Duliful
Dúlt-fúlt ő egész nap, senkit soha nem fogad.
Palotája olyan sötét, a gyertyája soha nem ég.
Az ablakok zárva vannak, napot ott még nem láttak.
Egyszer egy kismadár az ablakon rést talál.
Berepült nagy merészen, és letelepedett a királyi széken.
Ahogy ott illeg-billeg, Duliful reá förmed:
Hát te ki vagy, még ilyet, ki látott még ilyet!
Arca mérges, dühösen kiabál, hívja nyomban a Szolgát:
-Nézd, itt ez a furcsaság, mi ez vajon, honnan jött?
Nyomban mondd meg, ha kedves életed!
- Jó Uram, hisz én ilyet láttam már, nem más ez, egy kismadár.
De a madár rá se ránt, nagy nyugodtan szálldogál.
Majd mikor megunja, rátalál a karnisra.
Ott megpihen, és egyszer csak énekbe kezd, olyan szép a trillája, a király szájtátva csodálja.
"Szolga te balga! Kalitkát hozz gyorsan, nekem kell ez a madár!"
Szalad a Szolga, de már késő, a madárka, ahogy jött, huss, már el is tűnt.
Fut a király hanyatt-homlok, de alig leli meg a palotakulcsot.
Bizony-bizony, nemigen járt még a palotán kívül.
Mikor végre kitotyog, hangja elakad, a szeme fennakad,
annyi a szépség, mi ott kint akad.
A napsugár, mi cirógatja, zöldellő fák, virágok, mik kertjében pompáznak.
Az ég kékje, és a forrás friss vize, a tó, amiben színes halak úszkálnak.
Most jön csak lassan rá, eddig semmije sem volt, csak a nagy magánya...
Leül Duliful egy padra, torzonborz haját lágy szellő fújja.
Jólesik neki a friss levegő, szolgája lopva bámulja a függöny mögül.
Odaszól a király, de már nem kelletlenül:
"Mit bámulsz? Inkább gyere ide, van itt mindkettőnknek jó helye!"
Félve, de ugrik mégis a Szolga, mosolyogni nem mer, pedig kedve volna!
Lombos fa tetejéről egyszer csak halkan, szépen, a kis madár dala száll a szélben.
Duliful szívében a jég olvad, meleg könnycseppek ölébe hullnak.
Sóhajt egy nagyot, és kedvesen mondja: "Oly szép ez, talán nem is igaz!
Eddig sötétségben éltem, de ezután ez másként lesz,
az én életem most már színesebb lesz."
Így üldögélnek kettecskén csendesen,
Duliful meg a Szolga, mintha köztük régi jó barátság volna.
2. rész
Duliful és az Aranyhal
Egy szép reggel Duliful üldögél a kispadon.
Azon töpreng magában, mit is kezdjen magával.
Hirtelen felpattan, a fejéből egy gondolat kipattan.
"Szolga te balga - kiabál - hol vagy? Gyorsan gyere hát!"
Hozz vödröt meg egy botot, mert én horgászni fogok.
Szalad a szolga fejvesztve, hogy mindezt megtegye.
Kismadár a kútra száll, éneke messze száll, horgászni megy a király!
Baktatnak az úton, a király és szolga, mikor egy toprongyos kisgyermek melléjük szegődik.
Duliful reá most ügyet nem vet, mert szeme a tóra mered.
Serénykedik a szolga, a király fejét meg ne süsse a nap, rákerül egy nagy szalmakalap.
Arany horgászbotját előveszi, a horgot a tóba nagy sebesen bedobja.
Izgul a király, egy szempillantás alatt horgára egy nagy hal akadt.
"A vödröt, Szolga! Mozogj már te lomha!"
Ahogy a halat a vízből kirántja - lássatok csodát - arany fénye vakítja el a királyt.
Mert amit a király ma a tóból kifogott, aranyhal volt, úgy bizony!
Duliful megtorpan, hát most mit tegyen, de az aranyhal helyette felel:
Kívánj hármat izibe, én majd teljesítem, hiszed-e?
Sóhajt a király: "Mit kívánhatnék?" És akkor veszi észre a gyermeket, ki melléjük szegődött.
Te fiúcska, toprongyos a ruhád, és oly sápadtka vagy, mondd, ettél te már ma?
A gyermek lesüti a szemét, szégyelli magát, talán a király hallotta korgó hasát!
-Hisz ez a gyermek éhes! Aranyhal kérlek, itt most előttem ételtől roskadozó asztal legyen!
-Hű, az áldóját!- kiált fel a szolga, ahogy ránéz az asztalra, ami bőven meg van rakva.
-Mi a neved gyerek? - kérdezi a király, megmondd nekem hát!
-Palkónak hívnak - és akkorát nyel, hogy ádámcsutkája majd kiugrik a földre.
-Gyere Palkó, ülj ide, nézd gőzölgő friss csibe, kalács, gyümölcs meg finom itóka!
Ülj ide te is, te Szolga!
Lakmároztak, úgy jóllaktak, az étekből még egy morzsa sem maradt.
Duliful most megint az aranyhalhoz szól: "Az első kívánságom teljesült, mi legyen a második?"
-Palkó, mondd csak, van családod, testvéred? Hol, merre éltek?
-A családom a hegyen túl, ott egy kis viskó, abban élünk csendesen hét testvéremmel.
-Halacska, kérlek, kéne ló, hozzá szekér, rajta sok jó gabona!
Hipp-hopp, ló, szekér meg gabona!
A szolga nem is hisz a szemének, mert azok tényleg ott termettek.
Duliful hahotázik örömében, a fiúcskát felveszi az ölébe.
A szekérhez viszi és nyomban ráülteti: "Gyí, lovacskák menjetek, Patkót haza vigyétek!"
Míg bőszen integet, az aranyhalhoz odalép:
"Harmadik kívánság, mondom gyorsan, figyelj hát!
Mire Palkó hazaér, viskójuk tűnjön el, helyette szép nagy házuk legyen,
benne soha ne fázzanak!"
A Szolga a kérésen úgy meghatódik, hogy könnye patakokban folyik.
Duliful megfogja az aranyhalat s még mielőtt visszadobná, hálálkodva szól hozzá :
"Köszönöm amit ma tettél, engem nagyon boldoggá tettél!"
A hal így válaszol: "Örömöd magadnak köszönd, hisz jóságod mentett meg ma egy családot."
Az aranyhal már messze jár, Duliful meg a Szolga bandukolnak vissza a palotába.
Csendben, lassan haladnak, mindketten Palkóra gondolnak.
Elképzelik a gyermeket, ahogy hazaérkezett.
Arcukra a gondolat hatalmas mosolyt csal.
3. rész
Duliful estélyt ad
"Szolga, Te balga, hozd az ünnepi ruhám!Lássam jó-e még reám?
Holnap estélyt rendezünk, sok-sok pezsgőt rendelünk."
Szalad a szolga, hozza a ruhát, Duliful beleerőszakolja magát.
A hasán úgy feszülnek az aranygombok, hogy szép sorra lehullnak róla, egyenesen a padlóra.
Tetszeleg a tükör előtt: "Majd este nem eszem meg a vacsorám, holnapra jó lesz rám a ruhám "
Ámul a Szolga, nézi a királyát, ő is igen szűknek találja felséges ruháját.
"Ne bámulj te bárgyú, sok még a dolgunk, szaladj, hozz papírt meg tollat.
A meghívókat írd meg, de hamarjában! Sorolom, kik jöjjenek el a bálba!
El is kezdené, csakhogy megtorpan, mert ha jól belegondol, kit is hívhatna?
-Hallod-e te Szolga, van feleséged? Családod merre is van néked?
-Jó uram, takaros menyecske az én feleségem, de gyermekem nincsen.
Legyint a Király: "Sebaj, szólj az asszonynak, holnap itt legyen, neki is helye van az estélyen.
Palkónak is üzenj, jöjjenek mind el, a Kismadár majd nékünk énekel!
Az Aranyhalat feltétlen hívjuk meg, nélküle nem telhet el az este, fő helyre ültesd le."
Elégedett Duliful magával: "Jó móka lesz!" Mint egy kisgyermek, oly nagy izgalommal készül a holnapi bálra.
Másnap reggel, már jó korán ébresztgeti a Szolgát: "Kelj fel, ne lazsálj, ma ránk sok munka vár!
Az asztalt öltöztesd ünnepi díszbe!
Ezüst evőeszközt fényesíts, a porcelánok csillogjanak, mert ez egy különleges nap.
A sütőt melegítsd, rotyogjon az étel, minden időben legyen készen."
Szegény Szolga, annyi a dolga, azt sem tudja, mihez kapjon, hogy maradjon talpon.
Mire a napnak vége, a kastély már díszeleg ünnepi fényben.
Jönnek a vendégek, először Palkó szülei kíséretében, ruhája díszes, és utána baktat hét testvére.
Boldog a Szolga, mert asszonykáját látja, asztalnál hellyel kínálja.
Az Aranyhal megérkezett, most még szebben csillognak rajta a pikkelyek.
A madárka, a csillárra felszállt, és ékes dallal megnyitja a vacsorát.
Vidám a társaság, koccannak a poharak, a fenséges ételnek nyoma se maradt.
Dulifulnak hízik a mája, ahogy ránéz a díszes társaságra. Mindenki mosolyog, vidáman társalog,
a gyertyák fényében arcuk csak úgy ragyog.
Röpül az idő, múlik az óra, lassan térnek nyugovóra.
Ahogy sorjában indulnak haza, a király a tornácon áll, mögötte a Szolga.
Zsebkendőjük lebegtetik, így intenek búcsút nekik.
Majd, mikor már a vendégek mind elmentek,
Duliful fáradtan foteljába belehuppan, s így szól boldogan:
"Ej, te Szolga, micsoda nap, de nagyon jól éreztem magamat!"
Mire a Szolga odaér, a király már elalél.
Jó szolga módjára, szép csendben urát körbejárja, majd egy puha plédet takar reája.
Duliful a nagybeteg
A palota ajtaján nyöszörgés hallatszik, a Szolga bőszen hallgatózik.
"Jaj-jaj!" - egyre csak ezt hallja, a Szolga izgatott lesz a hangra, hiszen Duliful lehet nagy-nagy bajban.
-Szolga, Szolga, te balga, merre, hol vagy?
-Jó királyom, mi a baj, mi tegyek, mit hozzak neked?
A király még ki sem kelt az ágyból, csak a paplan alól kiabákol.
-Hívass papot, halálomon vagyok, nem tudom cipőbe dugni lábamat.
A Szolga szájtátva hallgatja, a paplant Duliful lábáról óvatosan lehúzza.
Menten el is szörnyülködik, mert a Király sarkán, egy nagy piros hólyag éktelenkedik.
-Orvost kéne hívni, nem papot, majd az megvizsgálja ezt a furcsa pukkanatot.
Legyint a király, ő már azt sem bánja, lehet a reggelt meg se éri szegény pára.
Ugrik a szolga fel a szekérre, mielőbb orvost hozzon őfelségének.
Meg is jönnek, nem is sokára. Az orvos olyan tudósféle, pápaszeme alól tekinget a király ágyára.
"Jaj, doktor, segítsen, tegyen valamit nyomban, mert nem sokáig bírom, ebben az állapotomban."
"Jaj, doktor, segítsen, tegyen valamit nyomban, mert nem sokáig bírom, ebben az állapotomban."
A doktor alaposan körbejárja, jól megvizsgálja, vakarja a fejét, ilyen esetet nemigen látott még.
Hirtelen lerántja a paplant, a szeme Duliful lábára mered, feje a csodálkozástól jó piros lett.
Összecsapja kezét:
-Megvan a baj! A király lábán egy jókora vízhólyag van! Valószínűleg az új cipője okozta a bajt."
-Megvan a baj! A király lábán egy jókora vízhólyag van! Valószínűleg az új cipője okozta a bajt."
-Vízhólyag?- ámul a szolga. No, ezt nem gondoltam volna!
-Forró vizet s tűt!- szól a doktor, és a hólyag helye épp oly lett, mint múltkor.
Örül a király, már is talpra áll. "Hozzad a cipőmet Szolga, hadd látom, hogyan állok talpra!"
A két gyönyörű topánt lábára húzza. Duliful felszisszen :" Óvatosan, te bugyuta!"
Lassan sétálni kezd, az orvos elégedetten bólogat, látszik jól végezte a dolgokat.
"Szolga, már jól vagyok!Gyere, tervezzük meg a holnapot!"
Így aztán Duliful meg a Szolga leülnek a palota előtti padra.
Ámulva tekintenek a királyi sarokra, ami már szinte meg is van gyógyulva.
"No, Szolga, délután még pihenünk, de holnap újult erővel kell útra kelnünk. Hogy hova is megyünk?
Ne bólogass már, te szamár! Inkább te is gondolkozzál!"
De az én fejemben már benne van. Hogy is várhatnék rád? A gondolkozás lehet, neked megárt. Hozz gyorsan teát, és hallgasd: elmondom, mi vár holnap reánk.
Duliful megpillantja a lányt
Szolga, te balga, hol késlekedsz, olyan szépen süt a nap, vár bennünket a patak!
Pakold meg a kosarat, mi ketten piknikezni megyünk a mai nap!
A szolga, azt se tudja, hogy, kapkodjon, nehogy valami itthon maradjon.
Duliful már olyan türelmetlen, a palota kapujába ide-oda jár.
Végre, elindulnak már, sűrű lépteit szedi a király.
A szolga alig bírja a nehéz kosarát, majd megszakad a súlya alatt.
Fejéről a víz patakokban hömpölyög, éppen idejében érkeznek meg, a kosár kezéből majdnem kiesett.
Egy hűs fa tövében, a patak partján a plédet letakarják,s ráhuppan a Király. - "Jól elfáradtam, Szolga masszírozd is a talpam gyorsan " -
Ahogy ott heverésznek, Duliful távolabb valamit nézeget, először még tisztán nem látja, a nap
a szemét elvakítja.
De ahogy jobban odatekint, egy gyönyörű lány áll a patakban, éppen a ruháját mossa.
Haja szorosan befonva, orcája piros,a leány nagyon takaros. -" Szemre való teremtés, ugye Szolga?"
De a választ ő már meg nem várja.
Felpattan a földről, és szapora léptekkel a leányhoz ered.
Megtorpan egy kicsit, torkát köszörüli, hogy szólítsa meg, erre nem taníttatta senki.
Nagy bőszen integet, nehogy a lány lássa, a Szolgát magához hívja.
-"Szólítsd meg! Te még sem vagy király, milyen lenne, az, ha én tenném, én szólítanám?"Szervusz, Borka, mondja Szolga, Dulifulnak a szeme kikerekedik:” Hát ismered? Ezt nem mondtad eddig!”
-"Felséges uram! Nem kérdezted tőlem, a feleségem unokahúga, ott lakik ahol én,
a házszomszédunkba."- A leány mosolyog, tüneményes orcája, a gödröcskéknek bája.
Hívjuk meg piknikre! Illetve hívd Te, Szolga, invitáld is azon nyomban!
Nem kell a leányt kéretni oly soká, kezét szárazra töröli, szoknyáját leengedi, és már is egyenesen melléjük telepszik.
A Király először a lányt szégyenlősen méregette, de Borka olyan közvetlen volt vele, hogy gyorsan megeredt a nyelve.
Beszéltek, nevettek, a Szolga néha- néha szundikált, így telt el gyorsan a délután.
Esteledik, lassan indulok haza, mondja Borka. Köszönöm én a jó ebédet és ezt a szép délutánt, de megyek, mert vár reám az édesanyám.
A királynak a szíve majd kiugrik, de összeszedi magát és megkérdezi a leányt:
-"Láthatlak máskor is? Mondjuk holnap!"- A Szolga elmegy érted, és a palotába hoz szekérrel!
Pirul Borka arca és halkan mondja: „Köszönöm jó uram, én nem bánom, szívesen megnézném a palotádat!”
Ezzel a leány búcsút int, és a fák közt az erdőben lassan eltűnik.
Duliful mintha a fellegekbe járna, szája fülig ér, szívét Ámor nyila eltalálta.
Látja ezt a Szolga és fennhangon ezt mondja:” Rendes lány meg dolgos, szép fehérnép az már biztos!”
Ahogy a palotába érnek, Duliful sóhajt egy nagyot:-” Mikor lesz holnap, a szememre hogy jön álom?”-
Csendben még hozzá teszi:-” Milyen szép leány, és a neve, hogy illik neki!”Borka”- mondogatta százszor -” E név minő édes!”- És csak remélni tudja, éjszaka a lány megjelenik álmában.
6. rész
Duliful és Borka találkozója a kastélyban
Szolga te balga, hol késel már? Az idő nagyon eljárt!
A vendégünk mindjárt megérkezik, valami ajándékféle kéne neki!
Itt vagyok jó uram, sietek, az ajándék, hát, hogy mi legyen?
Én amondó vagyok, Borka kedvenc állata a kutya! Hát legyen egy kis kutya.
„Kutya?”- csodálkozik Duliful, biztos vagy benne, hogy a kutyában örömét leli, az majd jó lesz Neki?
Hát jó, hozz egy kalitkát, és vedd meg azt a kutyát.
Jó uram, szól a Szolga - "a kutyának nem való kalitka!"-
Szabadon jár- kel, mert bizony ez egy aranyos szobakutya lesz.
Jó nem bánom, de szedd a lábad! Mire Borka a palotába ér, a kutyával te is itt legyél!
Nyakába egy nagy aranymasnit tegyél, hogy minél tetszetősebb legyen az eb!
Duliful ünneplő ruhát ölt, és az erkélyről vizslatja, jön-e már a hölgy.
A távolban látja már, a szekér az úton halad, Borka ott ül rajta, hajában egy piros rózsa.
Szélsebesen a kapuba szalad, a szíve a helyéről majd ki szakad.
Üdvözöllek Téged, fáradj be hajlékomba, gyere, sétáljunk be a kék szalonba!
Borka, ártatlanul pillog, kedvesen mosolyog, a kezében van egy rejtélyes doboz.
Duliful hellyel kínálja, és idegesen lesi, hol lehet szolgája.
Teát, bonbont, gyümölcsöt, mit szeretnél, mondjad, és hozza is már a Szolga.
Ahogy ezt jó hangosan, zavartan kimondja, az ajtóban ott áll a Szolga.
Valamit a kezében rejteget, alig tudja tartani, mert az a valami mindig ki akar ugrani.
Borka felsikolt: „Jé, ez egy kiskutya, micsoda kis csoda, fekete a szőre, oly puha!”
Duliful, látja a lány örömét, közben egy nagyot Szolgájára kacsint.
No, adjál hát neki nevet, mert ez kutya mostantól a tied!
A leány nézi a kutyát, nyakában az aranymasnit, nem is lehet más a neve, legyen Masni.
A kutyus örül nevének, hálából Borka ölébe telepedik, és ott jóízűen elalszik.
Ahogy ott üldögélnek nagy boldogságban, egyszer csak az asztal alatt valami matat.
Szolga ne vigyorogj, mint a vadalma, nézd meg gyorsan, mi lehet az asztal aljában!
Borkának hirtelen olyan pirosra váltott az arca, mint hajában a rózsa.
Jaj, Fenség, az ajándékod majd elfelejtettem, el voltam foglalva az enyémmel!
Ezt neked hoztam, jól jöhet még a vadászaton, kérlek, bontsd ki az ajándékom!
Duliful remegő kézzel a dobozt felbontja egy királyi aranykéssel.
„Óvatosan! – szól, Borka- meg ne sértsd, nagyon érzékeny fajta!”
És lássunk csodát, a doboz nem mást rejtett, mint egy barna szőrű vadászkutyát.
A Szolga szólna, de a hang torkán akadt, fürkészi a királyt, mit is mond majd az.
Duliful úgy elcsodálkozik, hirtelen a tenyerét összecsapja: „ Jaj de örülünk, ugye Szolga!”
Ó felség, mily, nagy öröm, mondja Borka, úgy izgultam, tetszik-e neked a kutya.
Látom, szívből örülsz, adj hát neki nevet!
Nevet? A király szeme a gyümölcsöstálra mered, meglátja abban a finom csemegét, az aranyló zamatos fügét. Felkiált:
„A kutya neve! Legyen hát Füge!” „Gyönyörű név!”- tombol a Szolga, a Király nyomban bokán is rúgja.
Hozd az uzsonnát, haladj, a kutyáknak is jusson némi jó falat!
Közben a két kutya barátságot kötött, Masni és Füge úgy vidulnak, mintha nem is most találkoztak volna.
A délután olyan jól telt el, nem is vették észre, már is beköszöntött az este. Borka lassan indulni készül, Masnit a szekérre teszi, a királytól így búcsúzkodik.
Gyönyörű nap volt, köszönöm szépen, legyetek ti jók, a kis Fügével! „Vigyázz rá, tanítsad,
mert, nemsoká jön a vadászat”
Duliful oly lágyan tekint a lányra, magához ölelné,de nincs bátorsága.
Ehelyett néki, azt mondja: „Remélem, hamarosan láthatlak Borka!”
Ezzel búcsút int feléje, ott állnak ők hárman, Duliful, a Szolga és Füge.
Olyan, díszes a kis társaság, ahogy Borka visszatekint, máris hiányoznak neki, gondolataiban
már az újabb találkozót tervezgeti.
Duliful is így van ezzel, amíg a szekeret látja ott áll és úgy érzi, már is hiányzik néki a leány.
7. rész
Duliful "kutyák napját" tart
- Szolga, te balga, hozd a naptárt, hadd lássam, hol jár!
Rohan a szolga, a nagy falinaptárt azonnal hozza.
„Milyen unalom, sehol semmi alkalom, valami nagy dolgot jövő hétre én bizony beiktatok!”
- No, mi is legyen? - töpreng a király, akinek nadrágszárán lóg Füge, a kutya.
Lenéz rá a király, homlokára nagyot csap, jövő héten, szerdán kutyák napját tart!
- Kutyák napja? -ámul a Szolga. Én bizony ilyesmit mintha még soha nem hallottam volna!
- Maradj csendben te szamár, kutyák napja lesz, kerek perec, meg is kezdjük az előkészületet!
Írj fel a környéken minden zegzugot, hol a kutyákat ugatni hallod! Azok a kutyák, kiknek
gazdája nincs, gyűjts be mind,az udvaron készíts nekik kényelmes helyet!
Jövő szerdán minden kutya a király vendége! No, kezdj is hozzá, az írás itt legyen ebédre!
Szegény szolga, hát ez jó nagy feladat, még a hangja is elakadt!
Magában azon tanakodik, hol is kezdje, hogy a kutyákat minél előbb összeírja.
Sebtében haza is szalad, hátha ott majd segítsége akad.
Jó felesége vigasztalgatja: „Ne bánkódj, hívd Palkót, meg ott a hét testvére, a kutyákat be is cserkészik ebédre!”
Boldog a szolga, a tanácsot megfogadja, a szekerét Palkókéhoz hajtja.
Nagy gyorsan elmondja jöttének okát, már is felbolydul az egész ház.
A nap mikor már nagyon magasan jár, kutyák lepik el a királyi palotát.
Duliful az ugatást hallva az ablakhoz rohan. Hát, amit ott lát, a lélegzete is elakad!
Kutya a kertben, kutya az udvaron és az úton, csakúgy hömpölyögnek a kutyák befelé.
Füge ugrál örömében, a gazdáját körbe nyalogatja, ő is szeretne kimenni azon nyomban.
Duliful türelemre inti: „Várj, megyünk már, csak nyakadba teszem a királyi pórázt.”
Füge vidáman csahol, Duliful alig éri utol, a lépcsőn úgy megindul.
A teraszra, ahogy kiérnek, a kutyák már ott is alig férnek.
„Jó királyom! - kiabál a szolga - minden kutyát elhoztunk neked, nézd Palkó is segített!”
Mosolyog a király, nagyon elégedett, ahogy az udvaron meglátja a rengeteg ebet.
- Szolga, intézkedj, hogy a kutyák enni kapjanak, vizük mindig friss legyen, minden kényelmük meglegyen! Üzenj Borkának, hogy szerdán kutyák napja, Masnit is elhozza! A palotát díszíts fel, mindenütt kutyajáték legyen, ünnepi lakoma készüljön, legyen a kutyáknak
csemege, ropogós csont és mindenféle!
A szolga jegyzetel a fejével, de máris azon remeg, minden rendben legyen.
Palkóra néz kérdőn, de ő nyugtatja: „Mindenben segítek, ne vágj már ilyen ijedt képet!”
Az éjszaka zajosan telt, a kutyák elég hangosan énekeltek.
Füge a kis királyi ágyából vissza-visszadalolt, így Duliful alig aludt valamit, pedig fülét alaposan
betömte, jól elfáradt reggelre .
No de se baj, hiszen ma van kutyák napja, és Borkát is láthatja!
- Szolga, gyere hamar, Fügének és nekem reggelit adj! Ne késlekedj, le ne késsük az ünnepet!
Királyi palástját magára húzza, úgy indulnak a nagy napra.
Amikor az udvarra érnek, a király ámul-bámul, a palota udvara olyan díszes lett, nem akar hinni a szemének.
A kutyáknak díszes itató, ételüknek díszes tálkák, a füvön szerteszét a rengeteg díszes edény.
Amott egy sarokban színes játékok, labdák és plüss álatok.
A kertben kutyazászlók lengnek, a kutyák az örömtől olyan vidámak, kutyahangjuk betölti a házat.
A kapuban Borka vidáman integet, mellette Masni oly boldogan illeg-billeg.
- Jaj, felség, micsoda nap, hát ez tényleg egy igazi kutya-nap! Milyen jó lelked van neked, hogy palotádba beengedtél ennyi kóbor ebet! Ezek a szegény jószágok, végre jóllakhattak, ki tudja, ételt mióta nem láttak?
A Szolga lesütött szemmel mosolyog, örül, hogy gazdájának ez az ötlet eszébe jutott.
Munkája sok volt, de sebaj, a kutyák boldogsága, már el is feledtette a rengeteg bonyodalmat.
- Borka kedves! Remélem, maradsz uzsonnára és jó forró teára! Palkó, te is maradj, annyit segítettél, haza el ne menjél, kapsz finom csemegét, kérlek, maradj még! Szolga, a plédet terítsd a fűre, az ételt és a teát itt fogyasztjuk, így a kutyákkal együtt uzsonnázunk!
Vidám a társaság, a kutyák is vidámak, kik mikor jóllaktak, a füvön kényelmesen elnyúlnak.
Egyszer csak Borka aggódva felkiált: „De mi lesz, ha véget ér a kutya-nap? A sok jószág! Mi lesz velük, ha mindegyiket szélnek eresztjük?”
Duliful hirtelen meghökken: „No, most aztán mi legyen?”
A szolga is elsápad: „Hova is terelje majd a kutyákat?
Hirtelen kínos csend támad, de Duliful a fejéhez kap és mosolyogva mondja, hangosan:
- Nagy az én birtokom, van hely benne bőven, a kutyáknak építünk egy menhelyet!
A Szolga nem hisz a fülének, tényleg a gazdája tesz ilyet? Szeme meg is telik könnyel.
- Jaj, felség, micsoda nemes cselekedet! Olyan jó vagy, te mindig meglepsz valamivel!
- Szolga! Holnap intézkedj, hívj mestereket, hogy megépítsék a menhelyet!
Még sokáig együtt maradtak, egymás szavába vágtak, mindenkinek volt néhány ötlete,
hová is építsék a menhelyet.
Este már dűlőre jutottak, a királyi erdőben egy szép tisztáson épül majd meg a kutyáknak a tábor.
Duliful vásárba megy
- Szolga, te balga, hozd a csizmám, kabátom, öltözz te is, vásárba megyünk! Fügére rakd a pórázt, a lovas szekérrel gyorsan előállj!
Szalad a szolga, teszi a dolgát, Duliful a tornácon vár.
Halad a szekér, zötyögnek rajta, a királynak majd lerepül kalapja.
Ahogy ott mennek a szekérrel, Füge a szekér hátuljában szunyókál, nem zavarja őt a rázkódás.
Egy nagy tisztáshoz érnek, látnak is ott mindenféle szépet.
Körhinta, mi oly magasan száll, alig bírja nézni a király.
Céllövölde, pálcikán a babák, bólogató kutya, nehezen találja el őket a puska.
Sok színes portéka, brokát, selyem, mézeskalács, nyalóka és sok finom csemege, csak legyen, ki megvegye.
- Szolga mozogj már, a nap magasan jár! Kösd ki a lovakat, adj nekik vizet, Fügét is vigyed! Addig itt várok rád! - utasítja a király.
Duliful türelmetlenül vár, nagyon izgatja már a vásár.
Megjön a Szolga. „Előbb együnk valamit!” - mondja Duliful.
Jókora kolbász, hozzá mustár, édes málnaszörppel leönti a torkát.
Ízlik az étel, teli a hasuk. „No, induljunk, lássuk mit kapunk!”
Az első sátornál szép színes szalagok, gyöngyök és hajcsatok.
Duliful megáll, rácsodálkozik, pakolja sorra bele a kosárba, jól mutatnak majd Borka hajában.
Színes mézeskalácsokkal van tele a következő sátor, a Szolga áll és ámul.
- Ne bámulj te mafla! Fogd a kosarat, vegyünk ebből párat! Feleségednek válassz valamit, no, lássuk csak, mi van itt?
Mézeskalács szív, közepén nagy tükör, olyan pompásan tündököl.
A Szolga már alig bírja a kosarat, pedig még nagyon az elején vannak.
Selyemblúznak való, pomponos topánka - majd rákerül Borka lábára!
Nadrág, rajta aranysújtás, meg is veszi magának a király.
Édes cukorkák, dió, mogyoró, illatuk olyan ínycsiklandozó.
Nagyot nyel a szolga, ahogy elmennek mellette, Duliful ezt nyomban észrevette.
- Itt egy aranypénz, vegyél belőle bőven, jusson neked meg a feleségednek!
Ugrik, a szolga, hálálkodna, de a király legyint:” Menj már, te balga!”
- Gondolkozzunk, mit vegyünk még, Palkónak is kell ajándék! Pávatollas kalap? Vigyünk belőle, talán jó lesz Palkó fejére!
Fárad már a király, lomhán felpróbál még egy rámás csizmát.
Szegény Szolga húzza-vonja a kosarat, reménykedik, benne már más nem akad.
A körhinta tövében egy kicsit pihennek. „Szolga! - szól Duliful. Ültél már rajta? Tudod milyen a körhinta?”
- Drága Jó Uram! Ilyesmit én nem próbáltam, soha nem volt pénzem, ilyen helyen nem jártam.
- Te Szolga, itt egy fél krajcár, no, menj és hintázzál!
A Szolga szeme úszik a könnyben, talán álmodik, vagy mindez vele történne?
A körhintából integet vidáman, száll a levegőben, úgy érzi magát, mintha madár lenne.
Dulifulnak mosolyt csal arcára, ahogy a Szolgáját hintázni látja.
Mikor a Szolga kiszáll a hintából, kóvályog a feje, majdnem elájul.
- Szedd össze magad! Úgy mész, mint egy részeg liba! Szólj, ha erőd már teljesen elhagyna!
- Drága Jó Uram, ez csodás volt!
- No, mész még egyet?
- Köszönöm, ma elég volt ennyi a hintából!
Visszabotorkálnak a szekérhez, Füge már várja őket, nagyon éhes.
- Adj gyorsan enni a kutyának, a kosarat a szekérre tegyed, vigyázz rá, hogy minden meglegyen!
A lovakat befogja a Szolga, Duliful és Füge felül a szekérre, a sok vásárfiától alig férnek.
Lesz majd nagy öröm, ha mindezt kipakolják, az ajándékokat mikor átadják, akinek szánták!
Az úton hazafelé jó a hangulat, ahogy haladnak a palota felé.
Ketten ők azon képzelegnek, ma mi mindent vettek.
De mégis: a Szolga a legboldogabb, hisz ma úgy repülhetett, mint a madár a körhintán!
9. rész
Duliful átadja a vásárfiát
- Szolga! Hol késlekedsz, merre tekeregsz? Hívj mára vendégeket, este a kertben partit rendezünk! A vásárfiát, mit vettünk, ma mindenki megkapja, hadd legyen mindenkinek egy jó napja!
- Jó Uram! Máris intézkedek, mindenkinek üzenek! - mondja a Szolga.
- A bográcsot a kertben állíts fel, a tűzifát alája készítsed! Legyen sok citromos limonádé és még gőzölgő habos kávé. Friss gyümölcs is kerüljön az asztalra, mellé meg ropogtatni való őrölt mandula. Az állatoknak is szerezz be valami finom csemegét, hadd élvezzék ők is az estét! A portékát, mit vettünk a vásárban, készítsd össze egy nagy ládába! Lesz biztos öröm, ha meglátják és a sok csecsebecsét felpróbálják!
- Meglesz királyom minden! Legyél nyugodt felőle, beszerzem kívánságod egy-kettőre!
Szalad, a Szolga, csakúgy liheg, hogy Jó Urának kedvére tegyen. Értesíti Borkát, no meg az anyját, Palkónak is üzen, hogy délután ötre itt legyen, a feleségét is meghívja, hiszen neki is van a ládába vásárfia.
A nap további részében beszerzett mindent, mi a partihoz szükséges. Bőségesen vett élelmet, senki ne maradjon éhes. A bográcsban már rotyogott a gulyás, a palotában is érezni lehetett annak ínycsiklandozó illatát. Füge, a kutya is érzi az illatot, jókedvűen a bogrács felé lohol.
- Állj meg kutya! - mondja a Szolga. Még az hiányzik, hogy a bográcsban köss ki! Mit adunk a vendégeknek akkor enni, hát így kell viselkedni?” - Csóválgatja a fejét, és fél szemmel továbbra is szemmel tartja Fügét.
Borka és Masni is megérkezett, Borka anyja is elkísérte őket. A Szolga a vendégeket hellyel kínálja, és máris frissítőt tölt minden pohárba. Duliful mosolyogva közeleg, piros nadrágot és kék zakót visel. A lábán az új rámás csizma, mit tegnap vett meg a vásárban. Borkát lágyan megérinti, majd kezet csókol néki: „Úgy örülök, hogy látlak téged és az édesanyádat!
Masni és Füge már vígan ugrándoznak, egymás után rohangálnak. Palkó szekere is begördült, vidáman lepattan a szekérről.
Már mind az asztalnál ülnek, a gulyásból jó ízűen ettek. Borka anyja túrós rétest hozott a királynak, abból mindenkinek bőven jutott. „Fenséges ez a rétes, milyen régen ettem már én ilyet” - mondja a Szolga, ki már a harmadik rétest tömi magába, egyszerűen nem bír magával. Éppen mikor a negyedik rétesért nyúlna, asszonykája a tálat kezéből kihúzza.
Majd enyhén ráüt a kezére: „Most már aztán elég legyen, még a végén megbetegedsz!”
A Szolga elszégyellte magát, de így szól a király: „Jól van már te szamár,ha jólesik, csak egyél hát!”
Mikor mind elfogyott az étel, és már a teát itták, a király odahozatta a virágos ládát.
- Vásárban jártunk a minap, mindenkinek vettünk ajándékot én most azokat ünnepélyesen kiosztom! Borkának a hajába színes hajcsatot gyönggyel díszítve, jól fog mutatni ezzel a selyemkendővel. Ősszel kezdődik a báli szezon, gyönyörű ruhát varrass ebből a brokátból! Ezekkel a selyemszalagokkal díszítsed, s meglásd, te leszel a bálban a legszebb!
Borka olyan boldog, csakúgy csillog a szeme, ahogy az ajándékot Dulifultól átvette.
- Palkó! Ez a pávatollas kalap a tied! Lássam, hogy áll! Próbáljad gyorsan fel!”Palkó a fejére teszi a kalapot, s olyan jól áll neki, hogy az örömtől csak úgy ragyog. A Szolga is átadja feleségének az ajándékot, a színes mézeskalácsot. Előkerült a finom fahéjas cukros mandula, mennyei volt annak az illata. Azonnal csemegéztek is belőle, hamarosan egyetlenegy sem maradt belőle.
Nagy volt a boldogság, mindenki örül, a sok-sok ajándék körös-körül.
- Jaj, hogy visszük haza? -kérdi mosolyogva Borka.
- Légy nyugodt, majd segít a Szolga - nyugtatja Duliful. A Szolgának már is odaszól: „Ha az estnek vége lesz, Borkát te hazavigyed!” „Így lesz Jó Uram! Borkát és az anyját én hazaviszem, ha megengeded, jöhetne a feleségem?” „Ugyan már, te szamár, hát nem is kérdés ez már! A feleséged is kísérd haza, hisz neki is van a kosarában bőven vásárfia! - mondja Duliful, miközben a gyümölcsöstálba nyúl.
Még egy mosolygós almát elropogtat. „Ez a gyümölcs oly szépen fénylik, gusztusom lenne mindet megenni egytől egyig.” - mondja Duliful vidáman, ahogy beleharap a szép piros almába.
A kertben még sokáig beszélgettek, majd lassan beköszöntött az est. Borka már azt tervezgette, milyen ruhát készítessen a brokátból. „Gondold ki lányom, én majd neked megvarrom.”- mondja Borka anyja és a brokátot végigsimítja.
„Édesanyám , tudom, hogy csodás lesz, hisz amit te készítesz, nincs annak párja, mindenki majd ezt a ruhát csodálja a bálban!”
„Jaj, hát majdnem elfelejtettem! Lenne még itt valami neked” - mondja Duliful zavartan. „Nézd meg hát, mi van ebben a kis dobozban.”
Borka a dobozt óvatosan kinyitja, a szemében valami bele villan. Apró igazgyöngy nyaklánc lapult benne, annak volt oly nagy a fénye.
„A szép ruhához ez is dukál, próbáld fel, nézzük meg hogy áll?”- mondja király. Óvatosan beleteszi az ékszert Borka nyakába, akinek az izgalomtól csakúgy remeg a lába. Mindenki ámulva figyel, ahogy a gyöngy Borka nyakán szinte életre kel.
„Drága Jó Uram! Hisz ez csodás! Oly figyelmes vagy, hogy ennyit gondoltál rám! Köszönöm néked ezt a szép ékszert, már alig várom, hogy viseljem!”- mondja Borka könnyes szemmel, ahogy a dobozba visszahelyezi az ékszert. A Szolga is úgy meghatódik, alig tudja visszafogni a könnyét. Füge és Masni is előkerült a fák közül, vígan csaholnak, jóízűen friss vizet ittak.
A Szolga és a felesége mindent felpakolt sorba a szekérre. „Még a végén mi fel sem férünk, úgy teli van ez a kocsiderék, annyi itt az ajándék!” - mondja a Szolga, ahogy az ajándékokat a szekéren halmozza.
Végezetül csak mindannyian felfértek, Dulifulnak búcsút is intettek. Duliful és Füge még kicsit a kertben pihent, Duliful gyönyörködött a csillagokban, elmerült sok jó gondolatban.
Arra gondolt, nem sokára kezdődik a vadászszezon, ideje, hogy Füge vadászni tanuljon.
„Meg is kezdjük holnap az előkészületeket, ha visszajön a Szolga, vele majd ezt meg is beszélem.” Mire gondolatainak végére ért, álmosan csukta le mindkét szemét.
Duliful egy jó nagy csonttal kutyáját a fa alá csalja.
Duliful vadászni tanítja Fügét
- Szolga, te balga! Hol vagy már? Gyere ide, szóltam már! Menj, vegyél pár agyagfigurát, galambot, nyulat, kacsát, ma próbavadászat vár ránk. A kertben tartjuk az eseményt ,próbára tesszük Fügét.
A Szolga tanácstalanul bámul: hol szerez ennyi agyagbábút?
No, valahogy majd megoldja, legfeljebb megy a kőfaragóhoz, majd az kifaragja.
De nagy gyorsan elveti a tervét, mert Palkó személyében megjön a segítség.
- Jaj de jó, hogy látlak! Kellene nekem pár agyagfigura, mert a király óhajtja!
- Egyet se búsulj! - mondja Palkó. Teli van nálunk ilyennel a tyúkól. Hazafutok, felkutatom, és rögvest hozom!
A Szolgának az örömtől csillog a szeme, gondolatban a figurákat már helyezgeti is a kertbe.
Eközben Duliful és Füge a kastélyban várja, hogy elkezdődjék a hajsza.
- Jó uram! - szól a Szolga. Gyertek a kertbe, minden elő van készítve!
- No, Füge, ugrás! Ma megnézem, lesz-e belőled jó vadász!
Füge, a kutya, vidáman csahol, nem tudja mi vár még rá az udvaron.
Palkó és a Szolga az udvaron azon tanakodnak, vajon milyen kívánsága lesz még a királynak.
Sokáig nem kell töprengeniük, mert Duliful azon nyomban mondja a nagy tervét:
- Palkó hát te is eljöttél! Nagy öröm ez nekem, mert itt ma elkél a segítség. Szolga! Ne állj már ott tétlenül! Próbáld ki ezt az agyaggalambot, hogy repül! Mássz fel arra a nagy fára, és onnan dobáljad! Fügét majd odacsalom, és ügyesen elkapja a galambot.
Szegény Szolga! Felküzdi magát a fára, majdnem kitörik a lába.
Duliful egy jó nagy csonttal kutyáját a fa alá csalja.
- Dobd már te mafla! - kiált a király, de Füge erre fittyet sem hány.
Kényelmesen elnyúlik a fa tövébe, nem úgy néz, mintha vadászni készülne.
Duliful vakarja a fejét, ahogy heverészni látja az ebét.
- Mássz le a fáról ízibe! - szól a király mérgesen. Palkó, kérlek, jöjj ide! Tervem a következő: hozzatok kötelet s az agyagnyúl nyakára kössétek! A fák között ide-oda húzzátok s majd Füge jól megkergeti őket, rögtön láthatjátok!
Szegény Szolga! Már nagyon fáj a lába, de egyet se szól, nagy iramban követi Palkót.
Összevissza szaladgálnak, húzzák a kötelet, rajta a nyulat, de Füge mozdulatlanul a fa alatt marad.
A lelküket már kilehelik, de bizony nem történik semmi.
- Füge! Drága kiskutyám! Hát mozdulj már! Mi lesz velünk? A nyakunkon a vadászat, ki fogja összeszedni a vadkacsákat?
De Füge csak csóválja a farkát, majd hízelegve ugrálja körbe Duliful lábát.
A király legyint egy nagyot:
- Na, jól van! Felfüggesztjük a próbavadászatot. Szolga, állj már meg! Ne szaladj, még a végén itt hagyod a fogadat! Palkó, remélem, itt maradsz teára, nem készülsz hazamenni kutyafuttában.
- Köszönöm Jó uram, maradok, veled töltöm a mai napot!
- No, ez nagy öröm! Hallod Szolga? Hozd a teát, leülünk ide a padra!
A Szolga nem is sokára visszatér a gőzölgő teával. Mézes, fahéjas sütemény is kerül melléje, mennyei az íze.
- Gyere szolga, ülj le hozzánk, biztos nagyon elfáradtál!
A Szolga hálás szívvel megköszöni, hogy jó királya megengedi ezt neki. Kellemes őszi délutánon ott ülnek ők hárman, no meg Füge, a vadászkutya. Ki inkább kutya, mint vadász, de ezért nem haragszik rá a király.
