Tünde Mama Meséi: 33. rész, Duliful és a nagy izgalom

- Szolga, hol vagy? Siess már, ne lazsálj! A kocsival a palota kapujába parkoljál!

Igyekeznünk kell, hogy délutánra beérjünk a városba, hiszen vár bennünket Pista. Holnap lesz a nagy nap, a műtét napja. Szegény gyermek biztosan izgul! Magára nem hagyjuk, majd kicsit megnyugtatjuk.

Lohol a Szolga, mindkét kezében hatalmas csomag van, merthogy a városban fognak pár napot tölteni Dulifullal. Borka is megérkezett, jött a kutyákért meg a Kifli cicáért.

- Jaj, Borka kedvesem! Nagyon örülök neked, de bocsáss meg, nagyon sietek! Vigyázz az állatokra, no meg magadra! Pár nap múlva megjövünk, ha Pistát már biztonságba tudjuk és a kórházban magára hagyhatjuk.

- Jól van - mosolygott Borka. Menj felség, Isten hírével! Nekem is nagyon fontos az a gyermek, aggódom érte, csak nehogy valami baj érje!

A király lágyan meg simította a lány fejét és könnyes szemmel búcsút intett. Baktat a szekér, már fáradtak a lovak, vastag por lepi be az utat.

- Már látom a templomtornyot, jó uram! Ott van még egy kanyar és mögötte a város. Jé, már a fogadót is látom!

- Nyughass már, Szolga, ne rikácsolj! Olyan vagy, mint egy rossz varjú, aki állandóan károg.

A fogadóban, hol megszálltak, gyorsan ruhát váltottak s lemosták magukról az út porát. Közel volt a kórház, hamar odaértek, majd a portán illedelmesen bekéredzkedtek. Pista apja az ágy mellett ült és könyvet olvasott. Pista érdeklődve hallgatta, de mikor a királyt meglátta, örömében könny szökött a szemébe úgy, megörült őfelségének.

- Pista, megjöttünk! Ennél valamit? Szolga hozd gyorsan, ha kíván valamit.

- Már nem szabad ennem a műtét miatt, csak egy kis teát kortyolhatok, a nővérke nagyon rám parancsolt.

- Helyes! Be is kell tartani, majd csak kibírod valahogy reggelig!

A Szolga átvette Pista apjától a könyvet, most ő olvasott fel, majd a király. A könyv késő estig kézről kézre járt. Duliful és a Szolga nagyon későn értek vissza a fogadóba. Pista apja ott maradt, őrizte fia álmát. Dulifulék könnyű vacsorát ettek, majd nyugovóra tértek. Az éjszaka lassan telt, álom nem nagyon jött szemükre, mindketten a holnapi napra gondoltak s csendesen imádkoztak.

Reggel korán visszaindultak a kórházba. Meglepetésükre Palkó is eljött és a plébános, aki nagyon szerette Pistát. Egy külön teremben várakoztak. Pistát eközben már elvitték a műtőbe.

Az orvos egy-két kedves szót váltott velük, majd kérte, legyen nagy türelmük. Az óra mutatója ólomlábakon járt, már vagy négyszer körbe fordult, de még mindig semmi hír. A Szolga mindenkinek készített harapnivalót, de nagyon étvágyuk nem volt. Végre aztán későn délután az ajtó kinyílt és egy mosolygós nővérke kedvesen azt mondta:

- A doktor úr küldött, ő most nagyon fáradt. A műtét befejeződött, Pista az intenzív osztályon pihen. Dulifulnak azonnal kérdésre állt a szája, de a nővér megelőzte:

- Többet nem mondhatok, majd a doktor. A gyermek a körülményekhez képest jól van. Holnap reggel várja önöket a professzor úr.

A Király kicsit megnyugodott meg egymást is nyugtatgatták: az a fontos, hogy jó helyen tudhatják Pistát. Palkót és a plébánost meghívták vacsorára, de csak arról tudtak diskurálni, vajon rendbe jön-e teljesen Pista lába.

Másnap reggel első útjuk a professzor irodájához vezetett, már alig várták, hogy hallják Pistáról a híreket. A professzor komoran ült nagy faragott asztalánál, kedvesen hellyel kínálta a királyt és a Szolgát, no meg Pista apját.

- Tegnap, mint tudott, megműtöttük a gyermeket - kezdte nagyon hivatalosan mondandóját. Majd így folytatta: A műtét alatt komplikáció nem akadt. Egy-két csontot meg kellett drótozni, a többit helyre kellett rakni. Ha minden a terv szerint halad, karácsonykor mankót kaphat Pista és lábra tud állni, jövő nyárra pedig újra tudni fog járni.

Duliful csak azt vette észre, hogy a könny megindult szeméből, de már nem is hadakozott vele, magát az örömnek átengedte. A Szolga és Pista apja is hasonlóan érzett, patakzottak szemükből a könnyek. Mikor jól kiörülték magukat, együtt hálálkodtak a professzornak. A király vendégségbe hívta a palotába, amit az orvos örömmel elfogadott. Aztán ellátta őket még sok jó tanáccsal, hogy miként bánjanak a lábadozás ideje alatt Pistával. Innen egy rehabilitációs kórházba viszik, megerősítik, és majd csak azután mehet haza az otthonába. Mindent figyelmesen végighallgattak, majd engedélyt kaptak, hogy pár percre Pistát meglátogassák.

Rövid ideig volt mindenki nála, nem fárasztották, meg látták is rajta, hogy még kicsit kába. A mai vacsora már vidámabban telt, a király és a Szolga is jóval többet ettek. Palkó is velük vacsorázott, örült a jó hírnek, mit a professzor Pista gyógyulásáról mondott. Ő is remélte, nem tetőződnek tovább a gondok. Másnap délelőtt még meglátogatták Pistát, már kicsit beszélgettek is vele. Nagyon jókedve volt, hisz Duliful vásárolt neki egy bőrkötéses füzetet és egy ezüstszínű tollat.

- Pista, ha már jobban vagy, írj le mindent ebbe a naplóba, mi történik veled a kórházban. Meglásd, így az idő is jobban telik. Hamarosan újra eljövünk hozzád, majd magammal hozom Borkát.

Megsimogatta a gyermek fejét és azzal indultak hazafelé.

- Ej, Szolga! Már alig várom, hogy hazaérkezzünk! Első utunk Pista beteg édesanyjához vezet, meg a testvéréhez, Alizkához. Elmondjuk nekik a biztató híreket. Majd a kedvesemhez, Borkához megyek.

De erre már nem volt szükség, mind ott várták Pista házában a királyt: a tanító, a pajtásai, Borka és a Szolga felesége. Még a két favágó is eljött.

Mikor Duliful meglátta a kis társaságot, szíve hevesen dobogott:

„Milyen jó, hogy létezik szeretet és embertársaikért így aggódnak az emberek!”