kik ezek?
- Uram, csak segítenek - mondja mosolyogva a Szolga, mert ma már sokkal könnyebb a napja. Haladtak is. Szinte mindent elpakoltak a palotából, a szegényeknek mindent elajándékoztak. Még Palkó iskolájába is jutott bútor: a tanári szobában lett a helye. Az igazgató nagyon hálás volt érte.
A festők is megjöttek. Borka kiválasztotta a színt: barackot, vaníliát meg méz sárgát, a hálószobához halvány orgonát. A kék szalon nem változott, felhő kék, szinte csak felfrissült.
A bútorasztalos is megérkezett, diófából készíti majd a szekrényeket. A kanapékra kerül gyönyörű fénylő brokát, az ablakra ugyanabból sötétítő függöny, alatta mesés csipke, aranyszalaggal elszegve.
Szinte minden megújul! A király boldog, mert látja, milyen izgalomban van a szépítéstől az ő Borkája.
Másnap a városba mentek, ott minden apróságot megrendeltek: terítőket gyönyörű hímzéssel, poharakat aranydíszítéssel; vázát, kicsit, nagyot; több méter szalagot, aranyrojtot, díszpárnát, porcelán figurát és egy nagy kakukkos órát. A király egy gyönyörű elefántcsont sakkasztalt is vásárolt, majd így szólt a Szolgához:
- Télen megtanítalak sakkozni, az ám az igazán jó hobbi!
A Szolga csak ámult:
- Még hogy sakkozni? Hogy tudnám én azt megtanulni?
- Ugyan! - inti le a király. Ne károgj már!
Legalább három hétig eltartott az átalakítás, a végén már nagyon türelmetlen volt a király.
A kutyákkal nagyokat sétált, csak hogy messze elkerülje a palotát. Volt, hogy Borkáéknál hált, mert szét volt szedve a királyi ágy. Sokat ugráltatta a Szolgát, szegény az mindent kiállt. De végre eljött a nap, mikor végezték a mesterek az utolsó simítással is és végre minden készen állt.
A király egész nap a palotája csodájára járt:
- Ez a gyönyörű brokát, mi fedi a kanapét! És a perzsaszőnyeg! Hogy fénylik, milyen szép! A függöny csodás! Hát ezt választottad Borkám? És rajta az aranysújtás mesés, pompás! A bútorok! Gyönyörű munka! Hát bizony ezt nem gondoltam volna! A konyhában mennyi praktikus dolog! No, Szolga itt alkothatsz! Máris főzhetsz nekünk valami finomat! Aztán folytatja az áradozást:
- A fürdőben micsoda porcelán! Hófehér, rajta kék csík, milyen jól mutat!
Borka és a Szolga csak mosolyog, ahogy a király ide-oda imbolyog.
Bubu és Füge is ott termett, de a király kissé rájuk förmedt:
- Nem kiskomáim! Tessék vigyázni! A ti helyetek is fel lett újítva, ott lehet dorbézolni, itt meg tessék vigyázni!
Ezen megint jót mulattak, majd vacsorázni indultak. A Szolga és a felesége az új konyhában főzte az illatos vacsorát, meg is éhezett már nagyon a király. A faragott asztal már szépen meg volt terítve, az új porcelánok sorakoztak rajta, jól mutatott rajta a damaszt szalvéta is.
- Micsoda illatok! - mondja a király. Meg tudnék enni egy egész bárányt!
Jóízűen elfogyasztották a vacsorát, majd pihenni tért a király: várta őt az új királyi ágy.
- Jó éjszakát Szolga! Pihenj, rád fér! Te is sokat dolgoztál, de cserébe kaptál egy gyönyörűen felújított szobát!
Duliful levelet kap
- Szolga, te balga! Hol bujkálsz? Gyere hát, a postás az ajtóban áll! Valaki írt. Nyisd ki hát az ajtót, vedd át a levelet! Már nagyon izgat engemet, hogy abban mi lehet.
- Jövök, jó uram, nyugalom! Kint voltam az udvaron.
Hozza a szolga a levelet, a király türelmetlenül kibontja, valami pecsét-féle volt rajta. Hangosan, türelmetlenül olvassa. A városi professzortól jött, Pistát hívják műtétre, megvan a kórházban a helye.
- Micsoda izgalom! Délután átkocsizunk hozzájuk, elmondjuk a hírt: készítsék össze a ládáját, két nap múlva indulás. Majd mi bevisszük a városba s addig ott maradunk vele, míg a műtéten túl nem lesz.
Ebéd után a Szolga és a király felkerekedett, a szekérre egy-két ajándékot tett. A gyerekeknek kis édességet vittek, zamatos gyümölcsöt pedig a szülőknek.
Pista még iskolában volt, beteg édesanyja az ágyban, apja az udvaron a tüzelőnek valót vágta. Alízka ott játszadozott mellette. Mikor a királyt meglátta, szeretettel megölelte. Pista apja zavartan tessékelte be a királyt és a Szolgát a tisztaszobába, Pista édesanyja a száját mosolyra húzta. Duliful elmondta jövetelük célját, hát volt ott sírás-rívás! Sírtak az örömtől, no meg a féltés miatt. Még a Szolga szeméből is kicsordult a könny.
- No, hát ne sírjunk - szólt a király. Inkább örüljünk, hogy műtik Pistát. Lehet, hogy újra járni fog és az nagy dolog lenne! Gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb volna neki a sorsa.
Pista apja szipogva bólogat: érti ő ezeket, de fiát a műtéttől nagyon félti és ő is szeretné a kórházba elkísérni.
- Jól van hát, legyen! - rendelkezett a király. Addig, amíg távol leszünk, ide egy ápolónőt keresünk, ki gondoskodik a családról, legfőképpen Pista anyjáról.
Éppen, hogy ezt megbeszélték, Pista tolókocsija tűnt fel a távolból. Alízka vidáman elészaladt és kicsit erőlködve tolta a kocsit egyenesen a király elé. Pista nagyon szerette a királyt, ezért nagyon örült, hogy itt találta, aki azon nyomban rá is zendített, mi a jövetele célja. Pista figyelmesen hallgatta, majd mikor Duliful befejezte mondókáját, halkan elmondta válaszát:
- Jó királyom! Örökre hálás leszek ezért neked! Minden vágyam, hogy újra járjak! Örömmel megyek a városba és a lelkem tudja, jó kezekben leszek, segíteni fognak rajtam. De bárhogy is lesz, megyek! Kicsit félek, de majd túlleszek rajta.
- Ez a beszéd! - simítja meg fejét a király. Bátor vagy, egy hős! Meglásd, minden rendben lesz.
Átadták a hozott ajándékot, a finom csemegét. A két gyerek szeme csakúgy ragyogott, amikor a csokoládé előkerült, de arcukról hamar lefagyott a mosoly. Édesapjuk keményen azt mondta: előbb az ebéd, majd a manna, de azt is jól beosztva. A király és a Szolga huncutul egymásra néztek, de nem szóltak egy szót sem. A fegyelem az fegyelem, nincs mit tenni ez ellen. Pista még mesélt kicsit az iskoláról, Alizka pedig mindenkinek rajzolt egy kis képet, majd lassan búcsúzkodni kezdtek.
- Akkor két nap múlva a reggeli órában a szekér előáll és visszük a kórházba Pistát. Csomagolj be mindent, hosszú lehet majd az ottléted, tegyél be magadnak bőven érdekes könyvet. Ha szeretnéd, a könyvtáramból is kölcsönadok párat, holnap át is küldöm a Szolgával.
- Jó vagy hozzám királyom! - mosolyog Pista, és lágyan a felségnek a kezét megfogja. A király szíve kicsit beleremegett, de nem keserítette ezzel a gyermeket. Hazafelé egymáshoz nem szóltak, csak bámulták, ahogy a lovak baktattak. A Szolga néha-néha felsóhajtott, így érkeztek meg a palotához. A vacsorát is nagyon gyászosan fogyasztották, gondolatuk Pista körül járt. Lefekvés előtt a király nyugtatatta Szolgáját:
- Ne aggódj! Én is nagyon szeretem a gyermeket,nem lehet semmi baj!
A Szolga komoly arccal bólogat, de tudja, hogy csak magát nyugtatgatja a király.
- Felség! Te is nyugodj meg! Szép álmokat! Pihenj sokat, hisz nehéz éjszakák várnak ránk!
Duliful és a nagy izgalom
- Szolga, hol vagy? Siess már, ne lazsálj! A kocsival a palota kapujába parkoljál!
Igyekeznünk kell, hogy délutánra beérjünk a városba, hiszen vár bennünket Pista. Holnap lesz a nagy nap, a műtét napja. Szegény gyermek biztosan izgul! Magára nem hagyjuk, majd kicsit megnyugtatjuk.
Lohol a Szolga, mindkét kezében hatalmas csomag van, merthogy a városban fognak pár napot tölteni Dulifullal. Borka is megérkezett, jött a kutyákért meg a Kifli cicáért.
- Jaj, Borka kedvesem! Nagyon örülök neked, de bocsáss meg, nagyon sietek! Vigyázz az állatokra, no meg magadra! Pár nap múlva megjövünk, ha Pistát már biztonságba tudjuk és a kórházban magára hagyhatjuk.
- Jól van - mosolygott Borka. Menj felség, Isten hírével! Nekem is nagyon fontos az a gyermek, aggódom érte, csak nehogy valami baj érje!
A király lágyan meg simította a lány fejét és könnyes szemmel búcsút intett. Baktat a szekér, már fáradtak a lovak, vastag por lepi be az utat.
- Már látom a templomtornyot, jó uram! Ott van még egy kanyar és mögötte a város. Jé, már a fogadót is látom!
- Nyughass már, Szolga, ne rikácsolj! Olyan vagy, mint egy rossz varjú, aki állandóan károg.
A fogadóban, hol megszálltak, gyorsan ruhát váltottak s lemosták magukról az út porát. Közel volt a kórház, hamar odaértek, majd a portán illedelmesen bekéredzkedtek. Pista apja az ágy mellett ült és könyvet olvasott. Pista érdeklődve hallgatta, de mikor a királyt meglátta, örömében könny szökött a szemébe úgy, megörült őfelségének.
- Pista, megjöttünk! Ennél valamit? Szolga hozd gyorsan, ha kíván valamit.
- Már nem szabad ennem a műtét miatt, csak egy kis teát kortyolhatok, a nővérke nagyon rám parancsolt.
- Helyes! Be is kell tartani, majd csak kibírod valahogy reggelig!
A Szolga átvette Pista apjától a könyvet, most ő olvasott fel, majd a király. A könyv késő estig kézről kézre járt. Duliful és a Szolga nagyon későn értek vissza a fogadóba. Pista apja ott maradt, őrizte fia álmát. Dulifulék könnyű vacsorát ettek, majd nyugovóra tértek. Az éjszaka lassan telt, álom nem nagyon jött szemükre, mindketten a holnapi napra gondoltak s csendesen imádkoztak.
Reggel korán visszaindultak a kórházba. Meglepetésükre Palkó is eljött és a plébános, aki nagyon szerette Pistát. Egy külön teremben várakoztak. Pistát eközben már elvitték a műtőbe.
Az orvos egy-két kedves szót váltott velük, majd kérte, legyen nagy türelmük. Az óra mutatója ólomlábakon járt, már vagy négyszer körbe fordult, de még mindig semmi hír. A Szolga mindenkinek készített harapnivalót, de nagyon étvágyuk nem volt. Végre aztán későn délután az ajtó kinyílt és egy mosolygós nővérke kedvesen azt mondta:
- A doktor úr küldött, ő most nagyon fáradt. A műtét befejeződött, Pista az intenzív osztályon pihen. Dulifulnak azonnal kérdésre állt a szája, de a nővér megelőzte:
- Többet nem mondhatok, majd a doktor. A gyermek a körülményekhez képest jól van. Holnap reggel várja önöket a professzor úr.
A Király kicsit megnyugodott meg egymást is nyugtatgatták: az a fontos, hogy jó helyen tudhatják Pistát. Palkót és a plébánost meghívták vacsorára, de csak arról tudtak diskurálni, vajon rendbe jön-e teljesen Pista lába.
Másnap reggel első útjuk a professzor irodájához vezetett, már alig várták, hogy hallják Pistáról a híreket. A professzor komoran ült nagy faragott asztalánál, kedvesen hellyel kínálta a királyt és a Szolgát, no meg Pista apját.
- Tegnap, mint tudott, megműtöttük a gyermeket - kezdte nagyon hivatalosan mondandóját. Majd így folytatta: A műtét alatt komplikáció nem akadt. Egy-két csontot meg kellett drótozni, a többit helyre kellett rakni. Ha minden a terv szerint halad, karácsonykor mankót kaphat Pista és lábra tud állni, jövő nyárra pedig újra tudni fog járni.
Duliful csak azt vette észre, hogy a könny megindult szeméből, de már nem is hadakozott vele, magát az örömnek átengedte. A Szolga és Pista apja is hasonlóan érzett, patakzottak szemükből a könnyek. Mikor jól kiörülték magukat, együtt hálálkodtak a professzornak. A király vendégségbe hívta a palotába, amit az orvos örömmel elfogadott. Aztán ellátta őket még sok jó tanáccsal, hogy miként bánjanak a lábadozás ideje alatt Pistával. Innen egy rehabilitációs kórházba viszik, megerősítik, és majd csak azután mehet haza az otthonába. Mindent figyelmesen végighallgattak, majd engedélyt kaptak, hogy pár percre Pistát meglátogassák.
Rövid ideig volt mindenki nála, nem fárasztották, meg látták is rajta, hogy még kicsit kába. A mai vacsora már vidámabban telt, a király és a Szolga is jóval többet ettek. Palkó is velük vacsorázott, örült a jó hírnek, mit a professzor Pista gyógyulásáról mondott. Ő is remélte, nem tetőződnek tovább a gondok. Másnap délelőtt még meglátogatták Pistát, már kicsit beszélgettek is vele. Nagyon jókedve volt, hisz Duliful vásárolt neki egy bőrkötéses füzetet és egy ezüstszínű tollat.
- Pista, ha már jobban vagy, írj le mindent ebbe a naplóba, mi történik veled a kórházban. Meglásd, így az idő is jobban telik. Hamarosan újra eljövünk hozzád, majd magammal hozom Borkát.
Megsimogatta a gyermek fejét és azzal indultak hazafelé.
- Ej, Szolga! Már alig várom, hogy hazaérkezzünk! Első utunk Pista beteg édesanyjához vezet, meg a testvéréhez, Alizkához. Elmondjuk nekik a biztató híreket. Majd a kedvesemhez, Borkához megyek.
De erre már nem volt szükség, mind ott várták Pista házában a királyt: a tanító, a pajtásai, Borka és a Szolga felesége. Még a két favágó is eljött.
Mikor Duliful meglátta a kis társaságot, szíve hevesen dobogott:
„Milyen jó, hogy létezik szeretet és embertársaikért így aggódnak az emberek!”
Duliful és a törött szárnyú madár
- Szolga, hol kószálsz, mire vársz? Hozd már elő a csizmám!
Kerítsd elő a kutyákat, a munka megvárhat! Sétálni megyünk, megnézzük Borkát, ígérte, ma süt ízletes mogyorókrémes tortát.
- Jövök Jó Uram, rohanok, látod, már itt is vagyok!
A kutyák jókedvűen csaholtak, míg Kifli, a cica búsan nyúlt el az ablakpárkányon. Érezte: ő most kimarad a sétából. Meleg kabátot vettek, hisz már beköszöntött a tél, még a bundás sapka is elkélt. Bubu és Füge alig bírt magával, annyira örültek a sétának. Amint a palotán kívülre értek, a király szabadjára engedte őket.
A patak mentén haladtak, a faágak már teljesen ruhátlanok voltak. A nap is erőlködött volna az égen, de a vastag felhőkön sehogyan sem tudott átjutni. A kutyák hol előre szaladtak, hol pedig jól lemaradtak. A Szolga nem győzte utasítani őket a rendre, no de azokat ez nem igazán érdekelte.
Egyszer csak egy bokorhoz értek, ahol is kutyák végtelen nagy ugatásba kezdtek. Körbe-körbe rohangáltak, idegesen szaglásztak.
- Várj, Szolga, ne siess! – szólt a király. A kutyák valamit találtak a bokorban.
Odasietett a bokorhoz, de bizony ott semmi nem volt.
- Gyertek, menjünk tovább, ti ostobák! – szólt mérgesen, de az ebek nem mozdultak és továbbra is hangosan csaholtak.
- Hát mi bajotok lett? – kérdezte.
Ekkor a bokor mélyéről egy pillanatra valami csiripelő hangot hallott. Hát egy kis madár csiripelt.
- Jé, ez egy cinke! – szólalt meg a Szolga és a madarat óvatosan a kezébe fogta.
- Hát ez meg hogy lehet? – tűnődött a király. A Szolga felmutatott a bokor felett magasodó fára:
- Valószínűleg onnan jött csak megsérült a szárnya.
- Itt van a zsebkendőm, csavard be abba, meg ne fázzon. Javaslom: vigyük magunkkal. Ha itt hagyjuk ezt az aprócska madarat törött szárnnyal, hát bizony abba ő belehal.
A kutyák lassan megnyugodtak. Füge ugyan tett egy-két kísérletet, hogy felugorjon a Szolga lábára – nagyon izgatta a kezében lévő madár – de belátta, hogy nem igazán foglalkoznak vele, így inkább Bubu után eredt. Ahogyan Borka házához értek, az ínycsiklandozó falatokat már az ajtóban lehetett érezni, amitől igen csak meglehetett éhezni.
- Borka kedves, megjöttünk – szólította meg a király.
A lány mosolygósan fogadta őket, a kutyákkal együtt azon nyomban beljebb kerültek.
- Nézd, mit hoztunk! Az úton, egy bokorban találtuk. Szegény madárka beteg! Nem tudtuk, mit tegyünk vele, de nem hagyhattuk kint a nagy hidegben.
Borka sajnálkozva nézte a madarat:
- Azonnal hozok egy kalitkát! Még a papagájom lakott benne, de egyszer régen kiszökött és soha többé nem jött haza.
Belehelyezték a madarat, majd vizet és magvakat raktak a kalitkába.
- Holnap szólok az orvosnak! Úgy gondolom, nálam maradhat.
- Tudtam, hogy aranyból van a szíved! Nézd, a cinke is hálából rád nevet!
Ezen mindhárman nagyot derültek. A kalitkát biztonságban a kandalló mellé helyezték, nehogy a kutyák mégis csak bántsák a cinegét.
- Azt gondolom, most jöhet a torta! Nagyon megéheztem!
- Kétféle különleges teát is főztem, a belevalót az erdőben és a mezőn magam gyűjtöttem. Pár darab halkrémes szendvicset is készítettem, a tetejére csemegeuborkát tettem.
- De jól hangzik – dörzsölte meg a tenyerét a Szolga. Duliful is nagyokat nyelt már, főként mikor meglátta a csodálatos, gusztusos tortát.
Jóízűen falatozni kezdtek. Természetesen a kutyák azon nyomban odatelepedtek. Borka rájuk is gondolt, tálkákba ízletes rizses húst kaptak, melyet jóízűen falatoztak. A madárka a kalitkában szundikált, úgy tűnt, jól érezi ott magát.
- Borkám, még ilyen finomat! Erre csak te vagy képes, a tortádnak nincs párja!
- Ugyan Felség! – pirult el Borka. De azért nagyon jólesett neki a dicséret. A maradékot becsomagolom, ha ízlett, majd ehetsz belőle otthon.
- Az bizony jó lesz! – bólogatott a Szolga. A király intett, most ráhagyta.
- Lassan mennünk kell, már korán sötétedik. Holnap a Szolga átnéz hozzád, hogy van a madár. Az orvos által írt recepttel majd elmegy ő a patikába, nehogy te fáradj!
Búcsúzóul rápillantott a madárra, aki kicsi szárnyát mozgatni nem tudta.
- Hálás vagyok néked még egyszer Borka, hogy befogadtad madarat! Tudom, nálad a legjobb helye van!
- Drága Felség! Hát persze, hogy maradhat! Meglásd, hamar felgyógyul a szárnya és szabadon repülhet majd a nagyvilágban.
Duliful és a nagy aggodalom
- Szolga, gyere már! Mióta szólítgatlak, hol kóborolsz? - kiabál a király tiszta torkából.
De válasz nem érkezik, csak a csend felel.
"Hát hol van ez a fránya ember? Jaj, ha meglelem, még az is lehet, elverem!" - morfondírozott Duliful.
Fogta magát hát és mérgesen kisietett a konyhába, de bizony a Szolgát ott sem találta. Tekinget jobbra, tekinget balra, kimegy a teraszra.
"Nohát, nohát! Hol van ez a Szolga, csak nem esett néki baja?"
A királyt elfogta a félelem: "Még ilyen nem történt, hogy a Szolga szó nélkül elmenjen."
Bubu és Füge is idegesen szaladgált, mintha ők is a Szolgát kutatnák.
Duliful fogta a kabátját meg felvette a csizmáját, mert tovább nem volt maradása: most már utánajár hová tűnt hűséges Szolgája. Elindult az erdei ösvényen, egyenesen a Szolga házához. Bekopogott, de csak a nagy csend fogadta, választ nem kapott, hiába kopogott. Így hát tovább baktatott, Borkához vette az irányt. Borka Masni kutyájával éppen a ház előtt sétált s már messziről észrevette a felé tartó királyt.
- Jó Uram! Hát te ebben a korai órában mi járatban vagy erre felénk? - kérdezte a lány aggodalmasan.
- A Szolgát sehol nem lelem! Már kora reggel elmehetett, mert mikor felébredtem, már hűlt helyét találtam. Gondoltam, hátha tudsz valamit róla. A feleségét sem találtam otthon. Roppant furcsállom a dolgot, hogy a Szolga kérés nélkül meglógott - mondta a király kicsit mérgesen.
-Jaj, Kedves Felség! Ne aggódj, majd előkerül! Gyere, térj be hozzánk, készítek egy kiadós reggelit és meglásd, majd szépen-lassan minden megoldódik!
De bizony a király nem lett sokkal nyugodtabb, pedig Borka ínycsiklandozó reggelit készített: kolbászos, szalonnás lecsót főzött. Duliful kedvence volt ez az étel, de éppen csak evett egy pár falatot, sokkal többet enni ő most nem tudott.
- Uram, Királyom! Ne búslakodj már! Hidd el, hamarosan előkerül a te jóságos Szolgád!
- Jaj, Borkám! Magam sem gondoltam, mennyire fontos ő nekem, mit sem érne az életem nélküle. Ilyen Szolgát hol tudnék találni? Hisz mindenhová követett eddig, mint egy árnyék!
- Tudom, tudom és látom is, milyen jó ember a te Szolgád, ezért mondom: nyomós az oka, amiért neki el kellett menni. Ha előkerül, majd megtudjuk az okát, addig meg jobb lesz, ha türelmesen vársz.
Hozom a kendőm és a kabátom, veled a kastélyba visszasétálok. Masnira is adok egy kabátot, már úgyis régen látta a kutyákat. Füge és Bubu örülni fognak a váratlan látogatónak.
Lassan bandukoltak az erdei úton, madárfütty kísérte őket. A levelek már lehullottak a fáról, az avar ropogott a talpuk alatt. Masni vidáman előttük haladt. A palotában a kutyák nagy csaholásba kezdtek, mikor ezek megérkeztek. Duliful azonnal a konyhába sietett, de ott nem volt változás. A nappali is csendes, üres volt, a Szolga szobájában is minden ugyanúgy állt, ahogyan reggel azt otthagyta a király.
- Elkezdem készíteni az ebédet - mondta halkan Borka.
- Ne fáradj kedves, nem vagyok éhes.
- Azért csak nekiállok, hátha közben megjön a Szolga. Ne gyűljön össze annyi dolga.
A király legyintett, majd levett a polcról egy könyvet. Már az egy órát is elütötte az óra, mikor az ajtóban egyszer csak megjelent a Szolga. A király egy kicsit elszundikált s ahogyan felriadt, azt gondolta, rosszul lát. Legszívesebben odaszaladt volna hozzá és megölelte volna, de ehelyett megszólalt nagyon bosszúsan:
- Hát te meg merre csavarogtál? Nagy szükségem lett volna ma rád!
- Felséges királyom! Bocsánatot kérek, de hirtelen megbetegedett a feleségem. Hajnalban kopogtatott be a szomszéd, el kellett vinnem orvoshoz, nem tudtuk mekkora a baj.
- No, és mi van? - kérdezte a király foghegyről.
- Nincs baj, most már jól van. Illetve van itt még valami...
- No, nyögd már ki!
- Tavaszra gyarapodik a család, mert megszületik a kisbabánk.
- Hoogy mii? - kérdezett vissza a király.
- A kisbabánk!
- Nohát Szolga! Ki gondolta volna? Borka gyere hát, hallgasd meg, mi a nagy újság! - örvendezett a Király.
- Hát nem haragszol Felség? - kérdezte a Szolga.
- Már hogy haragudnék, te balga! Hívd a feleséged, ezt meg kell ünnepelni! Kis jövevény érkezik a palotába, micsoda öröm ez! Már alig várom, hogy lássam.
A Szolga szemébe könnyek gyűltek, hogy ily nagy örömet okozott a hírrel a felségnek. Ebéd után a kék szalonban már vidáman teáztak, csuda jókedve volt a királynak. Ezt ki is használta a Szolga, mert egyszer csak halkan ezt mondta:
- Jó Uram! A feleségemmel arra gondoltunk, gyermekünknek te lehetnél a keresztapja, Borka pedig a keresztanya.
A Király egy pillanatra szólni sem tudot.
- Jaj Szolga, én olyan boldog vagyok! Biztos, hogy ránk gondoltatok?
- Hát ki másra? Csakis rád!
- Hát akkor jó szívvel elvállaljuk, ugye Borka kedvesem?
- Igen, így lesz Jó Uram, tiszta szívemből szeretném én is! - mondta Borka mosolyogva és király homlokát lágyan megsimogatta.
Duliful és a pórul járt látogatók
- Szolga, hol bujkálsz? Gyújts gyertyát! Az est leszállt, úgy látom, odakint fagy.
- Jövök már Jó Uram! Hozom a sakkasztalt, vacsoráig játszhatunk. Visszanyerném tőled a gombjaim, amit a múlt héten vesztettem el.
- Ugyan már! Kösd fel a gatyád, mert az én kezem ma is nyerésre áll!
Éppen elhelyezkedtek és a játékba belekezdtek, mikor a palotaajtót valaki hangosan verni kezdte.
- Nohát! Nem vártunk vendéget. Eredj, gyorsan nézd meg, ki lehet!
Szalad a Szolga a kapuhoz:
- Ki kopog ily késői órában és miért kér bebocsájtást a király udvarába? – kérdezte erélyesen a Szolga.
- Az úton balesetet szenvedtünk, kitörött a kocsinak a kereke. A családommal átutazóban vagyunk, kicsi gyermekem pólyában. Kérlek, engedj be, mert megfagyunk!
- Maradjatok ott! Jelentem a királynak és majd visszajövök. Mi lesz a döntése, még nem tudom.
A Szolga lóhalálában fut a királyhoz s elmondja neki, mi történt.
- Ej, te szamár! Hát mit szaladgálsz? Eredj gyorsan, engedd be őket. Az a drága gyermek még majd megbetegedik! No, azt már igazán nem engedhetjük.
Megy is a Szolga, nyitja a nagykaput. Szegény szerencsétlenül járt emberek ott álltak kezükben a pólyás babával. Bátortalanul, riadt szemekkel néztek, de a Szolga megnyugtatta őket:
- A király ad nektek éjszakára hajlékot. Reggel majd hívunk mesterembert, aki megjavítja a szekeret és akkor továbbmehettek.
Betessékelte őket a Szolga a kék szalonba. A király őket már ott várta. A csecsemő a szemét nyitogatta, kis szája elgörbült, ahogy a király megleste.
- De csodás angyalka! Mi a neve?
- Hajnalka.
- Milyen csodás név!
- Fogd a kezedbe Jó Uram!
- A kezembe? Hát szabad?
- Csak bátran! – mondta az anya, és azzal Hajnalkát a király kezébe adta.
A kislány mosolyra húzta a száját, a király pedig szárnyalt a boldogságtól.
- Látod, Szolga? Reám mosolygott! Micsoda angyali szemek, és ahogy rám nevet!
- Tavasszal az én gyermekem is megszületik majd Uram, azt is dajkálhatod, amennyit csak akarod. - - - Akarom is, hiszen én leszek a keresztapa – mondta a király büszkén. Szolga, tedd rendbe a vendégszobát s keríts valami kosarat, ahol Hajnalka kényelmesen elalhat.
- A ruháskosár megfelel, puha paplannal kibélelem. Máris hozom!
- Várj már! Mit kapkodsz? Lavór is kell, amibe fürösztik. Van egy kis bádogteknő a pincében, azt gondolom, az nagyon megfelelne.
Boldogok voltak a szülők, hogy ilyen jó helyre kerültek és így gondoskodnak gyermekükről. Szemük csak úgy csillogott az örömtől.
- Megetetem és ellátom a gyermekem, majd utána jövök. Hol a konyha? Készíthetnék valami finom vacsorát.
- Az bizony jó lenne – mondta a király. Tudsz sakkozni? – kérdezte ezután Hajnalka apját.
- Igen, Jó Uram!
- Hát akkor mire várunk? Játsszunk egyet, míg a vacsora elkészül! Közben elmeséled, mi járatban vagytok erre mifelénk. Gyere, kezd is el a mesét!
- Munkát keresünk. A feleségem szülei hét határon innen laknak. Egy uraságnál dolgoztunk.
A feleségem szakácskodott és jómagam a kertjét gondoztam. De ahogy megszületett a mi gyönyörűségünk, tovább nem maradhattunk, az uraság útilaput kötött a lábunkra.
- Micsoda szörnyeteg! – méltatlankodott a Szolga, de a király menten elhallgatatta.
- Csend legyen már, Szolga! Inkább eridj, segíts Hajnalka édesanyjának a konyhában, mert menten éhen halok. Te hallod! Nagyon ügyesen sakkozol, úgy látom, vesztésre állok.
Olyan illatok szivárogtak ki a konyhából, hogy a király alig bírt magával.
- Nohát! Mi lesz már azzal a vacsorával?
Az ebédlőben gyönyörűen meg volt terítve. Fokhagyma leves gőzölgött az asztalon, a forró cipó mellette illatozott.
- Micsoda étek!
És még csak most jön a többi! Spenótos csirkés tészta, házi sajt rárakva. Ezt a sajtot a szüleimnek hoztam ajándékba, jó magam készítettem. Vágtam le belőle, hogy megkóstold, királyom!
- Mennyei az íze! Hát ez a pite?
- Ó, ezt gyorsan összedobtam, hogy édesség is legyen az asztalon.
- Hát te csodaszakácsnő vagy! Mi lenne, ha nálunk dolgoznál? A Szolgának úgyis sok a másfajta dolga, elkél a segítség a palotában. No meg hát kertész is elkélne.
- No de királyom, télre? – kérdezte mosolyogva a Szolga.
- Hát majd tavaszra, addig meg akadna itt más dolga.
- A szülőket látogassátok meg, mert jönnek az ünnepek. Januárban munkába állhattok a palotában. Hajnalkát is hozhatjátok, majd a feleséged eldajkálja Szolga, és ha megszületik a gyermeked, ellesznek ők jól ketten.
- Micsoda szerencse, hogy kitörött a kocsi kereke és idesodort a sors! Jó vagy Uram, az Isten áldjon meg! – mondta könnyes szemmel Hajnalka anyukája.
- Elég a hálálkodásból, inkább nézzük meg, maradt-e még a málnás pitéből! Ha majd nálunk dolgozol és ilyen finomakat sütsz, vigyáznunk kell, mert a ruhatárat újra cserélni kell.
Ezen jót vidultak és a pitéből egy falatot, annyit sem hagytak.
Duliful és a disznóvágás
- Szolga, hol bujkálsz? Gyere már! Kint szól a kakas, hajnalodik, ma disznóvágásba megyünk.
- Jövök már, hozok ébresztésül egy jó meleg teát!
- Hozd a csizmám meg a meleg pufajkám, hadd bújok bele, mert egész nap kint megvesz az isten hidege.
- Már mindent előkészítettem: a fotelbe a ruhád kikészítettem, a csizma az ajtóban vár, de idd meg előbb a teád.
A király szót fogadott. Behörpintette a jó meleg teát, majd sietően máris az ajtóban állt:
- Indulhatunk. Kötény, kés szerszám legyen, ma hentes feladatokat látok el. A Szolga erre felnevetett:
- No, csak óvatosan, nehogy megcsonkítsd a kezedet!
A szekérre felpattantak, a jó meleg plédbe beburkolóztak, majd egyenesen Pistáék házához hajtottak. Még az égen fent voltak a csillagok és a hold aranyló fénye is világított. A háznál már égtek a gyertyák az udvaron, a tálcán gőzölgött a forralt bor, merthogy azzal várták a királyt meg a Szolgát. Három markos legények, kik voltak a szomszédok, ott tébláboltak, jöttek segíteni a malacot leteperni.
A Szolga vállalta, hogy ő fogja a malac farkát, a király kezében volt egy nagy, piros tál, mert majd abba kavarja a vért, miből lesz jó reggeli meg a hurkába is kerül majd belőle.
Volt nagy visítás, mikor a malacot előhozták, de gyorsan elbántak vele és már pörzsölődött is a szőre.
Duliful ügyesen forgatta a fakanalat, de igazság szerint legszívesebben megbújt volna a szín alatt.
A hentes gyorsan kettévágta a jószágot, mindenféle finomságnak valót abból kivágott.
Az üstben már forrt a víz, később meg sercegett a tepertő, a teknőbe került a hurkának való, ami meg nem volt felhasználható, majd az lesz a kutyáké, mert az nekik való. A Király mindenre rácsodálkozott, hiszen eddig ő ilyet még soha nem látott.
Mire megvirradt, a konyhában a szorgos Borka meg a Szolga felesége és egy-két szomszéd elkészítette a reggelit, sült hagymás vért és pirospaprikás májat, hozzá illatos hordós káposztát és savanyú gyöngyhagymát. A Király alig bírt magával, hogy ne nyúljon bele az ételbe, mert a látványtól annyira éhes lett. Az asszonyok felvágták a kemencében sült krumplis cipót, ami úgy ropogott, mint a friss hó. Jól belakmároztak, rá megint gőzölgő forralt bort ittak, majd újra munkába álltak.
Darálták a kolbásznak valót, szelték a hússzeleteket, forralták abálásra az üstben a vizet.
De ami legjobban tetszett a királynak, az a hurka- és kolbásztöltés volt, azon biz nagyon jól szórakozott. Hajtotta a durálót, fogta a belet, a Szolga ezen sokat nevetett. Égett a munka a kezük alatt, a minden kiválóan haladt, meg bizony a forralt bor is fogyott, néha-néha a király kicsit meg is rogyott. Délutánra már a fazékban volt a töltött káposzta és csak úgy gőzölgött a disznótoros húsleves illata, míg a kamrában szépen piroslott a paprikától az abárolt szalonna.
Alizka, Pista testvére kosárkában a szomszédoknak hordott kóstolót, cserébe kapott jutalmul csokira valót. Már lassan esteledett és a konyhában mindenki a ropogós tűznél melegedett. Az asszonyok megterítettek, mert a tűzhelyen sorakoztak az étkek. A szájharmonika is előkerült a Szolga zsebéből, rá is zendített egy nótára, a királynak majd leesett az álla.
- Hát te tudsz zenélni? Eddig jól titkoltad!
- Nem tudok én annyira - szerénykedett a Szolga. Jó apámé volt a hangszer, a disznóvágáson ő is mindig elővette. Gyerekként ellestem a játékát, ez nálunk már egy hagyomány.
- De micsoda hagyomány! - örvendezett a király és kortyolt egyet a poharában lévő savanyú borából.
- Felség! Vigyázz, mert megárt! Úgy vettem észre, ma már kicsit sokat ittál!
- És hát nem szokta a kutya a szántást - kacagott fel Borka és a király vállát lágyan megsimogatta.
Jólesett neki az aggódás, mert bizony ő maga is érezte, hogy az ital kissé a fejébe szállt.
A vacsorát jóízűen elfogyasztották, még Pista beteg anyja is az asztalhoz ült, nagyon vidáman telt a disznótor, még lefolyt egy-két kupica bor. Pista is csak mosolyogta a királyt, mert annak a szeme is lassan kétfele állt, úgy ölelgette, veregette kedvesen a Szolgáját. Még dalra is fakadtak, elénekeltek jó pár népdalt. Borka anyja is megérkezett, kezében egy nagy tálcát cipelt, amin volt remegős, túrós-almás rétes. A vacsora végén a királyt a szekérhez támogatták, a nagy kosarat, miben a kóstoló volt, felrakták. Nagy nehezen feltolták a szekér padjára, jó szorosan melléült Szolgája.
- Jó Uram! Egyet se félj, vigyázok rád, nehogy az úton leguruljál.
Lassan baktattak hazafelé, a tájat már belepte a sötétség. A király valami felismerhetetlen dalt dúdolt, úgy értek a palotába.
- Jó kis nap volt ez Szolga, de jól is éreztem magam! - mondta a király boldogan.
A Szolga betámogatta a hálószobába és leültette a kedvenc foteljába. Mire a lábvizet elkészítette neki, már nem tudta nyitva tartani a szemét. - Pihenj Jó Uram, majd én megmosom a lábad és elkészítem kényelmes ágyad.
Duliful vadászata a kutyáival
- Szolga! Hol vagy, merre jársz, hol bujkálsz? Hozd a pórázt és a puskát! Közeleg a karácsony, be kell gyűjteni a vadat, nehogy a fazék üres maradjon és a tálra is a húsból bőven jusson. Bubu és Füge hol kószál? Rakd a nyakukba pórázt! Látod! Már jönnek is és hogy csaholnak! Alig várják, hogy az erdőben nyulat fogjanak.
- Hát megnézem én azt a nyúlfogást, mert bizony elég lustácskák ezek a kutyák – mondja a Szolga mosolyogva, azzal egy mozdulattal a pórázt Fügére rárakja.
- Ugyan már! Ne légy ilyen hitetlen! Ezek az ebek nagyon ügyesek, nemsokára erről jómagad is meggyőződhetsz.
A kutyák vidáman csaholtak, szinte táncot roptak. „No, majd a vadonban táncoljatok, nekünk jó falatot fogjatok!” – morgolódott a Szolga, azzal a kutyák pórázát jó erősen megmarkolta.
Elindultak lassú lépekkel az erdei úton, a sok lehullt sárga levél már avartakarót hintett a földre, mely recsegett-ropogott, ahogyan talpuk érte. Ahogy az erdőből kiértek, egy nagy bokros rétre tértek.
A szolga elengedte a kutyákat, akik a fűben vígan portyáztak. A zajtól, fácánrikácsolástól hangos lett a táj, egy szép példány a fűből a magasba szállt. Duliful rácélzott a puskával. Egy kis idő elteltével Bubu megérkezett a zsákmánnyal, Füge kicsit irigyen méregette, de tőle a zsákmányt el nem vette.
Szorgalmasan dolgoztak az ebek, gyűjtötték a karácsonyi étket, a Szolga nem győzte dicsérgetni őket:
- Alig ismerek rátok, micsoda ügyes jószágok!
Délben tüzet raktak, nyársra szalonnát húztak, a termoszból hozzá forró teát kortyoltak. A kutyák jutalmul ropogós szalonnabőrt kaptak. Délután pár darab nyulat még fogtak, a kutyák megállás nélkül dolgoztak.
- Holnap Szolga ebből a zsákmányból majd Pistának és Palkóéknak is adunk, hadd legyen nekik is vadban bőséges karácsonyuk.
Már majdnem esteledett, mikor a favágók meghozták a szekeret. Felpakolták rá az elejtett állatokat, ők maguk a szekér mögött bandukoltak.
- Jaj Szolga! De jó lesz, ha Hajnalka anyja karácsony után majd munkába áll és besegít néked a konyhán!
- Bizony jó lesz, ha jön, másra több időm marad. Jobban el tudom látni körülötted a dolgokat.
- Ugyan Szolga! Eddig is mindent jól elláttál, de neked is érkezik a kisbabád. A jövőben rá több időt kell, hogy szentelj, és szépen nevelgessed!
- Jó vagy hozzám királyom, én ezt neked meghálálom!
- Hallgass már te szamár, nem várok én semmiféle hálát!
Ahogy a palotába értek, látták, füst gomolyog a kéményen.
Úgy látom, valaki járt nálunk és tüzet rakott odabenn. Vajon ki lehet?
De már a kapu nyílt is előttük és Hajnalka apja mosolygott rájuk.
- Üdvözlégy királyom és te is Szolga! Gondoltuk, meglátogatunk titeket. A feleségem már készíti az étket én meg befűtöttem a kandallóba. Gondoltam, jól esik a meleg a vadászat után, amúgy is már hűvös az este, a falak nagyon le voltak hűlve.
Nagyon megörült a király ezt hallva, nem különben a Szolga. Vettek egy gyors fürdőt és másik ruhát, így üdvözölték a mosolygós Hajnalkát, no meg Borkát, mert ő is megérkezett, hozott finom csemegét: fügés lepényt. Már várta őket a megterített asztalon a gőzölgő, aranyszínű leves. Majd Hajnalka édesanyja feltálalta a gusztusos májas és véres hurkát és a hosszú szál kolbászt. Disznóvágás volt a nagyszülőknél, onnan hozták e finom csemegét, hozzá ettek saját savanyítású kicsi zölddinnyét.
- Mennyei ez az étel, és drága Borkám, ez a lepény fenséges, ilyet csak a te kezed képes készíteni!
Vacsora után sakkoztak még kicsit, a király kérte, mindenki maradjon éjszakára, hiszen van itt bőven mindenkinek külön hálószobája. Szívesen elfogadták a meghívást, még Borka is maradt, hiszen nagyon megszerette Hajnalka édesanyját, no meg persze a kis Hajnalkát. Késő este tért mindenki nyugovóra, de előtte megtervezték a reggelit: Hajnalka édesanyja fog sütni a habos kávéhoz ropogós vajas kiflit…
- Szolga te balga! Szaladj, nézd, mennyi levél van a fa alatt! A kertben már teljesen levetkőztek a fák és távolabb csupasz lett már a határ. Nemsokára itt a tél, a sok szép ünnep. Pista is hazatér, éppen pont Mikulás estéjén. Készüljünk valami meglepetéssel! Például be lehetne mászni a kéményen.
- A kéményen? - csodálkozik a Szolga.
- Jaj, csak vicceltem, te mafla! De Borka varrhatna nékem Mikulás ruhát - elmélkedik hangosan a király. Te meg krampusz lennél. A szekeret feldíszítenénk, a lovakra csilingelős csengőt raknánk, majdnem úgy nézhetne ki, mint a rénszarvas szán. Jó móka lesz, majd meglásd!
Lázasan bele is fogott a készülődésbe, Borkát átkérette magához ebédre. Borka nagyon örült a meghívásnak, jött is Masni kutyájával. Bubu és Füge nagyon örült a játszópajtásnak. Még Kifli, a cica is ott ugrándozott, szerette, ha a palotában vendégek voltak, hát még, ha négylábúak! A Szolga nagyon finom ebédet főzött, vegyes főzeléket párolt hússal, no meg meggymártással. Duliful előadta Borkának a tervét a Mikulás-estről, aki nagyokat kacagott az ötleten, fejben már fel is írta mit vegyen. - Az édesanyám csodálatosan varr, majd ő elkészíti a ruhát, örülni fog a feladatnak - mondta izgatottan Borka.
Délutánra mindent átbeszéltek, még azt is, milyen ajándékok kerüljenek fel a szekérre.
- Holnap elmegyünk együtt a faluba és mindent megrendelünk. Már kevés az időnk a készülődésre, el kell intéznünk rövid időn belül mindent - magyarázta Duliful.
Másnap korán felültek a szekérre és behajtottak a faluba. A kellékeshez mentek és ott minden megvettek. Majd a mikulás ruhának anyagot vettek, melyből még a mikulászsákoknak is mérettek.
A fűszeresnél rendeltek finom csemegét, ízletes fügét, mogyorót, diót, mindent, ami csak egy mikulászsákba való. Jópofa zoknikat is vettek, amit rénszarvas díszített. Már késő estére járt, mire mindent beszereztek, majd elégedetten hazamentek. Borka anyja másnap neki is fogott a kabátnak meg a sok kis mikulászsáknak. A Szolgának a krampuszruháját is megvarrta, nagyon mókásan állt rajta. Mindnyájan lázas készülődésben voltak. Pista apja is meglátogatta őket, jött az örömhírrel: „Most már biztos, hogy Pista hazajön a kórházból és Mikulás estjén itthon ünnepel velük.
Már csak pár nap volt az ünnepig, de mire eljött a nap, mindennel elkészültek. Még a hó is szállingózni kezdett. Az ünnepséget a kastélyban tartották, így Pistát is egyenesen idehozták, egyébként is úgy egyeztek meg, hogy pár hétig a palotában marad, míg erőre nem kap. Vettek egy ápolónőt fel hozzá, aki majd minden nap sétáltatja, és a lábát tornáztatja. Berendeztek neki az emeleten egy külön szobát, már nagyon várták Pistát.
Mikor megérkezett nagy örömmel fogadták. „Mankóval már egész ügyesen jár” - állapította meg a király. A konyhában már rotyogott a vacsora. Pista kedvencét készítették: ízletes csirkepörköltet nokedlival. Borka és a Szolga felesége finom házi süteményeket készítettek.
Duliful kiadta a parancsot: „Este hétkor vacsora a kék szalonban!” Akkorra megjönnek a többiek: Pista szülei, a testvére, Alizka, Palkó, ki már hazajött a szünidőre, Borka anyja, mind itt lesznek.
Pistát a szobájába kisérték, hagyták felfrissülni, ők pedig visszavonultak: készültek a meglepetésre.
A kék szalon kandallójában már pattogott a tűz, a zoknik szép sorba rá voltak rakva. Piros szalaggal díszítették fel a szobát, az asztalon ünnepi teríték állt: égtek az ezüst gyertyák, csillogott a villa és pohár. Olyan mesebeli volt a szalon, mintha egy szép képeskönyv lett volna. Ekkor a karnison megszólalt a madárka. Gyönyörűen fütyülte a Hull a pelyhes-t meg más Mikulás énekeket, az embernek szíve szinte beleremegett.
Lassan megérkeztek a vendégek. Már mindenki az asztalnál ült, de hol lehet Duliful és a Szolga? Már mindenki türelmetlenül várta.
Egyszer csak a távolból valami csilingelés hallatszott. Mind az ablakhoz szaladtak. Az udvaron a sötétből előbújt egy szekér, mi gyönyörűen fel volt díszítve, a szekeret pedig a Mikulás vezette.
Volt nagy sikongatás, öröm a szobában, hiszen valóban ez Télapó szánja vagy szekere, vagy mifene. No, de mindegy is, mert itt van, megjött! Látszik, hogy tele a zsákja és ide tart, éppen be a szobába.
Mikor beértek, székkel kínálták. A krampusz becipelte az óriási zsákot. Alizka kicsit félve pislantott rájuk, de a Mikulás szeme rákacsintott, így ettől kicsit megnyugodott. Palkó mosolyogva nézte a két jövevényt, valami huncutságot sejtett, de elhessegette a gondolatot és az örömnek átadta magát.
Mindenki kapott csomagot meg természetesen egy kis virgácsot. Daloltak, énekeltek a Mikulásnak, kínálták étellel, de az csak szabadkozott: még nagyon sok máshol a dolog. Ezért lassan elköszönt:
- Most már tovább kell, hogy cammogjak, mert a gyerekek nagyon várnak - dörmögte. A krampusz is bólogatott, felsegítette a Mikulást, aki kampós botjára támaszkodva elsétált vele együtt.
Az ajtón kívül a Szolgának odasúgta: „Ugye, milyen jó móka volt, Szolga?”
Egy kis idő elteltével a Szolga és Duliful a kék szalonba érkezett. A gyerekek egymás szavába vágva mesélték mi történt.
- Itt jár a Mikulás, hát hol késtetek? - kérdezte Alizka.
Duliful magyarázkodni kezdett, de rá senki nem figyelt, mert az élmény még mindig tartott.
A felnőttek mosolyogták a gyerekek örömét, főként Pista és Alizka kedvét. Palkó odaszólt a Szolgának és a királynak:
- Ti is nézzétek meg a zoknikat, hátha a Mikulás valamit beléjük rakott!
Bizony, volt az ő zoknijukban is ajándék, finomabbnál finomabb édesség. Duliful a meglepetéstől alig tudott szólni, az öröm az arcára kiült. Palkó megveregette szeretetteljesen a vállát:
„Mert, ugye a Mikulás mindenkire gondol, szegény öreg, ki tudja, most merre csatangol? Ugye, jó uram? - és egy nagyot kajánul a királyra kacsintott.
Duliful és a hangverseny
- Szolga, gyere már, mindenki reád vár! Pista ma lép fel a templomban, biztosan csodálatosan fog ott szólni a hangja. Ma időben kell, hogy ebédeljünk. Klára már megterítette az ünnepi asztalt, gőzölög az illatos húsleves. Gyere, Szolga ebédelj velem! Klára! Ha elvégezted a munkádat, öltsd fel te is az ünnepi ruhádat! Hajnalkát is öltöztesd ünneplőbe, no meg a férjedet is hozd ünnepi díszbe! Szolga! Te is vedd elő az ünnepi ruhádat és az enyémet is tedd rendbe! A zöld zakómat hozd, ott van a hátsó szekrényben! Hozzá a fekete bársony pantallómat veszem, és a sárga selyem csokornyakkendőmet teszem.
Kora délutánra mindennel készen voltak. A Szolga előállt az ünnepi szekérrel, abban mindannyian kényelmesen elfértek. Borka már a templomkapuban várta őket, vörös bársony ruha volt rajta, hófehér posztó a kabátja, rajta hófehér rókaprém, fején ugyanolyan sapka. Gyönyörű copfba font haját éppen, hogy takarta. Az első sorban, az ünnepi páholyban foglaltak helyet. A padsorokban szép csendben gyülekeztek az emberek. Nemsokára olyan sokan lettek, hogy a templomban már alig fértek.
A pap ünnepi misével kezdte a hangversenyt, majd a iskola énekkara énekelt. Olyan szépen szólt a daluk, hogy a király csodálattal hallgatta énekük. Majd Alízka olvasott fel egy zsoltárt. Nagyon ügyes volt a pici lány. Pistát a plébános segítette fel az emelvényre. Bottal már nagyon ügyesen járt, de nagyon féltették Pistát, ezért hát ahol valami akadály az útjában állt, ott inkább könnyítettek a járásán.
A templom orgonája felcsendült, majd halkabbra váltott, és Pista hangja, mint valami gyönyörűen
szóló síp, megszólalt. Oly szépen énekelt a gyermek, hogy mindenki szájtátva hallgatta. Az emberek minden dal után tapsoltak; az arcokon látszott, nagyon tetszett a produkció. A király szinte szólni sem tudott, annyira meghatotta az előadás. De a Szolgát és Borkát is lenyűgözte a gyermek előadása.
Mikor befejeződött a koncert, Duliful fülébe súgta a Szolgának: "Mindenkit hívj meg hozzánk teára!"
Klára előre is sietett egy szekérrel, hogy mire megérkeznek a vendégek, valamivel meglepje őket.
A plébánost is meghívták, valamint Pista édesapját és természetesen Alízkát is. Duliful, a Szolga, Borka meg Pista a királyi szekérrel indult haza, a többiek jöttek utánuk.
Klára már a konyhában szorgoskodott, a mazsolás kalács illata orrcsiklandozó volt. Gőzölgött az áfonyatea is. A vendégek a kék szalonban foglaltak helyet, mindenki Pista csodálatos hangjáról beszélt.
Duliful megkérte, hogy egy ráadást énekeljen még nekik. A király a zongorához ült, a gyermek mellé állt és kiengedte gyönyörű hangját. A végén olyan tapsvihar kerekedett, mintha a szobában sokan lettek volna, pedig csak egy pár tenyér csapódott össze. De az olyan szívből jött, hogy hangosabbnak tetszett.
Uzsonna után Duliful magához kérette a Szolgát és valamit a fülébe súgott. A Szolga eltűnt pár pillanatra, majd egy kis dobozzal a kezében visszatért.
- Kis figyelmet kérek! - szólt a király. A mai produkcióért szeretném megjutalmazni Pistát. Gyere ide Pista, ez az ajándékod! - és átadta neki a kékszalagos dobozt. Pista nagyon zavarban volt. Odabicegett Dulifulhoz és átvette a dobozt.
- Bontsd hát ki bátran, nézd meg, mi van benne!
Óvatosan kicsomagolta az ajándékát és felnyitotta a tetejét. Nagyot sóhajtott, ahogyan a tartalmát meglátta, mert nem volt más a dobozban, mint egy aranyóra.
- De felség! - mondta könnyes szemmel. Én ezt meg sem érdemlem!
- Dehogy is nem, vedd csak fel! Egykor, tudom, híres művész leszel, mert szorgalmasan tanulsz és kivételes adottságaid vannak. Egy művésznek meg mindig tudni kell, mennyi a pontos idő. Ezt soha ne felejtsd el, hisz te sehonnan el nem késhetel!
Pista átölelte a királyt, lelkét melegség járta át, hiszen úgy szerette őt, mint második apját.
