Duliful Meséi 21-30.

21. rész: Duliful gombászni megy
22. rész: Duliful és a kis látogatók
23. rész: Duliful olvasni taníttatja a Szolgát
24. rész: Duliful fürdik
25. rész: Duliful és Borka piknikezni indulnak
26. rész: Duliful és a nagy bejelentés
27. rész:Duliful szüretelni megy
28. rész, Duliful Füge keresésére indul
29. rész: Duliful és a születésnap
30. rész: Duliful a városba megy


21. rész
Duliful gombászni megy
- Szolga, te balga, merre vagy? Szedd össze magadat, hozd Kiflit, Bubut és Fügét,
ma gombászni megyünk. Készíts a szekérre kosarat, az állatok vizes tálkáját itthon 
ne hagyd!
Szalad a Szolga, hozza a kosarat és szekérre teszi, Kiflit, Bubut és Fügét pedig egy 
plédre helyezi.
- Induljunk már! - szól Duliful izgatottan, fején egy hatalmas nagy kalap van.
- Jó uram! Ebben a kalapban úgy nézel ki, mint egy jókora gomba!
- Ne viccelődj, te szamár! Fogd a gyeplőt és indulj már! Remélem, találunk sok 
gombát és holnap meglepjük vele Borkát.

      Hamarosan az erdő szélére érnek, ott félreállnak a szekérrel.
Kifli, Bubu és Füge nagyot nyújtózik, álmosan néznek, legszívesebben a szekéren 
tovább feküdnének. Duliful egy kosarat magához ragad:
- Szolga, fogj te is egyet! De előbb az állatokat hűvös helyre tegyed, tálkájukba 
hozz gyorsan friss vizet. No, nézzük, mi van az erdőben, nőtt-e gomba bőven?

Ahogy ezt a király kimondta, máris ott piroslik előtte egy nagy bokor piros szamóca. 
Megörül nagyon, szedeget belőle, alig várja, hogy holnap Borkát szamócával is 
meglepje. Pásztáznak, a szemük majd kiguvad, de gombát sehol nem látnak. 
Szederbokor szúrós ága belekapaszkodik a király kabátjába.
- Gyere gyorsan, ments ki innen! - kiált a király, de sehol nem látja a Szolgát. 
Hol vagy, hol bujkálsz? Gyere már, teljesen tönkremegy a kabát!
A Szolga akkor egy fa alól előbukkan, kezében egy nagy kosár szamóca van.
- Jövök már, sietek, csak ezt a finom csemegét biztonságba teszem!
    Majd óvatosan kiszabadítja a király kabátját. Tovább bandukolnak, bokrok alá bújnak, 
de bizony a gombák előlük jól elbújtak.
- Fáradt vagyok! - mondja a király. Készíts nekem Szolga valami uzsonnát!




















Visszamennek a szekérhez, árnyas fa tövében pihennek ők csendben.
- Jó Uram, egyék! Itt a finom, friss kenyér!
De a király ezt már nem is hallja, mert az igazak álmát alussza. A Szolga fog egy kosarat, 
és halkan, hogy a király nehogy felébredjen, visszaindul az erdőbe. Nem is sokára egy 
megrakott kosár szamócával jön vissza vidáman. Duliful és az állatok éppen akkor már 
ébredezni kezdtek.
- Nézd jó uram! Gombát ugyan nem találtam, helyette szamócát hoztam.
Legyint a király:
- Jól van már! Az a lényeg, hogy valamivel megtelt a kosár. Borka biztos örül ennek, 
és te is vigyél belőle Szolga a feleségednek!

Lassan szürkülni kezd, így ők is szedelődzködnek. Zötyög a szekér hazafelé, szamócák 
mosolyognak a tetején.
- Sebaj, Szolga! - mondja Duliful. Ugyan gombát nem találtunk, de egy jót kirándultunk!


22. rész
Duliful és a kis látogatók
- Szolga! Hol kóborolsz? A kapuban verik a kolompot! Nyisd ki gyorsan, hadd lássam, 
ki jött el hozzám látogatóba!
- Jó uram! Ha jól látom, egy tolókocsiban ül egy gyermek a hídon.
- Ugyan már, te balga! Hát hogy kerülne egy ily gyermek oda!
De ahogy a nagy fakaput kinyitják, hát a gyermek tényleg ott áll, illetve ül a kocsiban, 
szemei pirosra kisírva.
Rácsodálkozik a király: „Hát most mit tegyen?” A Szolgára néz kérdőn, de az nem felel.
- Ej, te gyermek! Hát te ki vagy, hogy toltad ide magadat?
- Pista vagyok – szipogta. A kishúgom tolt ide, csak ő elfutott, mikor meghúzta a kolompot.
- No, Szolga, ne bámulj már! Fogd a kocsit, told be a szalonba, majd ott Pistát 
meghallgatjuk, mi az ő nagy gondja. A Szolga fogta a fiút és azon nyomban a szalonba 
betolta kocsistul.



A Király a fotelban helyet foglalt, a Szolga közben a konyhából hozott egy kis 
csemegét: mogyorót és zamatos, aranyló fügét. A fiú félve vette el a tálkát, amit 
a Szolga neki jó szívvel kínált.
A király végigmérte a fiúcskát: a ruhája kopott volt, de patyolat tiszta, fehér ingje 
alól kikandikált ápolt kis keze. Szemei oly értelmesen ragyogtak, csak látszott bennük, 
hogy valami miatt nagyon bánkódik.
- Hát mesélj, hogy kerültél ebbe a kocsiba, hogy sérült meg a lábad és miért kerestél 
meg engem itt a palotában?

       A fiúcska könnyes szemmel mesélni kezdett:
- Édesapámmal a földeken dolgoztunk és egyszer csak a lovunk megvadult, a szekerünk
felgurult.A húgom és én a szekéren ültünk, a kishúgom jó messzire elrepült, de nekem 
beakadt a lábam és így alatta maradtam és én akkor lebénultam. A király minden szóra 
figyelt, de egyszer csak a kapu kolompja újra megszólalt. A Szolga sietve ment kinyitni: 
hát egy szőke kisangyal állt ott, a szeme bizony annak is alaposan ki volt sírva. 
A Szolga az ölébe vette a kislányt és a Király elé vitte. Pista szája mosolyra húzódott, 
mert a kisangyal nem volt más, mint az ő húga, akit úgy hívtak: Alízka. Közben a kutyák 
is előkerültek; biztos hallották, ahogy a kolomp megkondul, mert Bubu és Füge szinte 
egyszerre felmordult. A kis Alíz, ahogy meglátta a kutyákat, kissé félősen hátrált, de a 
Szolga kedvesen szólt hozzá:
- Ne félj az ebektől! Gyere közelebb: csak egy kicsit megszaglásznak téged.
A kislány még félősen mosolyog, de kis kezével megsimogatja Bubut. A kutya hálából
megnyalja a kislányt, aki most már nem fél és nem hátrál. Ő is ápolt volt: selyemszalag
szőke fonott hajában és nagyon jól állt neki piros pöttyös kis ruhája. Megkínálták őt is 
édességgel, a mézédes füge alig fért el kis kezében.

- Hát folytasd Pista a mondókádat! Mi nyomja a lelked? Mondd el a Királynak! – szólt
hozzá Duliful nyugodt hangon.
-A baleset előtt iskolába és templomba jártam, nagy örömet okoztam ezzel az
édesanyámnak. Csak ötöseim voltak, a plébános úr mellett is mindig én daloltam.
De most, hogy ez így megtörtént, nem járhatok többet, mert nincs, aki nékem segítsen.
Az apámnak dolgoznia kell a földeken, az édesanyám meg már régóta nagybeteg.
A kishúgom ugyan sokat segít nekem, de nagyon nehezen bír velem. Van, hogy a
templomtól az iskola kapujáig eltol engemet, de a lépcsőn már nem bírja felvinni a kocsit.
Sokszor hosszú ideig kell várni, míg jön valaki. A tanító bácsi is sokat segít, de végül úgy
döntött: elküldi inkább a leckét. Ha lenne építve egy feljáró, akkor könnyebb lenne a
dolgom.A kocsival én azon fel tudnék menni és az iskolába és a templomba akadály 
nélkül be tudnék jutni.
Hiányoznak a társaim! Oly magányos vagyok, pedig tanulni akarok!
Ha megnövök, ügyvéd szeretnék lenni, jogi tanácsokkal az embereknek akarok segítni.
A fiúcskának már újból hullott a könnye, csak úgy záporozott az ölébe. A Szolga is
szipogott kicsit, úgy meghatotta a gyermek beszéde. Rá se mert nézni a Királyra, csak
mereven nézett le a földre.
- Na, jól van már, elég a kesergésből! Szolga, ne állj ott úgy, mint egy bálvány!
Menj, hozz a gyerekeknek egy kis uzsonnát!

      Közben Alízkának annyira megtetszett a király széke, hogy szép lassan beletelepedett
az ölébe.A kutyák is ott strázsáltak. Bubu körbeszaglászta a kerekesszéket, majd Pista 
lábánál megállt. Először ravaszul rákandikált majd hupp! – máris Pista ölében találta 
magát. Ezen mindannyian jót nevettek. Lassan a fiúcska könnyei is eltűntek.
Közben visszatért a Szolga egy nagy tálcával, rajta ínycsiklandozó finomságok.
- Üljünk asztalhoz gyerekek, közben elmondom, hogy mit teszek!

      Jóízűen nekiláttak az étekhez. A Szolga mosolyogva nézte őket és örömmel látta,
hogy milyen gyorsan fogy az étel.
- Szolga! Üzenj a kutyamenhelyre! A fa tolvajokat a palotába rendelt be, hogy Pistáért
minden reggel elmenjenek! Adj nekik lovat meg szekeret, Pistáért azzal menjenek.
Az iskolába elvigyék, a tanteremig bekísérjék. Hívj kőműves mestert és segédet, hogy
tekintsék meg a templom és az iskola feljáratát és építsenek olyan feljárót, ahol nincs
akadály, egyszerű és könnyű legyen a bejutás! A tanterem küszöbét felszedjék és azt
akadálymentesítsék.
A Szolga a feladattól olyan izgatott lett, azonnal kabátot vett és már futott is.
Intézkedett, koncentrált a feladatra erősen, nehogy valamit elfelejtsen.
     Pista, ahogy meghallotta a királyi parancsot, a kis szíve egyre hevesebben dobogott.
Madarat lehetett fogatni vele, oly nagy volt az öröme. De még nem akart előre hálálkodni,
a végeredményt meg akarta ezzel várni.


   Másnap reggel a kőműves emberek már szorgoskodtak: nagy bőszen betont kavartak.
A szakállas fa tolvaj fiaival a szekéren Pista házához hajtott. Óvatosan feltette a kocsit
a szekérre, majd Pistát hozta ki az ölében. Alízkát is magukkal vitték, a szekéren
kényelembe helyezték. Pistát társai már nagyon várták, hisz egymásnak gyorsan hírül
adták: ma őt a tanteremben újra láthatják. A tanító bácsi is könnyes szemmel fogadta,
örült, hogy újra itt lehet okos kis diákja. Pista a szeretetet nagyon meghálálta, egész nap
nagyon figyelt és szorgalmas volt az iskolában.
   A munkások egész nap megállás nélkül dolgoztak ennek köszönhetően nagyon jól
haladtak. Estére elkészült a feljáró alapja, másnap mentek dolgozni a templomba. Két hét
szorgalmas munka és elkészültek a rájuk bízott feladattal. Addig a fa tolvajok minden
egyes nap Pistát reggel az iskolába vitték délután pedig hazahozták. Pista édesanyja
oly boldog volt, sokszor azt is elfelejtette, hogy beteg, csakhogy kisfia iskolába mehetett.

A kőműves mester üzent a Szolgának:
- Jelentsd a királynak: a munka elkészült, a feljáró mindkét helyen megépült.
A küszöböket, ahol kellett, felszedtük, a bejutást megkönnyítettük.
A király nagyon örült a jó hírnek:
- Vasárnap a misén ünnepélyesen átadjuk Pistának a feljárót. Már alig várom, hogy
lássam,ahogy kipróbálja. Milyen nagy öröm ez, hogy akadály nélkül bejuthat templomba 
és az iskolába! Szolga, hol kószálsz? Értesíts Borkát: ő is ott legyen az ünnepségen, 
vasárnap engem oda elkísérjen.
    A környéken gyorsan híre ment a király jóságának s a csodálatos feljáróknak.
Mindenki kíváncsian várta, hogy eljöjjön a vasárnap. Pistát az édesapja és Alízka kísérte,
ki ünnepi ruhát öltött. A szeme pajkosan csillogott az örömtől, hát még mikor meglátta,
mennyien eljöttek, hogy vele együtt örüljenek. A király és Borka, no meg a Szolga, a
templomajtóban a lépcső tetején állt, a feljáró mellett Pista osztálytársai és a tanító
bácsi. Pista a feljáró alján állt, majd könnyedén és elszántan elindult a kerekesszékével.
Néha megpihent és ment tovább és egyszer csak a templomajtóban állt.
Mindenki könnyes szemmel tapsolt, a király lehajolt és Pista homlokára csókolt.
A fiúcska a nyakát kezével átfonta, és a király fülébe súgta:
- Az Isten áldjon meg, fenség! Soha nem felejtem el, amit értem tettél. Szívembe zártalak
örökre s addig ott őrizlek, míg élek! Köszönök néked mindent!
    A király torkát a sírás szorongatta, de magát nagyon tartotta. Az alattvalók előtt
mégsem gyengülhet el, így határozott léptekkel a templomba bement. Pista a plébános
mellett ült kocsijában. A misén oly szépen énekelt: a hangja, mintha a kiscsengő csilingelt
volna.
A mise után átmentek az iskolához, ott is kipróbálták a feljárót. Kitűnően működött minden.
Pista a kocsival könnyen vette az akadályt, ügyesen megközelítette az osztályát.
 Duliful meghívta Pista családját teára, gyorsan rá is parancsolt a Szolgára:
- Siess előre, készíts elő mindent, mert ma Pista és családja lesz a vendégem! Borka
kedvesem! Tarts te is velem, hiszen ma olyan nagy az örömem!
- Felség! Örömmel megyek, hiszen én is szívembe zártam ezt a kisgyermeket.

Mire a palotába értek, a Szolga már mindent elkészített, egy hatalmas asztalt a teraszon
megterítetett. Bubu és Füge a gyerekeket már pajtásként üdvözölték, farkukat csóválva
örömükben.
A király megígérte Pista édesapjának, ha szüksége van segítségre Pistának, ő majd
gondoskodik róla. A fiúcskát magára nem hagyja, későbbi tanulmányait is támogatni
fogja. Késő délutánig kellemesen beszélgettek, majd elköszöntek és hazamentek.
Borka volt az utolsó, ki elment, a királynak búcsúcsókot intett.
- Szolga! Fárasztó egy nap volt, de mindenki úgy ragyogott, Pista lelke meg oly boldog
volt!
- Felség! Ma megint nagyon jót cselekedtél, egy tolókocsis kisgyermeknek segítettél.
Egy nagyon okos gyermeknek, aki vágyott arra, hogy járhasson iskolába és tőled ezt meg
is kapta.”
- Ej, Szolga! Hallgass már! Fényesre ne dicsérj már! Tettem a dolgom, mit a szívem diktált.



23. rész
Duliful olvasni taníttatja a Szolgát

 - Szolga, te balga, rohanj ki a parkba! Látom, a kocsival jön Pista. 
Segíts nekik, hiszen alig bírja tolni a kocsit Alizka!
      Szalad a Szolga a parkba, utána fut a két kutya: Bubu és Füge. Kifli, a cica a
párkányra felugrik. Kíváncsian szemléli ő is az eseményt, nyávogva nézi: ki is lehet a 
vendég. Pista mosolyog a kocsiban, örömmel látja, hogy megérkezett a segítség: a 
Szolga. 
Mindketten illedelmesen köszöntik a Szolgát, no meg a két játékos kutyát. A Szolga 
a könyvtárszobába tolta Pistának a kocsiját, Duliful oda hozatott egy kis uzsonnát. 
A polcon rengeteg könyv sorakozott, mindegyik pompás bőrkötésű volt.

      Pistának nagy örömére szolgált, hogy a könyvtárába beengedte a király.
- Tudom Pista, hogy nagyon szeretsz olvasni, így azt gondoltam, ha kedved tartja, 
délutánonként hozzám eljöhetsz és felolvashatsz nekem a könyvekből. Persze csak akkor, 
ha már a leckéd készen van és a szüleid engedélyt adtak rá.
- Felség! Ez nekem nagy örömömre szolgál, és ha nem bánod, hozom magammal Alizkát.
- Hozzad nyugodtan! Neki majd keresünk mesekönyvet, hogy az idejét jól eltöltse.
A Szolga szomorúan felsóhajt:
- Itt ez a sok könyv! De jó annak, aki tudhatja, mit írnak bennük, mit rejt az a sok betű!
Ekkor a királynak egy nagy ötlete támad, mit azon nyomban elmond Pistának:
- Pista! Itt ez az írástudatlan, szegény Szolga. Megtaníthatnád vele a betűvetést, igaz az 
esze az hozzá igen kevés.
- Jaj, Felség! Öreg vagyok én már a tanuláshoz, csak elvesztegetett idő és bajlódás, 
mit Pista rám szán!
- Ne károgj már, mint egy rossz madár! Egy kis tanulás senkinek nem árt! A csendes téli 
estéken már te fogsz felolvasni nekem, azt szeretném így legyen!

Pista nagyokat mosolyog, ahogy a királyt és a Szolgát hallgatja, majd vidáman ezt mondja:
- Örömmel jövök a könyvtáradba és ígérem, meg fog tanulni írni és olvasni a Szolga!
- Készülj! Holnap kezdődik a tanulás, nem olyan ördöngös dolog, meglásd!
A Szolga csak csóválja a fejét, de azok ketten csak nevetnek rajta.
- Azt hiszitek, ez jó móka? - mondja rosszallóan a Szolga.
Pista kiválasztott egy-két könyvet a könyvtárból és udvariasan kölcsön kérte a királytól. 
Másnap délelőtt a Szolga nagyon szorgos volt, mindent el akart végezni, hiszen mostantól 
délutánonként neki iskolába kell járni. Pontban négy órakor meg is jelent Pista és Alizka, 
a kocsiban ülő Pistának az ölében egy fekete palatábla. A Szolga sietett elébük, hogy 
segítsen a kocsit tolni, hiszen a kislánynak éppen elég volt a kavicson a kocsit fogni.
- Menjünk a könyvtárba, ahol már vár minket a király! Ott megkezdhetjük a tanulást.
Duliful a nagy fotelban foglalt helyet és maga mellé készített egy-két útikönyvet.
- Pista, Alizka! Megjöttetek! - örvendezett, hogy meglátta a gyermekeket a király.

     Először Pista a királynak olvasott fel. Közben egy nagy térképen mindig megnézték, 
hol, merre járnak.
Majd a király visszavonult, a Szolga és Pista pedig megkezdték a tanulást. 
A fiúcska nagyon komolyan vette a tanítást, alaposan kioktatta, jól meggyötörte a Szolgát. 
Ma az abc három betűjét tanulták meg. A Szolga röpdösött örömében, mikor a betűket a 
könyvben felismerte. Pista minden nap jött délután, a Szolga pedig szorgalmasan tanult, 
mint egy igazi kisdiák.
A király elégedetten látta, milyen jó munkát végez Pista. Esténként a Szolga már könyvvel 
tért nyugovóra. A szobájában még gyakorolt, a könyvből szöveget másolt. Mily nagy 
boldogság volt számára: a szavakat megértette, ahogy olvasta!
   Eltelt egy-két hónap s az olvasás egyre jobban ment a Szolgának. 
Egyik délután Duliful Borkát, Palkót és a Szolga feleségét meghívta.
- Meglepetésem van számotokra! - mondja nekik a király. Szolga! Kérlek, készíts valami 
finom uzsonnát és főzz finom fahéjas-vaníliás teát. Kérlek, a könyvtárban szolgáld fel, 
Pista, te pedig a könyvekből olvass fel. Nagyon kellemes volt a felolvasás, teljesen
lenyűgözte a királyt. Borka, a Szolga feleségre és Palkó is nagyon élvezte, ahogy Pista 
felolvasott. Szemeik előtt szinte megelevenedtek a lapok. Mikor Pista befejezte a 
felolvasást, akkor így szólt a Király:
- Meglepetésünk van számotokra! Valami nagy dologgal készült ma a Szolga! 
No, gyere, ne kéresd magadat! Halljuk, add elő a mondandódat!
     A Szolga kezében egy mesekönyvet szorongatott. Rövid kis történetekről szólt a mese, 
de a Szolgának egyelőre nagyon remegett a keze. De egyszer csak lassan olvasni kezdte 
a könyvet. Pista, ha kellett, a háttérből segített. Mindenki lélegzetét visszatartva és 
csodára váltan hallgatta, hogy olvas a Szolga. A felolvasást nagy tapssal jutalmazták. 
Felesége könnyes szemmel ölelte át a Szolgát.
- Hogy te milyen ügyes vagy, drága jó Uram! Olyan büszke vagyok rád! De hogy csináltad 
ezt, hogy neked az olvasás így megy?
- Jó Királyomnak köszönhetem, hogy megengedte ezt nekem. Pista volt a tanítómesterem, 
amit most hálás szívvel megköszönök! Én már azt gondoltam, ebben az életben olvasni és 
írni sem fogok, hiszen hogy megtanuljam, ahhoz már öreg vagyok.
- Ej, ne nyavalyogj már! - inti csendre a Szolgát a Király. 
Nagy boldogság ez mindenkinek és az ember lehet bármily öreg, soha nem késő tanulni, 
csak szorgalommal kell annak nekifogni!


24. rész
Duliful fürdik
- Szolga, te balga, nézz ki az ablakon! Látod, a nap már hogy vigyorog? 
Készülj, indulunk, ma ebben a szép időben itthon nem maradunk!
- Jó Uram, jövök! Mi a terved, mi jár a fejedben? Mit hozzak, merre menjek?
Duliful még magára is kérdőn tekint, mert azt, hogy hová menjenek, még nem találta ki.
- No, lássuk csak, mi legyen? Mihez is lenne ma nagy kedvem? Ej, hát megvan! 
Úszunk egy nagyot a tóban!
Kikerekedik a Szolga szeme, azt gondolja rosszul hall, pedig nem.
- No de Jó Uram! Én nem tudok úszni, és úgy gondolom te sem, így a tóhoz menni 
veszélyes! Ki fog ránk vigyázni? Mert bizony a tóba könnyen bele lehet fulladni!
Duliful bizonytalanul ránéz: "Ez egy fogós kérdés."
- Hát akkor mit tegyünk? Itt a jó meleg, és mi a tóba ne fürödjünk?
A Szolga vakarja a fejét: „Hát mi is legyen, hogy gazdája kedvére tegyen?"
- Uram! A hátsó kertben van egy jó nagy dézsa, fogom a vödröt, és rögvest vízzel 
megtöltöm. Meglásd, jól szórakozol majd, ahogy a vízben pancsolsz!

    Dulifulnak felcsillan a szeme:
- Ez egy remek ötlet! Eredj, hordd azt a vizet! Addig én veszek fürdőruhát, jaj, alig 
várom már!
Szalad a Szolga, hordja a vizet, szegény, majd felesik, annyira siet. 
Valahogy Masni, Bubu és Füge is előkerül, nézik a Szolgát kelletlenül. 
A szolga lába szárán a ruha tiszta víz, ahogy a vödörből ráfolyik.
De ő nem bánja, csak Jó Urát boldognak lássa! Jön is a király, csíkos fürdőtrikóban. 
A szolga mosolyog, hisz nem látta így még soha.
- No, mit kacagsz te bárgyú? Szaladj te is, öltözz át ottan hátul!
- No de királyom! Nem való ez nekem, meg aztán nincs is fürdődresszem!
- Gondoltam - szól a király. No, eredj már, kikészítettem neked egyet!
Örül a Szolga, máris rohan, veszi le a ruháját szépen sorban. A dressz, igaz, kicsit 
szoros rajta, no de ő azt nem nagyon bánja.
- Jövök már, kész vagyok! Nézd csak, hozok a fejedre egy kalapot!
Duliful, ahogy a Szolgára tekint, összecsapja mindkét kezét.
- Hát jó, hogy a feleséged nem lát, mert bizony neked a dressz szörnyen áll!
A Szolga elszégyelli magát, azt sem tudja, hova dugja piros arcát.
- Jól van már, te szamár! - kiált a király. Gyere, nézzük meg inkább a dézsát!

     Duliful a lábát félve beleteszi, a víz elég hideg, így gyorsan ki is veszi.
- Menj te előbb! - szól a király. Nézd meg te a vizet, nehogy még nekem valami 
bajom legyen!
Kifli a fűben elnyúlik, Bubu és Füge is vígan csahol, játszanak valahol. 
A Szolga nagy bátran elmerül a dézsában:
- Jaj, Uram! Ez nagyon finom, nem is hideg! Nézd, hogy bírom!
A királynak sem kellett több, máris mellette termett.
- Hát ez tényleg nagyon jó! - és azzal huncutul a Szolga arcába fröcsköl. 
    A Szolga kicsit félve, de a királyt ő is lefröcskölte. Nagyokat nevetnek, ahogy ott 
ketten fürdenek. Mint két igaz jó barát, úgy ugratják egymást. Masni, Bubu és Füge is 
ott ugrál, néha egy kis víz rájuk száll. Akkor megfutamodnak, de újból és újból 
felbukkannak. Sokáig így szórakoztak, majd mikor ráuntak és a dézsából kibújtak, 
egy nagy pléden szárítkoztak. A nap oly jó melegen sütött rájuk, azon nyomban 
megszáradt fürdőruhájuk.






















- Hű, de megéheztem! - mondja a király. Biztos a víz teszi, de egy lovat meg tudnék enni!
- Jó királyom! Maradj itt, pihenj, hozok neked valami nagyon finom ételt.

    Azzal már el is tűnik a Szolga, a király pedig visszahemperedik a pázsitra. 
Azon nyomban el is nyomja az álom. Olyan hangos horkolásba kezd, hogy Füge és Bubu 
gyorsan a kutyaólba bújik. Egy kis idő múlva már fut is vissza a Szolga, kezében tálca. 
Rajta jobbnál jobb íncsiklandozó falat. Van ott sonka, fürjtojás, friss foszlós kalács, 
mosolygós alma, édes szamóca, és hogy szomjas ne maradjon a király, a szolga tálcára 
rakta a kedvenc zamatos borát is. Az ételnek illatát Kifli, Bubu és Füge is azon nyomban 
észrevette, már ott is ugrándoznak a Szolgát követve.
- Megjöttem, Jó Uram! - kiált a Szolga. Ébredj, nézzed mit hoztam!
A Király álmosan felkászálódik, nyújtózik, majd nagyot ásít.
- Ne kiabálj már, te pupák! Inkább gyere, ülj te is ide! Hívd az állatokat, nekik is jusson 
egy-két jó falat!
De azok már hívás nélkül is ott vannak és türelmetlenül ugrálnak.
- Jaj de jól néz ki ez az étel! - mosolyog a király. Legszívesebben mindent bepucolnám.
Kifli, Bubu és Füge is jóízűen nekilát, mind egy cseppig tányérjukat kinyalják. 
A Szolga is eszeget szerényen, sandítva nézi Dulifult, hogy tömi befelé az ételt.

- Micsoda szép nap volt! Ugye, szolga? Legközelebb szerzünk még egy dézsát és velünk 
tarthat Borka.
„Rendezünk egy nagy fürdőpartit” - örvendezik a király - és máris tervezgetni kezdi a 
fürdőparti napját. A Szolga is örül az ötletnek, csak még az a gondja: honnan lesz másik 
dézsa? No de majd megoldja, azon gondolkozni még ráér holnap!

25. rész
Duliful és Borka piknikezni indulnak

- Szolga! Hol csavarogsz hát? Oly régen várok itt rád!
- Jövök már, Jó Uram! Csak az állatoknak éppen enni adtam.
- Kérlek, értesítsd Borkát: ránk holnap a zöldellő erdő vár! Öltözzön kényelmesen, mert 
kirándulni kell jönnie majd velem! A piknik kosarat te addig megkeresd és holnapra 
minden finomsággal azt teletedd!  Az állatokra is gondoljál, nekik egy külön kosárba 
mindent berakjál!
    Fut, rohan a Szolga, hogy a jó hírt Borkának azon nyomban megmondja. 
Borka éppen a virágoskertjében matat, amikor a Szolga reá bukkan.

- Borka lelkem, jó hírrel érkeztem! A király téged holnap piknikezni hív, mindannyian 
az erdőbe megyünk. Öltözz kényelmesen, mert túrázni is fogunk, majd egy tisztáson 
megpihenünk, plédekre leheveredünk.
A lány mosolygósan fogadta a hírt, hisz szerette ő az erdőnek minden zegzugát, annak 
édes illatát. A vőlegényével meg különösen szívesen ment, hisz boldog volt, mikor idejét 
vele együtt tölthette el.

    Másnap reggel a Szolga mindent kosárba rakott sorban, friss puha cipót és sok 
finomságot mi reá való. Mangalica kolbászt és szalonnát, paradicsomot és zöldpaprikát,
zsenge zöldhagymát. Limonádét és mézédes fehérbort, ropogós sajtos pogácsát, 
rágcsálnivaló sós mandulát. Az állatokról sem feledkezett meg: egy külön kosárban 
nékik is minden elkészített. 
    Borka és Masni már kora reggel a palotába érkezett. Az ebek egymásnak nagyon 
örültek, még Kiflit, a cicát is körbeugrálták, majd össze-vissza nyalták. Duliful is 
kényelmes ruhát öltött, a lábára túrabakancsot vett fel. Olyan izgatottan toporgott, már 
alig várta, hogy elinduljanak, a szekérre felszálljanak. Az erdő széléig szekérrel mentek, 
majd gyalog útra kerekedtek. 
    Kiflit egy macskakosárba rakták, míg Bubu, Masni és Füge vidáman futkározott 
az erdei ösvényen. A Szolga cipelte a kosarakat, a király és Borka kényelmesen sétáltak, 
néha meg-megálltak. Végül egy nagy tisztásra értek és ott leheveredtek. A Szolga 
biztonságos helyen tüzet rakott, kemény botra szalonnát húzott, a friss cipóra hagymát 
rakott, majd arra a szalonnából zsírt csorgatott. A jó illat az erdőben csak úgy kószált, 
meg is érezték azon nyomban a kutyák. A Szolga nekik is dobott egy-két jó falatot, ami 
a torkukon gyorsan le is csúszott. Borka a mezőn virágot szedett, Duliful a pléden hevert. 
Kémlelte a felhőket és egy kicsit rosszat sejtett. Mintha a kék felhők elhalványultak volna 
és az ég egyre sötétebb volna.
- Te Szolga! Mintha az ég borulna, és egyre hűvösebb szél fújna.
- Ugyan Jó Uram, rosszul látod! Gyere egyél, itt van készen neked a jó puha nyársalt 
kenyér. Duliful ugyan a fejét csóválta, de ahogy a kenyeret meglátta, el is felejtette rossz 
gondolatát, jóízűen inkább evésnek állt. Éppen az evés végére értek, mikor megindultak 
fentről az esőcseppek.
- No, jobb lesz, ha pakolunk, mert hamarosan bőrig ázunk! - mondta a Szolga, és azzal 
gyorsan a kosarat összepakolta.
- Ej, te szamár! - mordult rá a király. Hát nem ezt mondtam az imént? Te meg engem 
leintettél!
    A kutyákat gyorsan összeterelték, Kiflit a kosarába tették. Szapora léptekkel 
megindultak, mert az esőcseppek is egyre jobban megindultak. Már majdnem futásnak 
eredtek, mikor végre egy erdei házhoz értek. Az eső elől oda behúzódtak, de bizony 
akkorra már igen csak eláztak.
- Látod, te pupák! - mondja a Szolgának a király. Most aztán bőrig áztunk, csuromvíz a 
kabátunk. Szegény kutyáknak is elázott a bundája, testüket vizes szőrmók takarja.

    De nem haragosan beszélt, hiszen tudta jól, a Szolga mit sem tehet ezért. 
A fekete felhők gyorsan odébbálltak, az esőcseppek is már elfáradtak. A nap is előbukkant 
a felhők mögül, aminek a király nagyon megörült.
- Lassan indulhatunk tovább, mert a szekerünk még jó messze áll.

    A vizes ösvényen baktattak lefelé, a Szolga a kosárral a szűk úton alig fért. Hát bizony, 
ez is lett a veszte, mert a csúszós úton egyensúlyát elveszítette. Röpült is akkorát, hogy 
egy szúrós bokorig meg sem állt. Dulifulnak és Borkának először mosolyra állt a szája, 
de később a Szolgát nagyon megsajnálta. Gyorsan odaugrott hozzá a király és 
reménykedett benne, hogy a Szolga talpra áll. Nagy nehezen felsegítette, a kosarakat róla 
leszedte. Ahogy a Szolga lábra állt, felszisszent. Úgy érezte, a bokája kissé megreccsent.















- Jó királyom! Köszönöm a segítséget! Megpróbálok lassan sétálni, remélem, tudok 
mindkét lábammal járni.
- Hát bizony azt én is remélem, mert akkor ölbe kell, hogy vigyelek a szekérhez.
    A Szolga sántikálva elindult, de a bokája úgy sajgott, hogy szemével látta az összes 
csillagot. Nagy nehezen a szekérhez leértek, de a Szolga lába, mint a reggeli cipó, olyan 
lett. Feltuszkolták szegényt a szekérre, még az állatok is aggódtak érte. A Szolgát 
körbenyalogatták, szinte simogatták a fájós lábát.
- Az orvost útba ejtjük, a bokádat meg kell, hogy mutassuk neki, éjszakára majd 
nyugtatókötésbe teszi.
    A Szolga ugyan hadakozott, de Duliful reá sem hallgatott. Az orvos a Szolga lábát 
alaposan megvizsgálta, hűsítő folyadékkal lefújta, majd jó szorosan befáslizta.
- Nincs eltörve a lábad, - mondta az orvos - de nem terhelheted, nem szabad reálépned.
- Jaj, hát mi lesz veled, Jó Uram? Ki látja el a gondodat? Mi lesz? Hisz az ebekkel bizony 
nekem pihennem nem lehet!
- Ne károgj már, hallgass, majd megoldjuk! Nélküled is felkel holnap a nap, Borka meg 
a feleséged majd besegít nekünk. Meglásd, megy nélküled is az élet.
    Az orvos és a király a Szolgát kitámogatta, majd a szekérrel hazahajtottak. 
Mikor végre beértek a palotába, a Szolgának már jól felment a láza.
- No, még ez is! - bosszankodott a Szolga, de a király aggódva ezt mondja:
- Most azonnal feküdj be az ágyba! Borka kedves! Főzz neki egy jó kamilla teát és kérlek, 
vacsoráztasd meg a Szolgát!
Duliful odaült az ágya mellé, nyugtatgatta a Szolgát:
- Ne aggódj barátom, én majd a bajodat ellátom! - mondta mosolyogva. Most én ápollak 
téged, ha már ezt történt. Te is megérdemled.

    A Szolga hálásan bólogatott, de a szeme már lassan csukódott.
- Borka! - mondta halkan Duliful. Kérlek, hazafelé szólj a Szolga feleségének, hogy holnap 
a kastélyba költözzön át, mert majd ápolni kell a Szolgát. Kérlek, te is elgyere, mert nagy 
szükségem lesz a segítségre!
- Drága Jó királyom! Ha nem kéred is jövök, holnap valami nagyon finomat főzök.
- Köszönöm kedves! Nagyon jól esik nekem, hisz tudod jól, ezt a bugyuta Szolgát én 
nagyon szeretem. - Tudom, Felség, hogyne tudnám, hiszen Ő a te hűséges, jóságos 
Szolgád!
    Mielőtt a Király nyugovóra tért, a Szolgához még betért. De az nagyon mélyen aludt. 
A király még alaposan betakargatta, majd szép csendesen álmodni hagyta.



26. rész
Duliful és a nagy bejelentés
- Szolga te balga, hol kószálsz? Dobd el már azt a mankót, hisz elmúlt a nyár.
- Jövök már jó uram! Bicegek...Ahogy a lábam engedi, úgy sietek.
- Csak óvatosan! Ne vadulj, még az kell, hogy megint felgurulj. Borka és az asszonyod merre van? Velük megbeszélnivalóm van.
- A konyhában készítik az ebédet, mondd el nekem mi a kérésed?
- Ma este vacsoravendégeket hívok, Palkót és Pistát, meg a kishúgát, Alizkát. Valami finom vacsorát kellene készíteni, s hogy mi a gyerekek kedvence, azt kell majd kideríteni.
- Jó ötlet, drága jó királyom, hiszen alig láttuk őket a nyáron. Meg aztán Palkó gimnáziumba megy a városba, ritkán jön ezután hozzánk látogatóba. Még jó, hogy a másik két gyermek itt marad nekünk, velük sok szép időt tölthetünk.
- Jól van már, ne károgj annyit! Meglátogatjuk Palkót mi, ha látni szeretnénk. No, nézem, merre van már ez a fehérnép! - azzal elsiet a király a konyhába.

     Borka és a Szolga felesége ott tüsténkedik, éppen a meggyes pitét sütik.
- Micsoda illatok! - sóhajtozik a király. Nincs ember ki ennek a pitének ellenáll!
- Jaj, felség! Gyere, kóstold meg! Igaz, még meleg, hiszen ebben a pillanatban sült meg.
- Remélem sütöttetek eleget, mert este vendégségbe jönnek hozzánk a gyerekek. Kis könnyű vacsorát is készítsetek!

     Borka mosolyogva fogadja a hírt s máris sorolja, milyen étkeket fognak készíteni. Igyekezni kell,
hogy mire megjönnek a vendégek, minden kész legyen. A szolga is bebiceg a konyhába, még mindig bucira van dagadva a lába. A felesége ráparancsol keményen: menjen, visszaüljön egy fotelba és pihenjen! A Szolga pufogott magába és mérgesen bebicegett a szobába. Borka mosolyogva fogott egy kosarat s indult a szekérhez. A piacra megy, vásárol még gyümölcsöt, míg nem jönnek a gyerekek. Az ebek is előkerültek a kertből: Bubu és Füge éppen Kiflit gyötörte. Szegény macskát üldözőbe vették s a palotakertben jól megkergették. Borka alig tudta lecsillapítani a két fenevadat, Kifli félve megbújt a szekér alatt.
- Ej,gaz jószágok! - mondta vidáman. Azonnal béküljetek ki a macskával!
      A kutyákat nem igazán hatotta meg a dorgálás, Füge, ha befért volna a szekér alá, jól megráncigálta volna Kifli bundáját. Bubu engedelmesebb volt, Borka lábához simult.
Mire eljött a délután, már minden készen állt. Borka és a Szolga felesége a teraszon terített meg. A Szolgának egy kényelmes fotelt készítettek, a fotel elé egy párnás széket tettek, hogy a lábát majd azon pihentesse, hiszen bizonyára hosszú lesz az este.

     Alízka és Pista érkezett elsőnek, a fatolvajok értük szekérrel elmentek. Duliful mosolyogva fogadta őket s azonnal kivette Alizka kezéből a tolószéket.
- No, add csak át, pici lány! Majd én feltolom a teraszra Pistát.
Alízka vidáman baktatott utánuk, Bubu és Füge is vidáman csóválta a farkát és jókedvűen ugrálták körbe a kislányt. Mikorra felértek a teraszra, Palkó szekere is megérkezett, mi Borkának nagy meglepetést szerzett. A nyáron a palotában lakott a Szolga törött lába miatt, addig szeretett kutyája, Masni Borka anyjával maradt, így nem volt egyedül és Masni sem lett kimozdítva megszokott helyéről.
- Nézd, kit hoztam, Borka! - kiabálta Palkó.
Borka szemébe könnycsepp gyűlt az örömtől, hogy Masnit meglátta.
- Jaj,Palkó, de nagyon örülök! Köszönöm, hogy Masnit elhoztad nékem.
A Szolga is ott üldögélt velük, Pista egy könyvet hozott neki ajándékba, hogy olvasgasson, amíg fáj a lába.
- Remélem, sokára érsz majd a könyv végére, a henyélésnek nemsokára vége! - mondta viccesen Duliful.
- Jaj, jó királyom, alig várom már, hiszen az egész nyár úgy telt el, hogy csak üldögéltem kényelmes székemben.
- Nyughass Szolga, nyughass! - szól rá a király. Majd akkor dolgozol, ha rendbe jön a lábad.

     A szolga felesége az ínycsiklandozó vacsorát feltálalta, a gőzölgő teát is az asztalra rakta.
A gusztusos pite mind elfogyott, volt, aki fogyasztott zamatos barackot. Palkó elmondta, már nagyon készül a gimnáziumba, ládáját otthon már összepakolta. A király megnyugtatta Pistát: ősszel meglátogatják és magával viszi a Szolgáját. Pár aranypénzt csúsztatott Palkó zsebébe, ajándékba a tanévkezdésre. A Szolga lopva észrevette ezt és boldogsággal telt meg szíve.
- Üljetek le! - szólt titokzatosan a király. Valami bejelenteni valóm van.
Mindenki izgatottan várta, milyen mondandója lehet a királynak.
- A nyáron - köszörüli meg a király a torkát - írtam levelet egy híres sebész professzornak. Leírtam benne, mi a baja a mi Pistánknak. Tegnap megjött a válasz.
Egy percre elhallgat a király.
- Jó Uram, mondd már - szól türelmetlenül a Szolga -, mi volt írva arra a papírra?
- A professzor látni szeretné Pistát a klinikán. Ősz végén megműti és lehet, hogy Pista majd újra járni fog.
     Mire ezeket a mondatokat kimondta, könnycseppek hullottak a teraszra. Szem nem maradt ott szárazon, az örömtől mindenki úgy meghatódott. Először Borka jutott szóhoz:
- Micsoda boldogság, micsoda örömhír, micsoda nagy dolog lesz ez, Drága Felség!
Pista még fel sem tudta fogni a hírt mert csak sírt és sírt.
- Holnap átmegyek Pista a szüleidhez és majd velük mindent megbeszélek. Te csak légy nyugodt, én majd mindent megoldok. Azzal egy nagy barackot nyomott a fejére, Alízkát meg az ölébe vette.
- Látom, az álommanó a szemedre szállt! Ideje, hogy Pistával hazainduljál!
Szekérre tették a gyerekeket és tőlük kedves búcsút vettek. Palkó is elköszönt, vendéglátóinak mindent megköszönt.

     A Szolga a teraszról integetett, majd a királyhoz bicegett.
- Jó uram-királyom! Oly boldog a szívem! Micsoda nagy áldás vagy te nékem! De nem csak nékem! Mindenkinek, akin csak segíteni tudsz! Jót cselekszel ott, ahol csak lehetséges.
- Szolga! Elég már a sok beszéd! Inkább bicegj ide a kedvenc padunkhoz, ülj le és gyönyörködjünk, hiszen nézd, milyen szép, csillagos az ég!



27. rész
Duliful szüretelni megy



- Szolga te balga! Hol vagy már? Talán még mindig sántikálsz?
- Jövök már, jövök már! A lábamnak már kutya baja, teljesen meg van gyógyulva. Mit hozzak jó uram, mi a kívánságod? Mától én már mindenben a kedvedben járok. A feleségem is hazaköltözött, Borka sem jön már ma, úgyis hiányolta őt az édesanyja.
- Na, jól van már, elég a sok beszéd, ma a szőlőshegyre sétálni mennék! Ha jól tudom, ma már szüretelik a szőlőt. Gyerünk, nézzük meg, hogyan folyik a munka, no meg a must a hordóba! 
Hozd a gumicsizmám és te is vegyél fel egyet, bizonyára nagy sár van most ott kint a hegyen.
    Beöltözött a király szüretelős ruhába, zöld gumicsizmát húzott a lábára. Fejére egy lapos sapkát rakott, arra cserélte le a díszes kalapot. A Szolga is hasonlóan öltözött, csak ő még magára terített egy esőköpönyeget is. A kutyákat most otthon hagyták, nem szerették volna, ha bundájuk besározzák. Lassan sétáltak fel a domboldalra. Már messziről hallották a vidám beszédet meg az éneklő szüretelőket. A tőke rogyadozott a szőlőtől, a mézédes aranyló szemek csak úgy mosolyogtak; egy fürtre azon nyomban gusztusa lett a királynak. Az emberek nagy tisztelettel köszöntötték a királyt és a Szolgát, őket azon nyomban szőlővel kínálták.

- Micsoda mennyei manna! - áradozott a király, ahogy a szőlőt megkóstolta.
- Az, az! - bólogatott a Szolga.
- Szolga, te ülj le egy ládára a sor végére, nehogy a lábad újra kitörd, én beállok szüretelni - mondta mosolyogva a király és máris egy szőlősorba beállt.
    Az emberek félve néztek rá és suttogva mondták, hogy szüretel a király. Szedte szorgalmasan a szőlőfürtöket s ha a vödörje megtelt, várta türelmesen, míg a puttonyos ember megérkezett. 
Egy nagy kád volt a szőlősor végén, a szőlőt abba gyűjtötték. Amikor tele lett a kád, a szekér odaállt. Négy jó markos ember feltette a szekérre és máris vitték a szőlőt a királyi pincébe.
- Jó uram! - szólt a Szolga. Gyere, üljünk fel a szekérre, látogassunk el a pincédbe!

    A király felpattant a szekérre s felhúzta maga mellé a Szolgát. A pincében a borászmester fogadta a királyt, miközben az emberek leemelték a szekérről a dézsát.
- Királyom, légy üdvözölve a pincében! Gyere ide a gádorba, itt lesz a szőlő kisotulva.
A király érdeklődve figyelte a szőlő útját, csodálattal nézte annak mézédes mustját. Ő is megpróbálta a sotut forgatni, majd leült az asztalhoz pihenni. Ott szalonnával és lilahagymával kínálták, nem is tudott ellenállni az ételnek a király. Jóízűen megebédeltek, jó pár pohár mustot lenyeltek. Még egy kannával hazára is készítettek el nekik, mert látták, hogy a királynak mennyire ízlik.
    A mustot hordókba helyezték, a dugót a hordóba csak úgy lazán tették, nehogy a forrástól kilövelljen vagy baja legyen a fahordónak. Még egy kicsit nézelődtek, majd lassan útra kerekedtek. Haza már szekérrel mentek, az őszi eső utolérte őket. Mikorra hazaértek, hiába, hogy még csak kora délután volt, az ég alja már sötétségbe hajlott.
- Hát Szolga, kellemesen elfáradtam! Vidd ezt a mustot a kamrába, majd holnap viszek át belőle Borkának. Aztán készíts nekem lábvizet, jó meleget! Beáztatom a lábam, nagyon megfáradt a gumicsizmában.
- Készítem, jó uram! Teszek levendulaolajat a vízbe, meglátod felfrissül és illatos lesz a lábad tőle.
Betakargatta a királyt a kedvenc kockás plédjével, aki eközben belehelyezte a lavórba a lábát:
- Ej, vigyázz, forró! - szisszent fel a király.
- Csak szép lassan rakd bele a lábad! Meglásd, hamar megszokod a vizet és majd egyre kellemesebb lesz.

     Óvatosan belecsúsztatta a lábát a vízbe és valóban, nagyon jó érzés volt megfáradt lábának és nagyon kellemes illata volt a levendulának. Pár perc múlva már jóízűen horkolt a király, ami boldoggá tette jó Szolgáját.
28. rész
Duliful Füge keresésére indul
Szolga Te Balga, siess már, tereld be gyorsan a kutyát.
Villámlik, dörög oly félelmetes és Fügét sehol nem lelem. Bubu itt csahol az ajtóban, de Füge vajon hol lehet már?

    Jó uram rohanok azonnal esernyőt ragadok. Minek te szamár! A szél elviszi kezedből, ne bajlódj eredj már! Lehet szegény Füge már hét határon jár. Esteledik is, hol keressük ha teljesen elsötétül az ég?
     Duliful türelmetlenül az ablakban topog, hallgatózik hátha a kutyája valahol morog.
Az idő számára ólomlábakon jár, ahogyan várja a hírekkel szolgáját.
Nagy sokára vissza is jön a Szolga, agyonra el van a ruhája ázva.
Sehol nem lelem. Jaj, Királyom mit tegyünk, szegény jószág, kint a viharban, vajon hova mehetett, vagy lehet keresett menedéket.
Ugyan Szolga hallgass már, ki tudja lehet már heted hét határon jár.

    Nagy búsan fogyasztották a vacsorát. Bubu és Kifli szinte semmit nem evett oly módon sajnálták ők is az ebet.
A szemükre alig jött álom, a Király többször vélte hallani kutyája hangját, a Szolga is fel alá szaladgált.
Nagyon lassan telt az éjszaka, éppen, hogy megvirradt már mindannyian a konyhában ültek és magukban tűnődtek.
„Reggeli után hozd a szekeret és hívj pár embert átfésülünk mindent!” adta ki az utasítást a Király.
Étvágyuk igaz reggel sem volt sok, az állatok is csak nyammogtak. Majd felkerekedtek és elindultak Füge keresésére. Útközben Palkó Házánál megálltak, riasztották őt és hét testvérét, már is mindenki indulásra kész. Borka is pont meglátta a szekeret, egyből gondolta valami baj lehet. Futott is azonnal hozzájuk, aggódó hangon kérdezte, mi történt hogy ily korán reggelen a Király már fent ül a szekéren?
Gyorsan tájékoztatták a helyzetről, nem volt kétséges, hogy Borka is velük megy. Nagyon szerette Fügét, játékos kis fejét, huncut nézését.
     Mire a tisztáshoz értek már olyan sokan lettek, a Király mindenhonnan kapott segítséget. Ahogy az emberek meghallották, hogy bajban van a Király. Szájról szájra járt, hogy jöjjenek, segítsék a Király.
Duliful szívében oly nagy melegséget érzett, hogy ily segítőkész a népe. De most ezzel nem akart foglalkozni, Füge a legfontosabb őt kell megkeresni.
Mindent átfésültek pontról pontra, bokrot, árkot, fatövét, tópartját hátha ott volt Fügének a menedék.
De a kutyát sehol sem lelték. Egész nap étlen-szomjan járták a mezőt, erdőt, volt mit többször is átnéztek, de minden hiába való, a Király kutyája sehol nem volt.

    Jó Uram szólt halkan a Szolga már esteledik, lassan haza kellene menni, és még ma nem is ettél semmit.
Nem vagyok éhes mondta búsan a Király és egy kis könnycsepp gurult végig az arcán. Szegény Szolgának a szíve majdnem megszakadt, hogy ilyen szomorú a Jó Ura.
Felültek bágyadtan a szekérre és visszahajtottak a palota kertjébe.
Borka is vissza kísérte őket, Bubu és Kifli az udvaron várta őket,mintha a barátjukat várták volna, most Bubu sem volt erőszakos csak csendben üldögélt a fűbe és a szekeret szemlélte.
    A Szolga megsimogatta a bundáját és szomorúan mondta. ”Bubu nem hoztuk a barátod, sajnos üres a szekér mint látod. Bubu lehajtotta a fejét és szomorúan nyalta meg a szolga kezét.
Megyek készítek vacsorát, szólt halkan Borka, helyeslően rábólintott a Szolga.
A Király még üldögélt kicsit a padon és szeretett kutyájára gondolt.
     Egyszer csak Bubu felpattant a fűből és rohanni kezdett a palota kapujához nagy erőből.
Ott megállt és toporzékolva ugatott, kaparta a fa ajtót, ahogy csak bírta.
„Nyughass Bubu mi bajod, úgysem tudod szétkaparni a falat, erős fából van az.” Szólt rá a Szolga erélyesen. De Bubu arra ügyet sem vetett tovább ugatott szinte már reszketett.
A Király is felfigyelt már erre, ”Szolga nyisd ki a kaput „Bubu érzi valahol itt lehet Füge.
Sietősre vette a lépéseit, ahogy nyílt a kapu még nem látott semmit. De Bubu már a hídon állt és ugatva a vizesárok felé kiabált.
A Király és a Szolga szinte egyszerre ért a hídra, türelmetlenül néztek le az árokpartra. Ott valami Jó Uram mozog, félig a fűben és félig a vízben. Engedd le a létrát, megyek megnézem.
Jaj, Uram majd én megyek, még majd lesel. Hagyd már Szolga, neked még nincs rendben a lábad, hagyd rá én hadd másszak.

     Azzal már indult is lefelé a létrán. Ahogy leért és közelebb ment a parthoz, már látta Füge sáros testét és bágyadt kis fejét.
Drága kiskutyám Füge, hát itt vagy? Mi lett veled nem vagy tán beteg? Lehajolt hozzá simogatta, de a kutya a szemét rá alig nyitotta.
Azonnal hozz kötelet óvatosan felvisszük a kutyát, értesítsd Borkát szóljon az orvosnak, mert valami nagy baj van.
    Nagy nehezen bevonszolták Fügét a palotába azt már látták komolyan meg van sérülve a lába.
Bubu és Kifli fegyelmezetten várt, de szemükben az öröm ott bujkált.
Az orvos nagyon gyorsan megérkezett és ellátta gondosan az ebet. Ki van száradva, mondta, és a lába eltörött lekezelem a nyílt sebet. Bebugyolálták a reszkető jószágot egy meleg pléddel. Erősítő injekciókat kapott és pótolták neki a folyadékot.
Nagyon gyenge volt még szegény, de egy pillanatra kinyitotta kedves szemét.
Doktor, meggyógyul mik a kilátások?
Nagyon gyenge ugyan, de van remény, holnap reggel már többet tudunk, jövök korán meglátogatom.
A Király és a Szolga felváltva virrasztottak a kutya mellett, simogatták, becézgették, öntötték belé az erőt, egy pillanatra sem hagyták magára Fügét.

     Korán reggel már az orvos szekere megérkezett és ellátta orvossággal az ebet.
„Erős jószág ez Uram én úgy gondolom megmarad.” A Király szíve hevesen dobogott, hiszen örömhírt hallott. Szemében még az örömkönny is ott bujkált, hiszen nagyon szerette vadász kutyáját.
A Szolga félve rápillantott a Királyra, az arcát a könnye már áztatta.
A Király odaült Fügéhez, ahogy óvatosan simogatta egyszer csak Füge a kezét lágyan megnyalta.
29. rész
Duliful és a születésnap
- Szolga, hol csavarogsz? Hozd a kalapom, Fügét megsétáltatom! 
Szegény, mióta megsérült, még nem járt a palotán kívül, teljesen el van gyengülve. Nézd, csak úgy konyul mindkét füle! A pórázt is hozd elő, majd szép óvatosan megyünk. Csak addig leszünk, még a kutya bírja, hiszen még mindig sebes mindkét lába.
     A Szolga óvatosan ráhelyezi Fügére a királyi pórázt, nagyon vigyáz arra, meg ne sértse a kutya lábát. Bubu, a puli, ki eddig nyugodtan heverészett, máris résen van, mert szerinte a sétából ő ki nem maradhat.
- No, jól van, jöhetsz te is, de aztán viselkedj, mert tudod Füge még beteg!
     A puli úgy figyelte a királyt, ha beszélni tudott volna, még válaszra is méltatta volna. 

     Szép lassan elindultak; Füge még kicsit bizonytalanul, de a farkát már csóválta, ez is jelezte, nagyon vágyott már egy kis sétára. Bubu vígan csaholt a kertben, de megfogadta a király parancsát, tisztes távolban mellettük ugrált. A fákról a levelek már mind lehullottak, a kertben a virágok nem virultak, beköszöntött az ősz a tájra, enyhe köd szállt a palotára. Meg-megpihentek az úton, amiért Füge nagyon hálás volt. Körülbelül egy órácskát levegőztek, majd a palotába visszatértek. Olyan jó illatok szivárogtak ki a konyhából, hogy a király már alig várta, hogy megnézze, mit alkot odabenn a Szolga.
De csodák csodájára nem a Szolgát találta ott, hanem Borka szorgoskodott.
- Drága Borkám, hát te? Nem számítottam rád, hiszen tegnap üzentél, nem jössz egy darabig, mert beteg az édesanyád.
- Kicsit jobban van - válaszolta mosolyogva Borka. Meg hiányoztál is Felség. Gondoltam, kicsit meglátogatlak, együtt uzsonnázunk. Menj, kérlek, költözz át! Vegyél magadra valami szebb ruhát!
- Szebb ruhát? Az uzsonnához?
- Jaj, azt a kék aranyzsinóros kabátot, meg hozzá a lila nadrágot! Úgy szeretem rajtad! A kedvemért kérlek, magadra kapjad!
     A király roppantmód furcsállta a dolgot, de ha Borka kéri, eszébe sem jut, hogy ellentmondjon.
- Na, jól van, nem bánom! Átöltözök és egy fél óra múlva visszajövök.
A király nézegette magát a tükör előtt és nem volt nagyon elégedett. A kék mente kicsit szűk volt rá, megfeszült a pocakján:
- Fogynom kell! – gondolta. Feszül rajtam ruha. Nyáron a sok finom kerti grilltől felszaladt pár kiló, most meg majd jönnek az ünnepek, hát ugyan mit tegyek? Jövő héten majd elhívom az udvari szabót, varratok pár kényelmes zakót.
     Ezt meg is beszélte a tükörképével és indult vissza Borkához elégedetten. 
Nagyon furcsa csend honolt a palotában; a királynak úgy tűnt, mintha egy lélek, annyi sem járna sehol.
- Szolga, Borka merre vagytok?
De a válaszra nem jött felelet. Hát itt most mi történhetett? Bizony, a konyha üresen állt, nem lelte ott Borkát, sem a Szolgát.
- Hát ezek meg hová tűntek? Bizonyára a kék szalonba mennek…

     Ugyan a szalon felől sem hallott zajokat, még a kutyák hangja sem zavarta meg a csendet.
A király félve is fogta meg a kilincset. Ahogy kinyitotta az ajtót, nagyon sötét volt. A függönyök el voltak húzva, de hirtelen, egyszerre világítani kezdett legalább száz gyertya. Énekszó törte meg a csendet, a karnison a madárka hangja csilingelt. Az asztalt körbeállta Borka, a Szolga, Palkó, Pista, az apja, a kis Alizka és a Szolga felesége.
     A király a dolgot először nem is nagyon értette, de mégis: a boldogságtól megeredt a könnye.
- Hát itt mi történik? Valamit talán ünneplünk, amiről nem tudok? - kérdezi a király és közben nagyokat szipog.
És akkor kinyílott az ajtó és a fa tolvajok tartottak egy nagy saroglyát, azon egy óriási habtortát. 35 szál gyertya égett rajta, mert bizony, a királynak ma volt a születésnapja!
Hát honnan tudtátok meg, hogy ma van a születésnapom? - de bizony, a király már hangosan zokogott.
Hű szolgája is könnyes szemmel nézte, hogy örül Őfelsége.
- A múlt héten, a plébánián jártam és a plébános úr a keresztleveled előkereste, mert sejtettem, hogy lassan közeleg a nagy nap, csak nem voltam tudója biztosan - mondta Borka lágyan és megölelte a vőlegényét.
- Még ilyet! Mióta szüleim itt hagytak, nekem a születésnapom senki meg nem ünnepelte. Pontosan már nem is tudom, hány éves vagyok, de ti, angyalok, most megleptetek! Én ez soha el nem feledem!
     Sorra köszöntötték a királyt a vendégek. Ajándék nélkül nem jött senki. Alizka és Pista saját készítésű képkerettel lepte meg a királyt, Palkó a városból hozott szélcsengőt a teraszra, a Szolga felesége illatos kalácsot sütött. A Szolga maga faragott sétabotot: a szárába belefaragta Duliful monogramját és koronáját. De Borka ajándéka túltett mindenen! Az ajtó előtt a szabó várakozott és egy gurulós fogason betolt egy tucat öltönyt és nadrágot.
- Jó uram! Úgy gondolom, ideje kicserélni a ruhatárad!
     A királynak majd leesett az álla, mikor a sok finom kelméből készült ruhát meglátta.
- Micsoda meglepetés! Hát erre ugyan nem számítottam.
     A madárka újból dalra fakadt, a király szíve az örömtől meg csak úgy szaladt.
- Felség! Vágd meg a születésnapi tortád, de előtte fújd el az ünnepi gyertyát. Gondolj valami szépre, majd meglásd, beteljesedik év végére!

     Jóízűen nekiláttak a finom édességnek, közben Pista és Alizka egy szép születésnapi dalt énekelt, majd Palkó verselt. Nagyon hangulatosan telt az este, a király még ezt reggel nem is remélte. 
     Egyszer csak, mintha valaki dobálná a palota ablakát, az üvegen koppant valami.
- Nohát! Ez meg már megint mi lehet? - kérdezi a király kissé mérgesen.
Elhúzta a függönyt: az ablak alatt fáklyák világítottak. Az alattvalók ellepték a palota udvarát és énekszóval jöttek köszönteni a királyt. Fátyolos szemmel a király integet:
- Szolga, gyere! Csípj meg, ébren vagyok vagy szendergek, mert velem ilyen nem történhet.
- Királyom! Ez nem álom. Nézd, hogy szeret a néped, mind eljöttek teérted!
- Szolga, azt gondolom, ez az igazi boldogság! - sóhajt egy nagyot a Király.
- Igen Jó Uram, ez az, és azt kívánom: élj ilyet még át számosat!




30. rész
Duliful a városba megy


- Szolga, gyere, indulunk! Ma a városba kocsizunk. Meglátogatjuk Palkót az iskolában és kószálunk egy pár napot a városban.
- Jó uram! Máris pakolok, csak árul30. rész
Duliful a városba megyd el, hány napra maradunk?
- Kettőre biztosan, de elválik, hogyan érezzük magunkat.
    Szalad a Szolga, csomagol, nagyon ügyel, nehogy valami otthon maradjon. 
Az állatokat is a szekérre pakolják, míg távol lesznek, őket Borkánál hagyják. Borka házánál útközben megálltak, aki összekészített Palkónak egy kis csomagot: mézédes körte, házi sajt, törökméz volt benne.
„Nem hinném, hogy Palkó máshol ilyen finomságot enne!”
Az állatok nagyon megörültek, hiszen jó helyük volt Borkánál és kutyáját, Masnit is imádták.
    Szépen, zötyögősen megindultak a szekérrel. Az erdő levelei már rozsdássá váltak, sőt lassan már kopaszodtak az ágak. Késő délután volt, mire feltűnt a város templomtornya, éppen négyet ütött annak kongó harangja.
- Keressünk egy fogadót, ahol megszállunk, és majd vacsorához látunk. Palkót holnap látogatjuk meg, hiszen hétvége lesz, tanítás éppen nem lesz.

    Egy takaros fogadó előtt megálltak, felettébb jókedve volt a királynak. Vidáman pattant le a szekérről, sietett előre, hogy körülnézzen. A fogadós alig akart hinni a szemének, mikor a király ott állt előtte:
- Jó Uram! Üdvözöllek szerény hajlékunkban! Van szabad szobánk, remélem, megfelel! Mindent megteszek, hogy nálunk örömed leljed!
- Elég már! Mutasd a szobát, hadd mossam le magamról a fáradság porát! Vacsorára készíts valami ételt! A Szolgám és én is már nagyon éhesek vagyunk, főjenek hát jobbnál jobb falatok!
    A szobák nagyon barátságosak voltak: fenyőbútorok, halványzöld takarók, az ablakon pedig csipkés-fodros, virágos függönyök lógtak. A király vett egy jó meleg fürdőt, a Szolga segített neki: a hátát a habos vízzel jól átkefélte, majd puha törölközőbe tekerte és tiszta ruhába felöltöztette. A Szolga is felfrissítette magát: váltott tiszta gatyát, ünneplőbe vágta magát. A fogadó konyháján rotyogott az étel, a király ínycsiklandozó illatokat érzett.
- Micsoda illatok! Érzed te is, Szolga? Olyan éhes vagyok, alig bírok már magammal!
- Jó Uram, már nekem is korog a gyomrom! Hát bizony régen volt, hogy reggel volt!

    Egy gyönyörűen megterített asztalhoz ültek, jól megbámulták őket az emberek. Volt, ki hangosan üdvözölte őket, volt ki csak intett nekik, de volt olyan is, aki csak félve tekintett rájuk, el sem hitte, itt ül a királyuk. A fogadó személyzete elkezdte tálalni az ételt: először friss cipót padlizsánkrémmel kenegettek, majd ízletes, gyöngyöző fácánlevest ettek. Ezután következett a főtt hús csípős tormával, vaddisznó pörkölt tarhonyával, hozzá helyi kovászos uborka fokhagymával, végül pite, sűrűn megszórva szilvával. Minden éteknek fenséges volt az íze, nem is maradtak ők éhínségben.
    A vacsora végén a király megdicsérte a fogadóst, busás borravalót adott, majd jóllakottan aludni ballagott. Az éjszaka nyugodtan telt. Mire a király ébredt, a Szolga tálcán felhozta neki a reggelit.
- Szép reggelt, jó uram! Odakint süt az őszi nap. Itt a reggelid, egyél! Nézd, még gőzölög a friss kenyér.
    Reggeli után a kollégiumba hajtottak, no, lehet, majd felakad a szeme Palkónak. 
Elsőször az igazgatóhoz mentek, ott lejelentkeztek. Az igazgatónak majd elállt a lélegzete, mikor meglátta, ki az ő vendége. Palkót agyonra dicsérte: „Szorgalmas diák, nagyon ügyes! Ha így halad, évfolyam első lesz!” A király és a Szolga nagyon büszkén hallgatta, micsoda jó esze van a fiúnak.
Majd az igazgató Palkóért küldetett: „Hívják az igazgatóiba a gyereket!”
Palkó félve kopogtatott az ajtón, de amikor a királyt és a Szolgát meglátta, már nem remegett a lába. Madarat lehetett volna fogatni vele. Megölelte a királyt, a lelke a mennyekben járt.
- Jó tanulmányaidért jutalmul ma a kollégiumot elhagyhatod - mondta kimérten az igazgató. Őfelségével töltheted a napot, este hat órára majd visszahoz.
- No, készülj - nyom egy barackot Palkó fejére a király -, a szekér már kint vár!
Palkó sietve összeszedelőzködött és nagyon hamar visszajött.
    A szekéren kérdezi Palkót a király:
- Mit szeretnél, hová vigyünk? Ma te választhatod a programot, hiszen ez most a te napod.
- Az állatkertbe, ha lehet. A kollégiumablakból sokat gyönyörködöm benne. Vágytam rá, hogy egyszer a közelből is meglessem.
    A Szolgát is felvillanyozta az ötlet, hiszen soha nem járt még állatkertben. 

    Csodálatos sétát tettek az állatkertben! A vízilónál kezdtek, majd jött a majomketrec, ahol nagyokat nevettek. A Szolga félelmetes párducokban gyönyörködött, az oroszlánok ketrece előtt tömeg hömpölygött. A zsiráfok nyaka az égig ért, aztán láttak fürdetni medvét. A madárházban a fejüket csak úgy kapkodták, ahogy röpködött a sok színes tollú kismadár. Késő délutánig barangoltak és még mindig úgy érezték, valamiről lemaradtak.
- Irány a fogadó - szólt erélyesen a király -, az idő már nagyon eljárt! Vacsorázni megyünk, és utána vissza kell menni a kollégiumba. Szomorúan búcsút vettek az állatoktól és a csodálatos naptól.
    A fogadóban a nyárson már forgott a bárány, Palkót is nagyon kedvesen fogadták. Mennyei porhanyósra sült a hús, hozzá volt fanyar barna szósz. Édességnek fagylaltot kínáltak, mandulával megszórták, ropogós epret is raktak a tetejére. Palkó és a Szolga talán nem is látott még ilyet, csak a mesében. Étkezés után még kicsit diskuráltak, majd újra szekérre ültek és a kollégiumba mentek. Az úton a király Palkót kis zsebpénzzel ellátta, ne legyen semmiben hiánya.
- Olyan jó vagy hozzám, mint az édesapám! - szipogott Palkó, ahogy magához ölelte a király.
- Tanulj szorgalmasan! Mindig csak jót halljak rólad! Ne félj, én téged cserben soha nem hagylak!

    A kollégium nagy fakapujánál búcsút intenek neki, a Szolga a búcsút szokás szerint megkönnyezi.
Másnap reggel még vettek egy kis ajándékot Borkának, no, meg a kutyáknak.
Az út hazafelé gyorsan eltelt, hiszen tele voltak a tegnapi élménnyel.




Feliratkozás: Bejegyzések ( Atom )