Tünde Mama Meséi: 32. rész, Duliful levelet kap

- Szolga, te balga! Hol bujkálsz? Gyere hát, a postás az ajtóban áll! Valaki írt. Nyisd ki hát az ajtót, vedd át a levelet! Már nagyon izgat engemet, hogy abban mi lehet.

- Jövök, jó uram, nyugalom! Kint voltam az udvaron.

Hozza a szolga a levelet, a király türelmetlenül kibontja, valami pecsét-féle volt rajta. Hangosan, türelmetlenül olvassa. A városi professzortól jött, Pistát hívják műtétre, megvan a kórházban a helye.

- Micsoda izgalom! Délután átkocsizunk hozzájuk, elmondjuk a hírt: készítsék össze a ládáját, két nap múlva indulás. Majd mi bevisszük a városba s addig ott maradunk vele, míg a műtéten túl nem lesz.

Ebéd után a Szolga és a király felkerekedett, a szekérre egy-két ajándékot tett. A gyerekeknek kis édességet vittek, zamatos gyümölcsöt pedig a szülőknek.

Pista még iskolában volt, beteg édesanyja az ágyban, apja az udvaron a tüzelőnek valót vágta. Alízka ott játszadozott mellette. Mikor a királyt meglátta, szeretettel megölelte. Pista apja zavartan tessékelte be a királyt és a Szolgát a tisztaszobába, Pista édesanyja a száját mosolyra húzta. Duliful elmondta jövetelük célját, hát volt ott sírás-rívás! Sírtak az örömtől, no meg a féltés miatt. Még a Szolga szeméből is kicsordult a könny.

- No, hát ne sírjunk - szólt a király. Inkább örüljünk, hogy műtik Pistát. Lehet, hogy újra járni fog és az nagy dolog lenne! Gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb volna neki a sorsa.

Pista apja szipogva bólogat: érti ő ezeket, de fiát a műtéttől nagyon félti és ő is szeretné a kórházba elkísérni.

- Jól van hát, legyen! - rendelkezett a király. Addig, amíg távol leszünk, ide egy ápolónőt keresünk, ki gondoskodik a családról, legfőképpen Pista anyjáról.

Éppen, hogy ezt megbeszélték, Pista tolókocsija tűnt fel a távolból. Alízka vidáman elészaladt és kicsit erőlködve tolta a kocsit egyenesen a király elé. Pista nagyon szerette a királyt, ezért nagyon örült, hogy itt találta, aki azon nyomban rá is zendített, mi a jövetele célja. Pista figyelmesen hallgatta, majd mikor Duliful befejezte mondókáját, halkan elmondta válaszát:

- Jó királyom! Örökre hálás leszek ezért neked! Minden vágyam, hogy újra járjak! Örömmel megyek a városba és a lelkem tudja, jó kezekben leszek, segíteni fognak rajtam. De bárhogy is lesz, megyek! Kicsit félek, de majd túlleszek rajta.

- Ez a beszéd! - simítja meg fejét a király. Bátor vagy, egy hős! Meglásd, minden rendben lesz.

Átadták a hozott ajándékot, a finom csemegét. A két gyerek szeme csakúgy ragyogott, amikor a csokoládé előkerült, de arcukról hamar lefagyott a mosoly. Édesapjuk keményen azt mondta: előbb az ebéd, majd a manna, de azt is jól beosztva. A király és a Szolga huncutul egymásra néztek, de nem szóltak egy szót sem. A fegyelem az fegyelem, nincs mit tenni ez ellen. Pista még mesélt kicsit az iskoláról, Alizka pedig mindenkinek rajzolt egy kis képet, majd lassan búcsúzkodni kezdtek.

- Akkor két nap múlva a reggeli órában a szekér előáll és visszük a kórházba Pistát. Csomagolj be mindent, hosszú lehet majd az ottléted, tegyél be magadnak bőven érdekes könyvet. Ha szeretnéd, a könyvtáramból is kölcsönadok párat, holnap át is küldöm a Szolgával.

- Jó vagy hozzám királyom! - mosolyog Pista, és lágyan a felségnek a kezét megfogja. A király szíve kicsit beleremegett, de nem keserítette ezzel a gyermeket. Hazafelé egymáshoz nem szóltak, csak bámulták, ahogy a lovak baktattak. A Szolga néha-néha felsóhajtott, így érkeztek meg a palotához. A vacsorát is nagyon gyászosan fogyasztották, gondolatuk Pista körül járt. Lefekvés előtt a király nyugtatatta Szolgáját:

- Ne aggódj! Én is nagyon szeretem a gyermeket,nem lehet semmi baj!

A Szolga komoly arccal bólogat, de tudja, hogy csak magát nyugtatgatja a király.

- Felség! Te is nyugodj meg! Szép álmokat! Pihenj sokat, hisz nehéz éjszakák várnak ránk!