- Szolga! Látom, szomjasak a lovak, a kocsi már bizonytalanul halad. A következő pihenőnél megállunk, késő délután van, ott meg is hálunk.
Rövid időn belül egy takaros fogadóhoz értek, ott azon nyomban korai vacsorát rendeltek.
A Szolga a lovakat az istállóba vitte, friss szénát rakott elébük, majd a kovácsnak szólt, hogy patkójukat ellenőrizze, eztán magát is felfrissítette. Az úti csomagot a király lakosztályába vitte és sietett utánuk az étterembe. Nagyon finom vacsorát kaptak, evés közben már a hazaérkezésről ábrándoztak. Az éjszaka is lassabban telt el, lassan jött el mindhármuknak a reggel. A reggeli is csak nagyon ímmel-ámmal ment be, pedig a fogadós a lelkét kitette. A kora reggeli órában útra is kerekedtek. Hazafelé újra csodás tájakon haladtak, ebédelni egy kis fogadóban még megálltak. A Szolga már a kisfiáról ábrándozott, gondolatban már megsimította szöszke kis fejét, ölelgette a feleségét. A kerek hold és a csillagok is fent jártak már az égen, mikor a király erdejéhez értek a szekérrel.
- Már látom a palota tornyát! - kiáltotta a Szolga, erre fel is ébredt a szendergő Borka.
A szája szegletét a király is a mosolyra húzta: „Ugyan késői az óra, de biztosan vár bennünket finom vacsorával Klára!”
Ahogy közeledtek a hídhoz a nagykapu már szép óvatosan nyílott. Albert ott állt a toronyban, kezében a nagy petróleumlámpa. Klára meg rohant elébük, majd orra bukott annyira futott. Alig várták már, hogy a hintó megálljon, és róla mindenki leszálljon.
- Ó, hála az égnek, hogy megjöttetek, már annyira vártunk titeket! Számoltuk a napokat, de olyan lassan múltak, mintha ólomlábakon járt volna az óra! Hadd nézzelek, gyere a keblemre Borka!
Oly nagy volt az öröm, hogy mindenki szeméből kicsordult a könny.
- No, hát menjünk be gyorsan, lehűlt kicsit a levegő. Albert segít a Szolgának behozni a csomagokat és kikötni a lovakat.
Ahogy beléptek a palotába, Klára finom főztjének illata orrukat átjárta.
- Jaj, már hogy hiányzott ez nekem! - mondta vigyorogva a király és kedvesen megölelte Klárát.
- A kék szalonba már meg is terítettem! Gyorsan frissítsétek fel magatok aztán az asztalhoz induljatok. A kedvenc ételeteket főztem. Felség, te rakott krumplit kapsz, Borka kapros tökfőzeléket házi csirkepörkölttel, és még a Szolgának is kedveskedtem cseréptálba főzött sólettel.
- Ragyogóan hangzik, - csettintett a király - no de várjuk meg a Szolgát!
De már nyílt is az ajtó: a Szolga és a felesége lépett be rajta. Úgy turbékoltak, mint két galamb. Samu, a Szolga fia már ágyban van, de majd egy csókot nyom a fejére a Szolga, mert hát ki sem bírta volna. Olyan jóízűen láttak a vacsorának, mintha már egy hete nem ettek volna. Igaz ugyan, hogy Borka kevesebbet evett, a király félve rá is nézett és azt gondolta: „Talán nem beteg?”
Gyorsan elhessegette a gondolatot, de Klára akkor Borkára ripakodott:
- Ej, Borka kedves! Olyan sápadtnak látlak! Látom, az étvágyad sem a régi!
- Nem, csak a hosszú út - úgy gondolom – megviselt. Azt hiszem, én hamarosan le is pihenek. - Holnap elhívjuk az orvost - mondta határozottan a király. Meg kell, hogy vizsgálja Borkát. Szolga! Kérlek, gondoskodj róla, hogy az orvos itt legyen a reggeli órában.
- Ugyan, Drága Jó Uram! Ne aggódj már! Ez csak egy kis fáradtság, holnap az ajándékosztás napja lesz, ne vedd el, kérlek az örömem.
- Így is lesz, kedves, de előbb az orvos, aztán az örömök.
A Szolga felesége felkísérte Borkát. A király aggódó tekintete követte őket. Érezte, valami nincs rendjén, de nyugtatta saját magát: „Hisz erős ez a lány, biztos csak egy kis gyomorrontás, vagy tényleg a fáradtság!”