- Szolga! Nézd, mekkora hegyek! Talán az égig érnek. A csúcsuk havas, itt lenn a völgyben meg mily melegen süt a nap!
- Igen, látom Jó Uram! Csak halkan, mert Borkát elringatta a hintó, remélem közel már az első fogadó.
- Közel van már, Szolga, a tábla is mutatja. Micsoda pazar ez a hely! Gyönyörű tisztás a hegy lábánál.
A virágok már itt is nyílnak, ez a levegő és ez az illat de csodás!
Mosolyog a Szolga ura boldogságát látva. Nagyon elégedett és akkor veszi észre, hogy már meg is érkeztek. Ebben a kis hegyvidéki faluban pár napot eltöltenek majd. Holnap kirándulást szerveznek nekik, a hegyre őket szánnal viszik. Szalad a fogadós, mikor meglátja a hintót, nyitja a kaput, hogy beengedje a lovat. Jönnek a szolgák, egyenesen állnak, majd hajbókolnak a királynak. Borka éppen akkor már ébredezett és nagyon örvendezett, hogy megérkeztek. El is határozta, hogy azonnal meleg fürdőt vesz. Takaros szobába vezették őket. A Szolga segédkezett a ládák felhordásával, végeztek is gyorsan a munkával. Ő is csinos szobát kapott, az ablakból egyenesen a hegyeket látta, melyeknek csodálatos volt a látványa. Gyorsan felfrissítette magát és már rohant is, hátha kíván valamit a király. Elkészítette a fürdővizet a királyi párnak, majd ellenőrizte, kényelmes-e az ágy, ahol majd éjjel hálnak. Azután lebaktatott a konyhába, megnézte, a vacsorával hogy állnak, majd a lovakat is megmustrálta, rendbe legyen mindnek a lába. Aztán gyönyörködött a tájban, sütkérezett kicsit a lemenő napsugárban.
Nagyon ízletes vacsorát kaptak: helyi csülköt sütöttek a kemencében. Gőzgombócot is kaptak, vaníliamártással, helyi szörpöket is kóstoltak. A Szolga és a király azért ivott pár pohár borocskát, nem akarták megsérteni a nagyon kedves gazdát. Este a friss levegőtől hamar elnyomta őket az álom, nagyot aludtak a kényelmes baldachinos ágyban.
Másnap frissen fejt tej gőzölgött az asztalon, hozzá mazsolás, illatos kuglóf volt.
- Jaj, ha ezt Klára látná! - mondta sóvárogva Borka. El is kérem a receptet, majd süt nekünk Klára ilyet.
Közben már hallották, csilingelnek a fogatok, várták őket kint az udvaron. Meleg plédbe burkolták őket, meg ne fázzanak amíg a szánhoz érnek. Jó magasra vitték fel őket. Ott már a hó is szállingózott és a földön legalább harminc centiméteres volt a takaró, a fákat is belepte a hófehér habos hó. Egy hegyi háznál megálltak, kaptak szívmelengető pálinkát és puha, meleg pogácsát. Majd a báránybőr takarós szánokra szálltak. Borkára meleg kendőt takartak és a királyra és a Szolgára is vastag, szőrmés mellényt adtak.
- De gyönyörű, ez mesés! - ismételte Borka, aki az urát jó szorosan fogta.
Csilingelt a szán, röpült velük, hahotáztak, csuda jó volt a kedvük. Az egész hegyet bejárták a szánnal, nem tudtak betelni az erdei világgal. Este a pazar vacsora után fáradtan rogytak le az ágyba, gyönyörű volt mindannyiuk álma. A következő napon a városban kirándultak és üzleteket jártak. Vettek sok szépséget, helyi csecsebecsét, az otthoniaknak ajándékokat. Remélték, hogy senkit ki nem hagytak. Késő délután a tiszteletükre egy tüneményes kápolnában misét tartottak, majd ugyanott hárfa koncertet. A Szolga szájtátva hallgatta a hangszerek játékát, el is gondolkodott rajta, hogy majd zenére taníttatja az ő Samuját.
- Ez a nap is gyorsan elment - mondta a Szolga. Lassan eljön az idő és indulunk tovább. Fáj is a szívem ezt a sok szépséget itt hagyni.
- Ne keseregj, Szolga! Meglásd, még mennyi csoda vár ránk! Ez még csak a kezdet, látsz még megannyi szépséget!
A következő napot pihenéssel töltötték. Egy gyógyfürdőbe mentek, ami belüről mindenhol márvány volt. Olyan illatok voltak, amit még soha, de soha nem szagoltak. Bekenték a testüket forró iszappal, majd kis idő után lecsutakolták őket illatos szappannal. Gőzfürdőt is vettek, az arcuk kisimult tőle, majd lazulgattak a kellemes meleg gyógyvízben.
- Ó, de ki tudnám ezt bírni! - motyogta a Szolga. De jó is az, ha az embernek nincs semmi dolga.
A Király és Borka lopva hallgatta a Szolgát, kuncogtak rajta, ahogy mindezt hallották. A fogadóban mennyei búcsúvacsorával várták őket, még zenészeket is hívtak, akik talpalávaló muzsikát húztak. Késő estig elmulatoztak kicsit, elborozgattak, a végén már nagy jókedvük kerekedett. A Szolga megtanult egy helyi dalt és hangosan énekelt, ahogy húzta a zenekar. Borka és a Király lefektette a Szolgát, mert a borocska kissé a fejébe szállt. Ők még tettek a friss levegőn egy rövidke sétát.
- Meg ne fázz, Borkám, itt egy vastag sál! - takarta be lágyan, szeretett feleségét a király.
