41. rész
- Szolga te balga! Hol, merre vagy? Nézd, csupa hó az ablak! Gyere gyorsan, nézzed, a hó már betakarta a kertet!
A szolga minden eldob kezéből és rohan, kinéz az ablakon, a szája nyitva marad.
- Jó Uram - mondja izgatottan - valóban a hó esik! Milyen szép fehér! - csodálkozva lesi.
- Essen is csak, hagy lepje be a tájat, így lassan majd havas szánunk is előállhat.
Bólogat a Szolga, de még mindig a csodálatos hóesést bámulja.
- No, ne állj már ott, mint a cövek! Készülj, mert ma én karácsonyra vásárolni megyek! Már csak három hét és nyakunkon az ünnep, és bizony még senkinek semmit nem vettem.
- Venni valamit? - ámul a Szolga. Hát bizony én olyat soha nem szoktam!
- No, ne viccelj már! Hát soha semmit nem kívántál?
- Bizony kívántam én fenség, csak éppen soha nem volt rá pénz…
Nagyot sóhajt a Szolga és így folytatja:
- Egy színes üveggolyót mindig úgy szerettem volna! Vágytam rá oly nagyon, de mivel pénzünk nem volt, ez csak álom maradt, saját magunk készítettük az ajándékokat.
- Saját magatok? - kérdez vissza Duliful. Hát abban meg mi a jó?
- A lelkünk is beletesszük, és a szívünkből készítjük.
A király gondolkodni kezd, fel-alá járkál, majd kegyesen mondja:
- Na, jól van Szolga, akkor rajta, fogjunk hozzá! Mondd el, mi kell hozzá? Mert bizony úgy döntöttem, az ajándékot karácsonyra magam készítem.
Felcsillan a Szolga szeme, és izgatottan sorolja:
- Csiriz, színes, fényes papír, zsineg, drót, olló, selyemszalag, a kertből zöld fenyőág, toboz, és még sok más. Liszt méz, fahéj, dió, mandula… Ezekből készítünk illatos mézeskalácsot!
Duliful szalad a bundáját felvenni, hiszen a fenyőágért a kertbe ki kell menni. Ahogy kilépett az ajtón, elámult: a hó egyre nagyobb pelyhekben hullt.
Nemsokára Füge és Bubu ugatva megjelent az ajtóban. Először félve lépkedetek a hóban, de aztán felbátorodtak és vígan ugrándoztak. Duliful jót derült ezen, majd serényen a fenyőfához ment.
Az aljáról levágott egy jókora ágat, a fenyőfa tetejéről a hó mind rászakadt! A Szolga ezt meglátta és vidáman rohant segíteni Urának.
- Jaj, vigyázz! - mondja a Szolga. A ruhád belepte a hó. Olyan vagy, mint egy Télapó!
- No, kinevetsz Szolga? Várj csak! - És egy nagy hógolyót hozzácsap.
A Szolga is gyúr egyet gyorsan és Dulifulhoz dobja óvatosan. Füge is csahol vidáman, lesi a hógolyót. Azt hiszi, labdáznak. Mikor jól kijátszadozták a hóban magukat, a meleg kastélyba visszatértek és munkához láttak.
Egész délután ajándék készül, közben a Szolga, gőzölgő teával kínálja Urát. Duliful gyönyörködik az ajándékokban, közben fennhangon sorolja:
- Ezt a gyönyörű karácsonyi koszorút Borka kapja, meg ezt a szép díszt is, aminek toboz a kalapja.
Ezt a színes csákót Palkónak hajtogattam, papírkarikákból neki is még díszt is készítettem. Az arany masnit Borka hajába teszem, az a kisebb piros Kifli nyakába kerül.
Annyi minden készült, alig tudja sorolni, már alig fér az ajándék az asztalon, de ők még mindig dolgoznak nagyon. Fenyőfájukra gyönyörű díszeket készítenek, közben már bőszen tervezgetnek:
- Milyen csodás lesz a fánk, lenyűgözzük vele Borkát!
Már öreg este lett, mire végeztek, addigra jól meg is éheztek.
- No, Szolga! Hozd a vacsorát, ráér holnap a mézeskalács.
Jóízűen elfogyasztja Duliful a vacsorát és aludni küldi a Szolgát.
- Menj, pihenj! Ma te is sokat dolgoztál, és holnap is sok lesz a munkánk.
Másnap reggel már korán résen vannak, a Szolga a konyhában tüsténkedik, a mézeskalács tésztáját készíti.
- Micsoda illatok! - szól a király. A konyhában íncsiklandozó fahéj illata száll ide-oda.
- Hát ezek meg mik itt az asztalon?
- Mézeskalácsformák, királyom - mondja a szolga.
Duliful ilyet még nem látott, csodálja is a formákat. Van ott gömbforma, fenyőfa, házikó, csillag és télapó. A Szolga kinyújtja a tésztát és belenyomja a formát. A király figyelmesen nézi, már alig várja, hogy ő is a kezébe vegye és a mézeskalács készítést elkezdje.
Nagyon élvezik a munkát, délutánra készen is lett az összes mézeskalács.
Oly szépek a királyi tálon, Duliful egyet gyorsan meg is kóstol.
- Fenséges! Mennyei az íze! De jó, hogy sokat készítettünk belőle!
Boldog a Szolga, hogy Jó Urát örülni látja.
- Királyom! De jó! Nemsokára karácsony! Bizony-bizony, én már nagyon várom!
Duliful nagyokat bólogat, majd megszólal:
- Holnap meg is tervezzük a karácsonyi menüt, hogy majd időben mindent beszerezzünk. Most pedig Szolga, üljünk az asztalhoz! Ma együtt vacsorázunk, közben majd mindent megdiskurálunk.
42. rész
- Szolga, te balga! Nézd a naptárt, holnap ránk nagy nap vár!
- Igen Uram! Látom, bizony holnap itt a karácsony.
- Készítsd a szánkót, megyünk az erdőbe, fenyőfát hozunk az ünnepre!
Szalad a Szolga, veszi a kabátját, Dulifulra ráadja bundáját. „Sapkát-sálat is vegyél, Jó Uram, mert odakint ordító hideg van!”
A király hallgat a Szolgára, jó meleg gyapjúsálját rátekeri a nyakára. Indulnak vidáman. A király felpattan a szánra, hősiesen húzza jó Szolgája. Amikor a fenyveshez érnek, Duliful kémleli az erdőt, hol talál karácsonyfának megfelelő fenyőt. „Megvan! Az lesz ott! Hozd gyorsan az ásót! Tövestől szépen kiemeljük, az ünnep után meg ugyanide visszaültetjük!” Óvatosan munkához látnak, nehogy baja essék a fenyőfának. Mikor a fenyőfát nagy gondosan kivették, a szánra tették, majd a kastélyba vitték.
- Fenség, hol legyen a helye? - kérdezi a Szolga.
- Természetesen a kék szalonban! - mondja a király.
A Szolga bevonszolja a fát, egy szép kerámiacserépbe teszi, majd a sarokban elhelyezi.
- Hozd a díszeket, ma felöltöztetjük a fát, hisz holnap nagyon sok munka vár még ránk. Délután háromra jön menyasszonyom, Borka, később átjön majd Palkó s lehet, betoppan majd Borka anyja is. - mondja Duliful.
Ahogy díszítik a fát, a Szolga elénekel egy karácsonyi nótát. „Ez nagyon szép!” - mondja a király. „Kérlek, tanítsd meg nekem ezt a nótát!” „A hangom, fenség, nem oly szép, de megpróbálom. Figyelj s velem együtt énekelj!”
Mire feldíszítették a fát, a király megtanulta a karácsonyi nótát. A karácsonyfa oly szép volt a kék szalonban, hogy Duliful csakúgy csodálta. „Hát ez pompás, nekem ez az életemben az első karácsonyfám!” A Szolga elérzékenyülten nézte, mily nagyon boldog Őfelsége.
- Ma korán nyugovóra térünk, hogy pihentek legyünk, mire megjön a vendégünk! - mondta a király.
Másnap már korán reggel a konyhában matat a Szolga: éppen készíti elő a karácsonyi halat.
- Hát te már itt tüsténkedsz? - kérdi a király. Talán nem is aludtál?
- Jaj, dehogy nem, csak keltem korán, hogy délutánra minden kész legyen! A pulyka már a sütőben pirul, a feleségem délután hozza a mákos és diós bejglit, a kocsonya a teraszon alszik, a saláta a nagy vájlingban érik.
- Pompás! No, megyek, fürdőt veszek” - azzal már indul is Duliful, de még gyorsan visszafordul: Délután felvedd ám az ünnepi ruhád, és a feleséged is vacsorára hívjad!
- Igenis, királyom, nagyon köszönöm, majd szépen felöltözöm! - mondja nevetve a Szolga.
A délelőtt gyorsan eltelt. A Szolga és a király együtt ebédelnek, bablevest és mákos gubát esznek. Kifli a cica és Füge a kutya is előkerül, a táljukba nekik is ebéd kerül.
Duliful ebéd után sietve távozik, még úgy gondolja, pihen egy kicsit, mielőtt ünnepi ruhába öltözik.
Délután, mikor előkerül, olyan nagy a csend. Vajon Szolgája hol lehet?
- Szolga! Merre vagy? - kiáltja, majd a kék szalonba veszi az irányt, és kinyitja annak ajtaját.
Amit ott lát, maga a mese, az asztal oly szépen meg van terítve. Az adventi koszorú az asztal közepén, gyertyája sejtelmesen világít. A búzavirág-mintás porcelán mellett kristálypohár, az ezüst evőeszköz hófehér damaszt-szalvétába tekerve és mindez selyemzsinórral átkötve. A karácsonyfán piciny gyertyák égtek, oly szép volt, ahogy fényében megcsillantak a fenyőfán a díszek!
- Ó, csak ámulok és bámulok! - mondja szájtátva a király, és egyre csak dicsérgeti a Szolgát.
- Jaj, királyom! Zavarba hozol! Nekem ez volt a dolgom.
Éppen, hogy Duliful kicsodálkozta magát, hátra néz: Borka és Masni a kutya az ajtóban áll.
- Drága jó királyom! Megjöttem, kopogtam sokat, de ti ajtót sem nyittatok.
- Jaj, kedvesem bocsáss meg! Szolga! Ugorj s Borka kezéből vedd el a kosarat, kabátját a fogasra gyorsan felakaszd!
A szolga hamarjában viszi a kosarat a konyhába.
- Kérlek, pakold ki! - szól utána Borka. Van a kosárban mosolygós alma, karácsonyi kalács, én magam sütöttem, tésztájában mazsola és füge.
- Drága Borkám - fordul hozzá Duliful. Olyan szép vagy, ne irulj-pirulj, a nagy felfordulásban meg sem dicsértelek, gyere hadd nézzelek! Hát ez igen, gyönyörű a hajad, nagyon jól áll benne ez a gyöngykirakású csat.
- No de fenség! Zavarba hozol, a te ruhád is elég pazar!
Mikor jól megdicsérgették egymást, a király szólítja a szolgát: „Szolga! Lassan asztalhoz ülünk, kérlek, mutasd hol a helyünk!” Jön a Szolga, mellette az asszonykája. „Üdvözölünk téged! Gyere, foglalj köztünk helyet. Szolga, ha feltálaltál, ezt Te is megtegyed!” - szól hozzájuk Duliful.
Kész az ínycsiklandozó ünnepi vacsora, hozza is a szolga sorjában.
A vacsora kellemesen telik, mindenből esznek egy kicsit. „Szolga! Annyi itt az étek, lassan a nadrágomba sem férek!” - mondja Duliful, és ezen a kis társaság jót kacag. „A süteményt és a teát a fotelban fogyasszuk, helyezkedjünk el kényelmesen!” Éppen kezdik inni a teát, ám egyszer csak Palkó az ajtóban áll.
- Szervusz, Palkó! - örvendezik Duliful. Jó, hogy megjöttél! Gyere, ülj ide közénk!
- Fenség! Gyönyörű a fád, a díszek de csodálatosak, elárulod hol vásároltad?
- Nem vettem egyet sem, a Szolgával mindet közösen, saját kezűleg készítettem.
- Nagyon ügyes vagy! Jövőre igényt tartok majd én is egyre.
Egyszer csak lágy ének hallatszik, hát a karnison a madárka dalolászik. Oly szépen csendül kis csőréből az ének! A már a király által ismert és tudott karácsonyi ének!
- Szolga, te balga! - mondja Duliful lágyan. Ugye ezt te csináltad?
- Drága Jó Uram! Tudtam, ez örömet okoz, szerettem volna bearanyozni neked ezt a szép napot!- Köszönöm, sikerült! No, de hol van a karácsonyi csengő? Hadd szóljon, az ajándékok már türelmetlenül várnak! - adja ki kedvesen a parancsot Duliful. Felcsendül a csengő hangja, mindenkinek néma lett a hangja. Oly szépek voltak, ahogy ott álltak, a gyertya fénye megvilágította arcukat, szemükben a szeretet lángja lobogott.
A fa alatt annyi az ajándék. Mindenhol doboz. Az ember, ha nem vigyázz, rálép. Először Duliful adja át mindenkinek, majd aztán sorba mindenki jöhet. Nagy volt az öröm, ahogy a dobozok nyíltak, a meglepetéstől mindenki sikongat. Sorra megnézik mindenki ajándékát, figyelik mindenki boldogságát. Kifli, Füge és Masni is örül, vígan ugrabugrálnak a karácsonyfa körül. Egy kis bársonydoboz a fa alatt lapul, Duliful megszólal váratlanul:
„Lássuk csak! Valami van még itt a fa alatt! Szolga, én azt gondolom, tőlem azt te kaptad. Boldog karácsonyt, no, vedd ki!” A Szolga csodálkozva a dobozt a fa alól kiveszi, és óvatosan az asztalra teszi.
„No, bontsd ki bátran, rajta!” A szolga fogja a dobozt, és felnyitja a tetejét, alig tudja kordában tartani remegő kezét. Ahogy megpillantja a doboz tartalmát, a Szolga elsápad, és azon nyomban elsírja magát.
- Drága Jó Uram! Az áhított üveggolyó! Hát megvetted? Hogy lehetsz hozzám ilyen jó?
- No, jól van már, még a végén megríkatsz! Inkább örülj, vigadj, ez egy gyönyörű nap!
- Köszönöm Uram! Szabad, hogy megöleljelek?
- Persze! - mondja Duliful zavartan. Kebleimre gyere!
Az est további része is oly vígan és gyorsan telt el, hogy mire feleszméltek, már vén öreg este lett.
- Lassan indulunk - mondja szomorúan Borka. Palkó majd elkísér, kint már előállt a szekér. Holnap fenség, a mise után, te meg a Szolgád hozzánk ebédelni gyertek, jó anyámmal szeretettel várunk benneteket! Palkó, ha kedved van, te is gyere! „Köszönöm Borka! De én holnap a szüleimmel ebédelek, így csak késő délután lesz, mire benézek.”
A kis társaság az ajtóban búcsúzkodik, ha tehetnék, maradnának hajnalig.
Duliful és a Szolga sokáig néznek még utánuk, ahogy a szekér halad, pedig a sötétben már nem is látják, csak hallják azt.
- Szolga! Ma már semmit ne csinálj, nehogy most még rendet csinálj! Térj nyugovóra, Karácsony van, holnapig minden várhat!
- Köszönöm királyom, jó éjszakát kívánok!
Ahogy a Szolga bemegy szerény hajlékába és átöltözik hálóruhába, leül az ágyra. Nadrágja zsebéből előhúzza a bársonydobozt. Kiveszi belőle az üveggolyót és könnyes szemmel csodálja azt. Közben Duliful mindezt a kulcslyukon át látja. Kicsit elszégyelli magát, mert tudja, nem szép, amit csinál.
De mégis oly jól érzi magát, hogy boldognak látja Szolgáját.
Lefekvéshez indulván, még egyszer megcsodálja szépséges karácsonyfáját. Gondosan egy kis vizet önt tövére, nehogy elszáradjon hegyének vége. Közben ezt gondolja magában:
„Jaj, de gyönyörű fenyőfa, az áldóját! Csak nehogy a melegben elhagyja magát! Amint vége lesz az ünnepnek, az erdőben azon nyomban visszaültetem. Pompázzon ott tovább, vigyázza sok kis madár álmát!”
Majd óvatosan elfújja az ünnepi gyertyát és hálószobája felé veszi útját.
A karácsony olyan gyorsan múlt el, mint ahogy a partokat mossa a tenger. A fenyőfa díszek a dobozba kerültek, a Szolga a padláson biztonságba helyezte őket. Közben ezt gondolta: „Jövőre újra jövök értetek, addig pihenjetek itt fent.”
A fenyőfát a cserépedényből óvatosan kiemelte, majd a szánkóhoz cipelte.
„Óvatosan!” - kiáltott Duliful. „Ha már rá eddig vigyáztunk, nehogy megsérüljön az ága! Óvatosan kötözd a szánra!”
Jó melegen öltöztek, kezükre bundás kesztyűt vettek. Füge, a kutya is velük tartott, ő is kapott egy gyapjúkabátot. Kifli, a cica az ablakban pózolt, majd a párkányon egy nagyot nyújtózott.
Elindultak az erdei ösvényen. A Szolga húzta a fenyőfát hősiesen. Pontosan arra a helyre értek, ahol a fenyőfát találták, merthogy a jelzést, mit otthagytak, nagyon jól látták.
A föld nagyon fagyos volt, a Szolga megdolgozott vele, de a végén csak kész lett a kis gödröcske.
Belehelyezték a fenyőfát, majd a tövét jól betakargatták. Zsákban magukkal friss földet hoztak, tetejére abból lapátoltak. A fenyőfa oly vidáman állt a többi fa között, boldog volt, hogy visszaköltözött. Füge, a kutya is megugatta, ahogyan vidáman ugrált a nagy hóban. Kicsit még elidőztek, majd a fától érzékeny búcsút vettek: „Jobb helyed van néked itten! Éldegélj s nőjél nagyra az erdőben!” - mondta Duliful halkan. Nagyot bólogat erre a Szolga. Azzal a Király felpattant a szánra, Füge, a kutya baktatott utána.
A havon szép lassan hazacsúszkáltak, igaz, jó nehéz volt húzni a szánkót a Szolgának.
Vacsoránál még a szép karácsonyfájukra emlékeztek, egyfolytában a fenyőről beszéltek.
Azután aludni mentek, álmuk nyugodt volt, hisz tudták, fenyőfájuk a legjobb helyen áll.
43. rész
- Szolga, hol vagy, merre jársz? Ne tátsd ott a szád! Nagy nap ám a mai! Évet kell búcsúztatni!
Pukkanós pezsgőt hozzál, veszünk egy kis malacot, jól meghúzzuk a farkát, majd megsütjük és megesszük a ropogós húsát.
Fut a Szolga, szedi a lábát. Merre induljon, maga sem tudja, annyi lesz ma az ő dolga. Felül a szekérre, hajtja a lovat, egyenesen a vásárba halad. Már messziről hallja a malacvisítást. Nagy a keletje, viszik a malacot, mint a cukrot. Siet ő is, hogy le ne maradjon. Vesz egy aranyos malackát, a biztonság kedvéért már most meghúzza a farkát: "Hozzál szerencsét te kicsinyke állat, ne visíts már, álljad!" De a malac nem hallgat a Szolgára, úgy visít. Nem vigyáz arra, hogy megfájdulhat a torka. A Szolga beteszi egy jó nagy ládába, majd felveszi a hátára, elhelyezi a szekéren, és máris indul nagy serényen. Útközben vesz pár karton ízletes pezsgőt, kerül még egy s más a szekérre, mindez majd kell szilveszterre. Mikor visszaér a palotába, Duliful már türelmetlenül várja:
- Jaj de sokára jöttél! Azt gondoltam, talán odavesztél!
- Jövök jó uram! - mondja a Szolga. Nagyon siettem, de mire mindent megvettem, az óra eljárt felettem.
- Na, jól van már, igyekezz, fel kell díszíteni még a termet! Vigyed a malacot az ólba, amíg fazékba kerül, legyen jó dolga. Borka is nem sokára megjöhet, siessünk, addigra készítsünk el mindent.
- Csináljunk pár mókás csákót - mondja a szolga. Ő tudja, hogy kell, szívesen hajtogatna.
- Jó ötlet - helyesli a király. Csináld csak Szolga, csináld! Színes szalagokat is vágok papírból, utána majd a csillárra feldobálom.
Kopognak az ajtón, megjött Borka, kezében Masni, őt is elhozta. Díszes kis fényes süveget rakott a fejére, Borka kutyáját is szépen kiöltöztette szilveszterre. Duliful mosolyogva fogadja őket:
- Jaj, kedves! De jó, hogy megjöttél, már nagyon vártam, hogy ideérjél! Szolga, gyere gyorsan, megjött Borka!
De a Szolga helyett Kifli és Füge jön szélsebesen. Füge a farkát csóválja, örül, ahogy Masnit meglátja. Kifli is ott ugrabugrál, azonnal megkörnyékezi Borkát.
- Hát hol ez a balga? Nem igaz, hogy nem hallja!
- Jó Uram! Ne mérgelődj, majd egyszer csak előkerül! Ülj le, pihenj, készítek egy jó teát iziben!
Végszóra előbújik a Szolga egy neonzöld csákóban.
- Nézd jó uram, de helyesek! Te is válassz magadnak egyet!
- Jól van már, te szamár! No, egy pirosat adjál!
- Tessék, tedd a fejedre! Nagyon jó áll, istenemre!
Borka teástálcával kezében, ahogy rájuk tekint, éktelenül elkezd nevetni:
- Ti aztán meg mit csináltok, hogy itt csákóban álltok?
- Készülünk az estére - mondja a Szolga is nevetve.
- No, elég a játékból, irány a malacól! Húzgáljuk meg a farkát, még mielőtt levágnánk - mondja a király.
A kis malacka az ólban sétálgat éppen.
- Jaj de aranyos állat! - kiált Borka, ahogy a malacot meglátja. Még olyan kicsike szegényke, nem maradhatna velünk a jövő évben?
Duliful csodálkozva néz Borkára, majd utána a malackára.
- Hát jól van, nem bánom! Ha úgy akarod, majd levágjuk a nyáron. Azért kicsit húzzuk meg a farkát, hátha majd a jövő évben szerencse vár ránk.
- Drága jó uram! - kiált a szolga. Hát akkor most mi lesz a vacsora?
- Találj ki valamit! Nézz szét a spájzban, csak akad valami.
A Szolga sóhajt egy nagyot, majd a kamra felé halad. Mikor a palotába visszamennek, már szól a gyönyörű ének. Megjött a madárka, kinek oly szép a hangja.
- Siessünk, öltözzünk gyorsan át, mert nemsoká kezdődik a szilveszteri bál. Igaz, csak négyen leszünk,
no, meg az állatok, Füge, Masni és Kifli, de így is kitűnően fogunk majd mulatni.
A konyhában van a Szolga felesége, ki időközben megjött és most segít a férjének. Borka és Duliful ünnepi ruhát öltött, fejükre színes csákót tettek. A királynak piros, Borkának lila csákója van, rajta kis csillag. Az asztal már meg van terítve, rajta gőzölög a lencse.
- Micsoda illatok, rögvest éhen halok! - mondja a király, és azon nyomban az evésnek nekilát.
Mikor befejezték a vacsorát és a végén megitták a teát, Borka szétosztotta a szilveszteri trombitát.
- Nemsokára éjfél, vegyünk kabátot fel, ünnepeljünk pezsgővel az erkélyen.
Pohárral kezükben az erkélyre mennek és előkészítik a pezsgőket.
- Pár perc és éjfélt üt az óra, készülődjünk az indulóra!
Amíg szól az ének, ők csendben merengnek, éjféli fogadalmat tesznek. Pukkan a pezsgő, csak úgy folyik-habzik, ahogyan öntik. Jókat nevetnek, közben kívánnak egymásnak boldog új évet.
Egyszer csak hópihék szállnak az égből, végre már részesülnek a télből. Még kicsit nézik a pihéket, majd egymás után sorban bemennek. Fújják a trombitát, vidámak, és a parkettán táncot járnak. Hajnalig mulatnak, jó a hangulat, jól kitáncolják magukat. Még Füge, Masni és Kifli is ott ugrabugrál, tetszik nekik is nagyon a bál. Hajnalban nyugovóra térnek, hisz nagyon elfáradtak, miközben búcsúztatták az óévet és köszöntötték az új évet.
44. rész
- Szolga! Hol vagy már? Nézz ki, a téli nap már egész fent jár! A kutyák is nyüzsögnek, talán éhesek vagy mennének a szabadba, hogy vidáman hancúrozzanak a hideg patakban.
- Jó Uram! Itt vagyok, máris rohanok! A madarakat etettem, nehogy éhezzenek ebben a nagy hidegben. Magvakkal töltöttem meg a madáretetőt meg fűztem fel nekik szalonnabőrt.
- Etesd csak őket, etesd! Van elég gabona, tele a magtár, ne éhezzen egyetlenegy madár sem. Ha végeztél, tedd fel Bubura és Fügére a pórázt, sétálni megyünk. Odakint friss a levegő, várja őket a legelő.
Duliful is jó melegen öltözött: vastag kucsmát és báránybéléses kabátot húzott, hozzá jó meleg vízálló bakancsot. A Szolga is elővette meleg ruháját, felöltötte bundás kabátját. A kutyák vidáman csaholtak, örültek a sétának. Egy kis ösvényen indultak el.
- Nyughassatok ebek! – szólt rájuk nevetve a Szolga. Úgy ficánkoltok, mint a vízben a halak.
- Hagyd Szolga, csak hadd fussanak – mosolygott a király.
Szép csendben bandukoltak a kutyák után. A nap már szépen ragyogott az égen, jólesett meleg fénye ebben a nagy hidegben. A fákról már olvadt le a zúzmara. Egy-két kóbor madár ült az ágakon csak, csendben gubbasztottak, nem daloltak. Az ösvényen és a patakon keltek át a mezőn. Itt-ott, ahol a víz megállt, befagytak a tócsák. Ez is lett a vesztük a kutyáknak. Egy nagyobb jegesedéshez értek, amely a nap melegétől már hártyásodni kezdett. Bubu ráfutott, de a jég kettétört alatta. Szegény Bubu azonnal el is süllyed a vízben! Úgy vinnyogott szegényke, mert sehogyan nem tudott kiszabadulni belőle.
Ahogy meghallotta a király és a Szolga, hogy a kutyájuk bajban van, máris rohantak a segítségére. Füge türelmetlenül ugatott, de nem tudott pajtásán segíteni. Mire odaértek, Bubu már elhaló hangon nyöszörgött. A Szolga azonnal kiemelte a vízből a remegő kutyát. Levetette meleg kabátját és betekergette a kutya ázott bundáját.
- Jaj Szolga! Te is meg ne fázz! – aggódott a király, miközben simogatta kutyáját. Igyekezzünk, vigyük haza a melegre! Gyere te is Füge, csak óvatosan, nehogy neked is bajod essék.
Sietve hazavitték az elalélt kutyát. Klárát arra utasította a király, hogy azonnal főzzön jó forró teát, férjét pedig elküldte állatorvosért.
- Szolga, te is melegedjél meg! Biztosan jól átfáztál, hiszen nem volt rajtad a kabát.
Füge odafeküdt Bubu mellé, nyalogatta a kosarát és aggódó tekintettel figyelte barátját. Még Kifli, a cica is ott ténfergett, érezte, hogy lakótársa bajban van. Az orvos is megérkezett, alaposan megvizsgálta Bubut, végül mosolyogva azt mondta:
- Nem olyan nagy a baj, majd jól átmelegszik az eb, biztosan nagyon megijedt. Hamar erőre kap! Most adok neki egy erősítő injekciót, este pedig tíz cseppet kapjon ebből a gyógyszerből a kamillateájába és meglátjuk, holnap hogy áll majd lábra.
Bubut gondosan ápolták. Este Duliful a Szolgát a következőre kérte:
- Vidd be magaddal a szobába, hadd aludjon nálad. Ha éjszaka valamit szeretne szegény állat, halljad és lássad.
- Beviszem felség, be én! Vigyázok rá, ne félj!
Hajnalban a Szolga arra ébredt, hogy Bubu az ágyán ugrál, és néha-néha megnyalja borostás pofiját.
- Ej, Bubu! Hát látom, már jól vagy, mert már nagyon virgonc vagy! Pihenj még kicsit, csak hajnal van, a palotában még alszanak. De ahogyan ezt kimondta, Füge már az ajtót kaparta. Valahogy megérezte, hogy Bubunak már „kutya baja”, ezért úgy gondolta, neki is ott a helye, ahol kis barátja van.
- No, még ilyet ebek! Hát csendbe legyetek, mindenkit fellármáztok!
Így is volt, mert már Duliful és Klára is az ajtóban állt. Kisétáltak a konyhába, ahol Klára csinált egy kis korai reggelit: langyos mézes tejet és hozzá vajas kenyeret. A kutyáknak is jutott étek, Bubu már olyan jóízűen evett, mintha előző nap nem is lett volna beteg. Ezen mindannyian jóízűen kuncogtak, a látványtól szinte felvidultak.
- No, úgy látom, ma már a doktornak nem lesz itt semmi dolga, hisz Bubunak nincs már semmi gondja!
- Hála a Jó égnek – tárta szét kezét a Szolga –, hiszen Bubu nélkül a mi életünk unalmasabb volna!
Duliful szánkózni megy
- Szolga, te balga! Hol kóborolsz? Nézz ki, milyen nagy pelyhekben hullik kint a hó. Ma lovas szánozni megyünk, visszük a kutyákat is, hozd a pórázt! Útközben meglepjük Borkát. Fogd be a lovakat a szán elé, egy kisebb szánkót is tegyél fel! Még jó, hogy Hajnalka szülei tegnap munkába álltak! Szólj az édesanyjának, Klárának, készítsen jó meleg teát és előtte valami reggelit. Anélkül el nem megyünk, mert a friss levegőn biztosan megéhezünk.
Szalad a Szolga, intézkedik, minden kívánságát sorra teljesíti a királynak. Az asztalon már gőzölög is a rántotta és a habos kakaó.
- Jaj, Klára! De finom illatok! Jó, hogy már itt vagytok velünk! Nem is tudom, eddig miért nem kerestünk.
- Felség! Jó vagy hozzánk, csak egyél már, mert kihűlik a tojás!
Bubu és Füge is ott téblábolt, kaptak ők is reggelit. Kifli is kérőn nyávogott, ő friss, édes tejet kapott.
Reggeli után jó melegen öltöztek.
Nagyon hideg reggelre ébredtünk - mondja a Szolga. Jó Uram, hozom a vastag kucsmádat, nehogy lefagyjon a füled, és húzd a kezedre báránykesztyűdet is.
A kutyák már az ajtóban csaholtak, amint meglátták a készülődést és a pórázokat.
- Nyughassatok már ebek! - fegyelmezte őket a Szolga. De bizony rá sem hederítettek, ha tehették volna, még az ajtón is átmennek.
A szán már ott állt a havas udvaron. A lovak piros kabátkát kaptak a hátukra, de a hó már lassan azt is betakarta. Amikor elindult a szán, az aranyszínű csengők énekelve csilingeltek a lovak nyakán.
Borka meleg barna kendővel átkötött kabátban a kapuban állt, hó takarta vastag bundás sapkáját. Nagyot nézett, ahogy a lovas szán a háza előtt megállt, de mosolyogva üdvözölte a királyt.
- Drága jó vőlegényem! Hát te ebben a hóesésben is eljöttél hozzám? És milyen csodálatosan fénylik ez a lovas szán!
- Borkám, ma szánkózni fogunk! Adj Maslira meleg ruhát, őt is visszük. Nézd csak! Itt ülnek velünk a kutyák.
- Máris hozom - nevetett Borka, és egy pár perc múlva Masni nevű kutyáját már kisbundába öltöztetve hozta.
Röpült a szán, mint a madár a határon át. Volt kacagás! A kutyák majd lerepültek a szánról, de nagyon nem bánták, élvezték ők is a mókázást. Egy domboldal aljában megállították a szánkót, hisz a lovaknak is pihenni kell.
- Gyere Borka menjünk a dobra fel! Hozom a kisszánt, majd azzal lecsusszanunk. Hisz most van tél és van szép nagy havunk.
Bubu és Füge a hóban vígan ugrándozott, megfürdették benne már amúgy is elázott bundájukat.
Dulifuléknak meg kellett küzdeni a hóval, pedig lentről nem is tűnt oly magasnak a domboldal. Többször belesüppedtek a puha hóba, s ezen nagyot kacagtak. Ruhájukat a hó már szinte eltakarta, fejükre is került tőle vicces hósapka. Először lassan indult meg lefelé a szánkó, de végül csak meglódult; suhantak lefelé, egyenesen egy nagy havas bokor felé. Annak a tövében aztán megálltak, a hó mind rájuk borult, most kaptak csak igazán hótakarót! Úgy néztek ki, mint két hóember.
A Szolga hangosan nevetett, de már Borka szeméből is folyt a könny és Duliful is hangos hahotába kezdett. Egész délelőtt szánkóztak, még a Szolgát is rávették, csússzon velük egyet. Ő nehezen, de ráállt a dologra, mert nagyon féltette a lábát, hiszen nem oly régen gyógyult meg a törésből
- Mi lesz veled Jó Uram, ha újra kitöröm a lábam? Majd megint te szolgálhatsz engem.
- Ne sopánkodj, Szolga! Majd vigyázok rá, hogy lassabban csússzon a szán - mondta nevetve a király és máris kézen fogta Szolgáját.
Amaz nagyon élvezte ám, ahogy siklik alatta a szán. Mire a déli harangszó megkondult, már jól eláztak, no meg el is fáradtak. Mielőtt még indultak, egy nagyot hógolyóztak. Megtámadták a Szolgát, de a kutyák is bőven kaptak a hóbombából. De ám a Szolga sem maradt adósuk! Ő is gyúrt néhány hógolyót a fehér hóból. Vidáman indultak haza.
- Borka! Ma nálunk kell, hogy ebédelj, Klára már biztos mennyei lakomát rittyentett.
Mikor hazaértek, a lebbencsleves már az asztalon gőzölgött, a lekváros bukta illata körbejárta a palotát, amihez kaptak a kék szalonban illatos ánizsteát. Klárának és a férjének mindent sorban elmeséltek, hogyan siklottak le a szánnal, hogyan fürdették meg a hóban a Szolgát, és mennyire élvezték a hópaplant a kutyák. Annyi volt az élmény, hogy folyton egymás szavába vágtak, roppant jókedve volt ettől a királynak. Közben Hajnalka is felébredt, mosollyal jutalmazta a beszámolót. Ettől mindenkinek még jobb kedve kerekedett. Csak csodálták édesanyja kezében a gyönyörű gyermeket.
Duliful és az álarcos banditák
- Szolga! Hol bujkálsz? Ma a városba megyünk, vár bennünket az ékszerész. Nem késhetünk. Igyekezz, hozd elő a szekeret.
- Mi dolgunk lesz a városban, Jó Uram?
- Meglepetést szeretnék készíteni az én Borkámnak. Lassan ki kell tűzni a menyegzőnk napját, már kis gondoltam a dátumot, de ünnepélyessé szeretném tenni, ezért valami nagyon szép ajándékot szeretnék neki venni.
Felültek a szekérre és a király ránézett a kezére:
- Ej, a királyi gyűrűm otthon maradt! No, sebaj, már ne fordulok vissza, mert már így is jól eljárt az óra.
Ahogy haladtak a zötyögős úton a szekérrel, egyszer csak egy nagy fa törzse állta az útjukat.
- Hát ez a fa? Biztos a nagy szél kitépte és valahogyan kigurult az útra. Ugorj le Szolga, próbáld eltolni az útból!
Ugrik a Szolga, nekirugaszkodik a fának, no de az egyet nem mozdul, a király mérgesen rá is mordul: - No, majd jövök én is, úgy látom, nincs erő benned, ezentúl majd többet kell enned.
Ahogy a király lekászálódott a szekérről, lódobogás hallatszott, két álarcos bandita közeledett.
- Hátra ne forduljatok, ha kedves az életetek! – kiáltotta az egyik.
A Szolga térde már remegni is kezdett, úgy megijedt. No de Duliful nem volt ám ijedős.
- Mit gondoltok, ti jó madarak? Előttetek a királyotok áll, ez meg itt a hűséges Szolgám!
- Még hogy király? Hahaha! Nagyon vicces ember vagy te! De maradj, akkor se fordulj meg! Ha Király vagy, mutasd a gyűrűd!
- A gyűrűt otthon hagytam éppen ma, sajnos nincs a kezemen.
- Te hazudós! – mondja a másik. Add az erszényed ide izibe, ne jártasd a szádat, aztán majd holnap panaszt tehetsz a királynak!
- Uram! Dobd oda az erszényed, mert ezek mindenre képesek! Nehogy valami bajunk essék, jobb a békesség!
- De Szolga, én király vagyok, engem nem lehet csakúgy kirabolni!
- Tudom én Jó Uram, de ezek itt ezt nem tudják, nem hisznek nekünk, és mégis csak kedvesebb az életünk!
- Elég a tanakodásból és a susmusból, ide azt az erszényt!
A királynak nem volt mit tenni, becsúsztatta a kezét a zsebébe, mert ott volt az aranytallérral teli erszénye. De ahogyan azt éppen át akarta adni, egy hang szólalt meg a fák közül:
- Megállj királyom! Mire nem készülsz? Ti csirkefogók, térdre a királyotok előtt!
A fák közül Alizka édesapja és a két fa tolvaj bújt elő. A banditák riadtan térdre ereszkedtek és máris nagy könyörgésbe fogtak:
- Uram, királyom! Fejünket kezedbe ajánljuk! Bocsánatot kérünk! Ha tudtuk volna, hogy ki akadt utunkba, mi bizony ezt nem tettük volna!
- Csend legyen, ti zsiványok! Rabolni akartatok, és ha királlyal teszitek, ha földi halandóval, egyformán nagy a bűnötök! Más pénzét, vagyonát ily galád módon elvenni ne lehet, börtönömben a helyetek! Gyertek, kötözzétek őket a szekérhez, visszamegyünk a palotába. Szolga! Menj, szólj a börtönparancsnoknak, helye legyen ennek a két jómadárnak! Nektek meg nem is tudom, hogy köszönhetném meg, hogy megmentettétek az életünk, illetve a pénzünk.
- Felség! Nem várunk mi köszönetet. Még az a szerencse, hogy éppen erre jártunk és rátok találtunk.
Odébb tolták a nehéz faágat, így szabad útja lett a királynak. Hazafelé tartva azt mondja a királynak a Szolga:
- Jó Uram! Ha ilyen szörnyűség történhet az utakon, meg kell, hogy erősítsd az ellenőrzést.
- Igazad van Szolga. Holnap beszélek a parancsnokkal, több lovas őrt állítson az utakra, az én országomban senkinek nem eshet baja.
- Mi a terved a két fogollyal?
- Munkára fogjuk őket. Így majd megtanulják, hogy kell rendesen pénz keresni. Holnap kiküldetem őket a kőbányába, ott kemény ám igazán csak a munka! Remélem, örökre elmegy a kedvük a rablástól.
- Ott biztosan elmegy! – nevetett a Szolga.
Este Klára jó vacsorát főzött nekik. A kék szalonban ettek és jókedvűen meséltek. Már nyoma sem volt a félelmüknek, nagyokat nevettek.
- Jaj, Uram! Hát most mi lesz az ajándékkal, amiért indultatok? – kérdezte aggódva Klára.
- Holnap újra útra kelünk, de elvisszük magunkkal a párod, hogy ránk vigyázzon. A Szolga gyenge az efféle munkához – nevetett a király.
Már nem akarta jobban bántani a Szolgáját.
- Megvédelek én Királyom, csak ma nem úgy alakult…
- Hát nem ám! – felelt a király és barátságosan megveregette Szolgája hátát.
Duliful és a titok
- Szolga! Hol vagy már? Siess, hisz az idő már rögvest delelőre jár. Borka vár bennünket tizenkét órára. Megígértem, hogy pontosak leszünk. Valamire készül, de nem árulta el, hát hozd a szekeret! Bubu és Füge is velünk jön, Kifli természetesen itthon marad, ezt az állapotot már úgyis megszokta.
Induljunk hát, gyertek kutyák!
A szekér lassan haladt a sáros úton, már a köd is leszállt, szomorúan bólogattak a csupasz fák.
- Ej, Szolga, de cudar, szomorú idő van! Nemsokára itt vannak az ünnepek, reméljük, addigra a hó leesik és hófehérek lesznek a földek.
Mire ezt elmondta, Borka házához meg is érkeztek, ki már mosolyogva fogadta őket:
- Drága Jó Uram! Hát megjöttél? Nagyon pontos voltál! Jó anyám ma reggel befűtött a kemencébe, ott készítette el az ebédet. Kemencében sült csülköt, hozzá párolt káposztát és az elmaradhatatlan kemencében sült vaníliás, mazsolás kalácsot.
- Mennyei étek! – mondja a király és homlokon csókolja Borkát.
- Ebéd után szeretném, ha elkísérnél valahova. A kutyákkal itthon maradhatna a Szolga.
- Boldogan elkísérlek, de hát a kutyák is jöhetnének.
- Nem, nem! – szabadkozott Borka. Ott is sok kutya van, ahová megyünk, még összeveszekednének az ebek.
- Hát jó, legyen, ahogy akarod! – szólt közbe a Szolga. Én, Jó Uram, szívesen maradok. Masnit is már oly régen látta Bubu és Füge, kiviszem addig őket futkározni a nagy rétre.
Elfogyasztották az ízletes lakomát, a kutyáknak is jutott egy-két zsíros falat, a tálakban étek alig maradt.
- Úgy degeszre ettem magam, alig tudok megmozdulni! – panaszkodott Duliful.
- Szedd hát össze magad, nem messze van innen a patak. Átkelünk gyalogosan rajta. Ott van, látod az a magas pajta. Oda megyünk, csak gyere! Nemsokára ott leszünk. Mikor a házhoz értek, a király kíváncsian kérdezte:
- Ki lakik itt, miért jöttünk ide?
- Jó Uram! Itt egy bútorkészítő asztalos lakik. Tudod, arra gondoltam, a Szolga felesége tavasszal világra hozza gyermekét, a mi keresztgyerekünket és valami szép ajándékkal kell, hogy meglepjük.
- Mit tudnánk itt csináltatni neki? – kérdezte Duliful csodálkozva.
- Hát egy díszes fabölcsőt!
- Fabölcsőt?
- Azért szerettem volna, ha ketten jövünk, hadd legyen a bölcső meglepetés, ne sejtsen semmit a Szolga.
- Borka, hogy te milyen figyelmes vagy! Ez nagyon szép gondolat, segítek neked ebben boldogan!
- Hát akkor gyere, válasszuk ki, milyen bölcsőt szeretnénk, hogy időben elkészüljön az ajándék.
A mesterrel – aki alig akart hinni a szemének, mikor meglátta a Felséget – megbeszéltek töviről hegyire mindent. Tölgyfából készíti majd a bölcsőt, kis galambokat meg szíveket farag bele, puha szivaccsal kibéleli a belsejét.
- Már látom a szemem előtt, meseszép lesz! – mondta boldogan Borka.
A végén megegyeztek az árában, a király kifizette az előleget meg egy kis ráadást. A mester lelkére kötötte, szép munkát készítsen a keresztgyerekének. Kézfogással megerősítették az alkut, majd búcsút vettek tőle. Hazafelé Borka szedett egy kosár gesztenyét. Mikor hazaérkeztek, a kutyák már vígan csaholtak. A Szolga alig bírt velük, igen nagy volt a kedvük.
- Merre jártatok jó uram? – kérdezte a Szolga.
- Nézd csak mit szedtünk? Gesztenyét! Holnap sütünk is belőle, máris érzem az illatát – mondta nevetve a király.
- Borka kedvesem! Átjössz hozzánk ugye te is?
- De át bizony! – kacsintott egyet reá a leány.
A Szolga ugyan észrevette, hogy ezek nagyon összenéztek, de úgy gondolta, nagyon szerelmesek, bizonyára ez az oka, boldog is volt ezért a Szolga. Mindig örült, ha Dulifult vidámnak látta.
Uzsonnára elfogyasztották a maradék mazsolás kalácsot, már gőzölgött hozzá az áfonyatea, isteni volt az illata. Késő délutánig ott maradtak, már sötétedett, mikor hazaindultak.
- Holnap várunk Borka sült gesztenyével!
- Megyek, ott leszek, már alig várom!
A szekéren a Király egyszer csak megszólalt:
- Tavasszal elkezdjük szervezni az esküvőmet. Máris hiányzik ez a lány, lassan egy napot sem bírok ki, hogy ne lássam az én Borkám!
- Jó Uram, ez csak rajtad áll!
- Igen, igen, megszervezzük! – felelte szerelmesen a király.
Duliful kitűzi az esküvő napját
Szolga, gyere hát! Az áldóját, ne bujkálj! Hozd gyorsan a csizmám! Talán ma beérünk a városba, nem állják utunkat. Tegnap a rablók miatt itthon kellett maradnunk, de most gyere gyorsan, haladjunk!
A Szolga előállt a szekérrel, Hajnalka papája, kit úgy hívtak, Albert, már a szekér hátulján strázsált: „Most aztán nem engedi be a városba Dulifult és a Szolgát!”
- Jó uram, én majd vigyázok rád, őrködöm itt hátul, nehogy bajod essék! Még azt kell, hogy ne éld meg a menyegződet.
- Miket beszélsz Albert? Micsoda badarság! De jól van, nem bánom, ha az út során ott állsz!
Elindultak a zötyögős úton az eső is csordogált, de Albert hátul csak hősiesen állt. Kora délelőtt a városba beértek, egyenesen az ötvös mesterhez mentek:
- Valami nagyon különleges ajándékot készíttetnék veled, mert esküvőre készülök. Vasárnap kitűzöm az esküvő napját, meghívom ebédre Borkát. Felesleges tovább várni, ilyen soká jegyben járni.
- Felség! Egy gyönyörű gyémánt karkötőt ajánlok, hozzá a fülébe ugyanolyan fülbevalót. Pont Borkának való, egyszerű, nem hivalkodó.
- Rendben van, elfogadom az ajánlatodat. Szombaton érte küldök, addigra meg legyen, és rendes munkát végezz, hibátlan legyen az ékszer! Vasárnap Borka már viselni fogja, ne legyen ezzel utána semmi gondja.
- Ne aggódj, felség! Kiváló munkát végzek, szombatra mindent elvégzek.
Egy fogadóban megebédeltek, csülkös bablevest ettek, majd még egy kicsit elidőztek a városban. Vettek egy-két dolgot, majd szekérre ültek és hazamentek.
Szombaton, ahogyan az ötvös ígérte, megjelent a palotában a segédje. Egy vörös bársonydoboz volt a kezében. Óvatosan kibontotta a dobozt, és ahogy levette a tetejét, a csodálatos ékszer csak úgy ragyogott.
- Jaj de gyönyörű – csodálkozott rá a Szolga – no, ennek biztosan nagyon örülni fog Borka!
A király is elégedetten bólogatott, tetszett neki a munka, még jutalmat is adott a segédnek, olyan nagy volt az öröme. Klára és Albert is megcsodálta, még Hajnalka is rácsodálkozott majd nagyokat mosolygott.
- Szolga! Készítsd ki holnapra az ünneplő ruhámat, Klára, te pedig olyan ebédet rittyentsél, hogy megnyaljuk az ujjunkat utána! Szloga! Borkát és Masnit délben hozd át ebédre, a feleséged is ültesd a szekérre. Nagy ünnepséget csapunk, holnap mulatni fogunk!
Másnap reggel már korán nagy volt a nyüzsgés a palotában, főként a Klára konyhájában. Kakasleves főtt a fazékba, mellette rotyogott a vadpörkölt, a pecsenyék pirultak a sütőben, a tészta már magasra kelt a tálban. Albert gyönyörű rozscsokrot tett a vázába, felkerült az ezüst teríték is. Mire Borka és Masni megérkezett, minden a helyére került. A király ünnepi ruhában nyugodtan a fotelban ült.
- Ó drága Borkám, már nagyon vártalak! Helyezd kényelembe magadat!
- Mi ez az ünnepi teríték királyom? Lemaradtam valamiről? – csodálkozott el Borka.
- Hát vasárnap van, adjuk meg a módját! – válaszolt viccesen a király.
A Szolga felesége is helyet foglalt az asztalnál. Már szép nagy volt a pocakja, a gyermekét tavaszra várta. Ahogyan Borka is az asztalhoz ült, akkor vette észre, hogy a tányérját egy bársonydoboz díszítette.
- Hát ez meg micsoda? – kérdi mosolyogva.
- Nyisd ki, a tiéd! – nógatta a király a lányt.
Borka óvatosan kinyitotta a dobozt. A benne lévő ékszer csodaszépen ráragyogott.
- Drága Borkám! Kitűztem az esküvőnk időpontját! Pünkösdkor egybekelünk, kezdheted megszervezni és megvarratni a menyasszonyi ruhád. Ezt az ajándékot erre az alkalomra kapod, próbáld fel, hagy nézzük, hogy áll! – és egy nagy mosolyt küldött felé a király.
- Jaj, felség! Hát elállt a szavam, szinte rosszul érzem magam! Annyira boldog vagyok, végre egybekelünk! Már annyira várom közös életünk!
Kivette a karkötőt rátette a kezére, a fülbevalót betette a fülébe. Gyönyörűvolt benne, nagyon jól állt neki. A király, de még a Szolga is nem győzte dicsérni. Klára felszolgálta a fenséges étket, annyira finom volt, hogy szinte mindent megettek. Vidáman telt a délután, még a kutyák is nagyon elemükben voltak, Masnival hol a szalonban, hol a folyosón futkároztak.
Borka és a Király már a meghívottak listáját tervezgette, a Szolga a feleségével a születendő gyermekükről beszélgetett. Klára és Albert gondoskodott a kényelmükről, befűtöttek a kandallóba, a szamovárban pedig már főtt az illatos tea.
49. rész
Duliful Szolgája apa lett
- Szolga! Hol kószálsz? Már mindenki rád vár, te meg csak jársz-kelsz itt fel és alá! Szedd össze magadat! Hozd a lovakat, fogd be őket a szekérbe és induljunk már el végre!
- Jövök már, Jó Uram, szaladok, de alig bírok magammal, olyan izgatott vagyok! Nemsokára megszületik a gyermekem, még soha nem történt ilyesmi énvelem.
- No, ne károgj már, haladj, de figyelj mindenre oda, mert még valami itthon marad. Klára már mindent bekészített, pólyát, kelengyét, mind hófehér, gyönyörű lesz majd benne a kis jövevény. Hajnalka ma Alberttel maradt. Klára is szeretett volna menni a kórházba, így ő is velük tartott. Útközben Borkát is felveszik majd a szekérre.
Végre már mind elkészültek, a szekéren izgatottan ültek. Borka őket már a kapuban várta, Duliful kedvesen köszöntötte, majd a szekérre felsegítette.
- Jaj, nem tudnának ezek a lovak gyorsabban menni? – türelmetlenkedett a Szolga. Még a végén lekéssük a gyermek születésért!
- Ne nyugtalankodj már, nemsokára ott leszünk! Nézd, már ott van a kórház!
Sietősen megkeresték a szülészeti osztályt, de sehol nem lelték a Szolga asszonyát. Egy nővértől segítséget kértek, az elirányította őket.
- Kérem, ott, abban a teremben várakozzanak, csendesen legyenek, hogy senkit ne zavarjanak.
Azzal sietősen odébb állt. Felváltva nyugtatgatták a Szolgát.
Egyszer csak kinyílt a nagy, üveges ajtó, egy nővér maszkban ott állt és a karján tartott egy kisbabát.
- Ki az apuka? Kérem, jöjjön ide, a többiek foglaljanak helyet!
A Szolga könnyes szemmel odasietett, hogy megnézze a rózsaszín arcú csepp gyermeket.
- Hát megjöttél? És fiú vagy, vagy lány?
- Kisfiú – válaszolt a nővér. Kérem, adjon neki nevet.
- Nevet?
- Bizony, bizony! Hát valahogy hívni kell ezt a szépséget!
- Sámuel – rebegte vidáman a Szolga. Igen, Samu lesz az ő drága kicsi fia!
- Megfoghatom? De csak pár percre, mert az édesanyja már nagyon várja, hogy lássa és gyermekét majd táplálja.
A Szolga gyengéden a kezébe vette, kicsi bőrét óvatosan a szájával megérintette. Egy nagyon könnyű csókot lehelt a homlokára. A szíve majd kiugrott örömében, azt sem tudta, hogyan gyönyörködjék gyermekében.
- Később majd mindenki láthatja, de most már viszem a szobájába! – mondta a nővér.
A Szolga csak állt, mint akinek földbe gyökeredzett a lába. Szeméből megindultak a könnyek, a király felállt és barátságosan átölelte.
- Gratulálok barátom! Csodálatos gyermeked született, már amit a nővér látni engedett. Kívánom, legyen benne sok-sok örömed! Már alig várom, hogy kicsit megnőjön és a vadászaton részt vegyen velem!
Ezen nagyot vidultak. Mindenki sorban gratulált a Szolgának, majd újra kinyílt az üvegajtó és engedélyt kaptak, hogy kettesével pár percre szemügyre vegyék közelről a gyermeket. Alig győztek betelni vele. Duliful is nagyot gyönyörködött benne, még egy kicsit a kezébe is vehette. Nagy boldogan indultak haza, a király az úton már Klárát utasította:
- Ma ünnepi lakoma legyen, hiszen bővült a palota lakossága. Sámuel nemsokára hazajön.
Szolga! Itt lesz az otthona! A Palota északi szárnyában rendezzük be a lakásotokat, ott kényelmesen elfértek mindhárman.
A Szolgának megint eleredt a könnye.
- Jaj, hát olyan vagy ma, mint egy sírós kisgyermek! Szedd már össze magadat, a teremburáját!
Ezen mindannyian nagyot kacagtak majd vígan továbbhaladtak. Klára olyan ünnepi vacsorát rittyentett, hogy csak úgy nyaldosták utána mindkét kezüket. Piros, ropogós borban párolt csülköt ettek, hozzá hordós káposztát vettek. A héjában sült burgonya is ott gőzölgött, desszertnek pedig háromszínű pudingot készített. Jó pár üveg pezsgőt elkortyoltak, a Szolga már kicsit imbolygott is, ahogyan felállt a székről.
- Uram! Azt gondolom, örömömben kicsit becsiccsentettem, mert nagyon jó most az én kedvem. Hozom is a szájharmonikámat és játszok a fiam tiszteletére egy nótát.
- Hozd csak, Szolga, hadd halljuk!
Rá is zendítetett a dalra, követte énekelve a király kicsit repedt hangja. Borka és Klára jókat kacagott, Albert ölében még Hajnalka is elmosolyodott. Hajnalig vigadtak, majd mikor már nagyon elálmosodtak, nyugovóra tértek. Ahogy dülöngéltek a hálószobájuk felé, a Szolga százszor megköszönte a király jóságát és nem győzte dicsérgetni gyönyörűséges kisfiát.
Duliful és a Szolga babavárása
- Szolga, gyere már, ne lazsálj! Ránk még rengeteg munka vár. Be kell rendeznünk a gyermeked szobáját. Hamarosan hazajöhetnek a kórházból. Akkorra minden készen kell, hogy álljon. Hívj festőt meg lakberendezőt, járjon a kezed-lábad! Holnapra semmit nem hagyunk, mert akkor sehová nem haladunk.
Szalad a Szolga, intézi a dolgokat. A király szava parancs, semmi nem várhat. Nemsokára megjöttek a mesterek, akik azonnal munkába is kezdtek. Égett a kezük alatt a munka. Samu szobája napocskás tapétát kapott, amin madarak szálltak, némelyikük a zöld fa ágán pihent. Olyan lett a szoba, mint egy gyönyörű erdő, itt-ott még volt néhány bárányfelhő is. Az asztalosok gyönyörű bölcsőt faragtak, amit már régebben Duliful és Borka megrendelt. Hozzá hófehér szekrényt raktak, a sarokban baldachinos kiságy állt, melléje a pelenkázót faragták. Olyan lett a szoba, mint a mese, a Szolga nem is akart hinni a szemének.
- Jó Uram! Hogyan is tudom majd meghálálni ezt a sok jóságot? Csak ámulok, hogy valóban az én kicsi fiamnak készül ez a sok csoda?
- Hallgass Szolga! Nincs itt semmiféle a csoda. Holnap jön haza a gyermeked, méltón kell azt a csöppséget fogadni, nem lehet néki valami alantas hajlék. No, igyekezz, járjon a kezed, mert még ezután jön a ti lakrészetek!
- Királyom! Azzal minden rendben van!
- Dehogy van! Azonnal jön Borka, ki a városban járt, rendelt a feleségednek új ruhát meg szekrényeket meg egyebet, hogy néki mindene meglegyen, nyugodtan táplálhassa majd a gyermeket. Őneki most csak az lesz a dolga, mással nem kell, hogy foglalkozzon.
Ahogyan ezt kimondta, meg is jelent az ajtóban Borka és mosolyogva mondja:
- Hamarosan jönnek a bútorszállítók. A városban jól végeztem a dolgom, mindent meghoztam. Bekukkantok a babaszobába, amíg nem jönnek.
Ahogy Borka kinyitotta az ajtót, összecsapta a tenyerét:
- Ezt a gyönyörűséget! És a bölcső! De szépséges darab, ennek párja nem igen akad! Arany keze van ennek az asztalosnak, pont olyan, amilyennek megálmodtam.
- Jaj de örülök kedvesem! Remélem, majd nekünk is hamarosan születik gyermekünk és ezt a mestert kérjük fel, faragja meg a királyi bölcsőt.
- Hát jó lesz ez is, hiszen Samu addigra kinövi.
- Mit képzelsz kedvesem? Királyi gyermeknek majd új bölcső kell.
- Ahogy akarod Királyom, majd úgy lesz, de most Samué a figyelem. Már meg is jöttek a szállítók.
Először egy nagy fotelt hoztak, a Szolga tágra nyílt szemmel csak nézte.
- No, mit bámulsz? Nem láttál még fotelt? – kérdi a király.
- Láttam én, de nem ekkorát.
- A szoptatáshoz kényelmes fotel dukál – mondta nevetve Borka.
Majd hozták a komódot és egy hatalmas, nagy ágyat. Serényen dolgoztak, Albert és Klára is besegített. Az asszonyok rakták fel a függönyt, a férfiak húzták helyére a bútort, vacsoraidőre minden készen volt. Klára finom vacsorát készített. Szinte mindent megettek, a munkában úgy megéheztek. Vacsora után egy nagyot kártyáztak. Borka és Klára kis ingeket hímzett, Sámuelnek a monogramját varrták a ruhákba, ami kiváltképpen tetszett a Szolgának.
Majd hozták a komódot és egy hatalmas, nagy ágyat. Serényen dolgoztak, Albert és Klára is besegített. Az asszonyok rakták fel a függönyt, a férfiak húzták helyére a bútort, vacsoraidőre minden készen volt. Klára finom vacsorát készített. Szinte mindent megettek, a munkában úgy megéheztek. Vacsora után egy nagyot kártyáztak. Borka és Klára kis ingeket hímzett, Sámuelnek a monogramját varrták a ruhákba, ami kiváltképpen tetszett a Szolgának.
Bubu és Füge is nagyon nyugodtan viselkedett, mindkettő a kandalló előtt heverészett.
- Milyen csendesek ma a kutyák! – mondja csodálkozva a király.
- Érzik a kis jövevény jöttét – mondja Borka.
- Reméljük, ez már így is marad, hogy meghúzzák magukat. Nem lesz ám hancúrozás – mondja nevetve a király. Lassan térjünk nyugovóra, holnap is sok dolgunk lesz majd, haza kell hoznunk a kisfiad.
- Már alig várom, hogy a kezembe tarthassam – mondja a Szolga.
- Azt el is hiszem – mondja mosolyogva Borka. Felség! Ma a vendégszobában alszom, reggel Klárával korán ünnepi ebédet főzünk, igyekeznünk kell, hogy időben elkészüljünk.
- Maradj kedves, maradj, helyezd kényelembe magad!
- Micsoda barátok! - mormolta a Szolga. El sem hiszem, hogy ez velem történik!
Holnap hazajön a kisfiam és királyi lakrésze van.
Ezt még vagy százszor elmondta, mire nyugovóra tért, de még álmában is mormolta az igét.
- Maradj kedves, maradj, helyezd kényelembe magad!
- Micsoda barátok! - mormolta a Szolga. El sem hiszem, hogy ez velem történik!
Holnap hazajön a kisfiam és királyi lakrésze van.
Ezt még vagy százszor elmondta, mire nyugovóra tért, de még álmában is mormolta az igét.
