- Szolga! Felkeltél már? Merre jársz? A feleségem sem lelem, nem volt már mellettem, mikor felébredtem.
- Itt vagyok, Jó Uram! Nyugodj le, minden rendben van! Borka már hajnalban talpon volt, megkérte az egyik szolgálót, hogy segítsen neki a ruháit átköltöztetni a palotába. Holnap már csomagolni kell a nászútra, addig még rengeteg más a dolga. A vendégek is ma hagyják el a palotát, el kell készíteni a köszönő ajándékokat. Borka szerint semmi nem várhat.
- Jól van hát! - csóválja fejét a király. Akkor hozd gyorsan a ruhám, én is segítek, ne fárassza magát az én Borkám.
- Drága jó királyom! Elvégzünk mi mindent. Ti csak foglalkozzatok a vendégekkel. Klára a kék szalonban már megterített.
Tömpi király már az asztalnál reggelizett, parókás szolgái pedig rakodtak a hintóra. Nagy öröme volt, mikor Dulifult meglátta:
- Drága jó barátom! Ma véget ér a kirándulásom, elhagyom a palotádat.
- Megtiszteltetés, hogy eljöttél és az esküvőnkön részt vettél.
- Szívesen jöttem és magam rendkívül jól éreztem.
Végszóra éppen Gizella királyné lépett be az ajtón:
De bizony mi is köszönjük a szíves vendéglátást! Mindig nagy örömmel fogok visszaemlékezni rá.
Elfogyasztották jóízüen a Klára által készített reggelit és mindenki elkezdett készülődni a hazaútra. Közben Borka is hazaérkezett, így mire búcsúztatni kellett a vendégeket, már a palota udvarán állt.
Színes dobozokat adtak ajándékba, minek mindenféle földi jó volt a tartalma. A Szolga még pár csepp könnyet is elmorzsolt. A szívéhez nőttek a vendégek, egészen megszerette őket. Sokáig ott álltak integetve, amíg a hintókat lehetett látni, addig nem is akartak ők bemenni.
- Drága feleségem, Borka! Most már mi is készülődhetünk az útra!
- Hozom a bőröndöket - szólt jókedvűen a Szolga.
Egész délután csak pakoltak, még uzsonnázni is csak kutyafuttában szaladtak be a konyhába, mérgelődött is Klára. A Szolga ott szorgoskodott körülöttük, szájtátva figyelte, mire van szükségük.
- Jaj, csak itthon ne maradjon valami! - aggodalmasodott Borka.
- Ugyan már, kedvesem! Majd pótoljuk az út során, ha valami itthon marad. Ne aggódd ezen halálra magadat.
Szép sorban gyűltek a ládák. A hintón lassan már tűhegynyi hely, annyi nem volt.
- Egy kicsinyke hely majd az én ládámnak is kéne, de úgy látom, nincs is helye. Majd itthon marad, az lesz ennek a vége.
Ezen nagyot derültek.
- Jaj, kedves Szolga! Azért remélem, a te csomagjaid is elférnek - hahotázott Borka, és a Szolga vállát kedvesen megsimította. Mire beesteledett, már minden készen állt, a hintó útra kézen várt.
A Szolga elbúcsúzott a kisfiától, ígérte, hoz majd neki szép ajándékot. Klára főzött finom búcsúvacsorát és előkészítette a hajnali úti csomagokat. Duliful és Borka a kutyáktól búcsúzkodott. Fájó szívvel hagyták őket hátra, de most nem vihették magukkal az ebeket a hosszú útra. Masni alig akarta elengedni Borkát. Érezte, hogy sokára fogja őt látni, de Borka is nehezen tudott tőle megválni. Nagyon nehezen jött szemükre álom. Már izgultak a nászút miatt, ébredtek is, ahogyan pirkadt. Kényelmes úti ruhát vettek, könnyű reggelit ettek.
A Szolga befogta a lovakat a hintó elé, asszonyától érzékeny búcsút vett, a könnye is megeredt.
Klára és Albert a palota kapujában állt, így köszönt el tőlük a király:
- Mindenre vigyázzatok! Majd küldünk az út során postagalambot.
- Jó Uram! Ne félj, jó kezekben lesz a palota! Teljen jól az utatok, legyen sok szép kalandotok. Szeretettel várunk majd benneteket haza, jaj de jó lenne, ha már itt volna.
- Ej, Klára! Hát még el sem mentün, ne siránkozz! Meglásd, úgy repül majd az idő, észre sem veszed és máris itthon leszünk.
Azzal felpattantak a hintóra és elindultak a nagy útra. Klára és Albert sokáig ott állt mozdulatlanul, a palota körül minden elhalkult.
