Tünde Mama Meséi: 40. rész, Duliful és a hangverseny

- Szolga, gyere már, mindenki reád vár! Pista ma lép fel a templomban, biztosan csodálatosan fog ott szólni a hangja. Ma időben kell, hogy ebédeljünk. Klára már megterítette az ünnepi asztalt, gőzölög az illatos húsleves. Gyere, Szolga ebédelj velem! Klára! Ha elvégezted a munkádat, öltsd fel te is az ünnepi ruhádat! Hajnalkát is öltöztesd ünneplőbe, no meg a férjedet is hozd ünnepi díszbe! Szolga! Te is vedd elő az ünnepi ruhádat és az enyémet is tedd rendbe! A zöld zakómat hozd, ott van a hátsó szekrényben! Hozzá a fekete bársony pantallómat veszem, és a sárga selyem csokornyakkendőmet teszem.

Kora délutánra mindennel készen voltak. A Szolga előállt az ünnepi szekérrel, abban mindannyian kényelmesen elfértek. Borka már a templomkapuban várta őket, vörös bársony ruha volt rajta, hófehér posztó a kabátja, rajta hófehér rókaprém, fején ugyanolyan sapka. Gyönyörű copfba font haját éppen, hogy takarta. Az első sorban, az ünnepi páholyban foglaltak helyet. A padsorokban szép csendben gyülekeztek az emberek. Nemsokára olyan sokan lettek, hogy a templomban már alig fértek.

A pap ünnepi misével kezdte a hangversenyt, majd a iskola énekkara énekelt. Olyan szépen szólt a daluk, hogy a király csodálattal hallgatta énekük. Majd Alízka olvasott fel egy zsoltárt. Nagyon ügyes volt a pici lány. Pistát a plébános segítette fel az emelvényre. Bottal már nagyon ügyesen járt, de nagyon féltették Pistát, ezért hát ahol valami akadály az útjában állt, ott inkább könnyítettek a járásán.

A templom orgonája felcsendült, majd halkabbra váltott, és Pista hangja, mint valami gyönyörűen

szóló síp, megszólalt. Oly szépen énekelt a gyermek, hogy mindenki szájtátva hallgatta. Az emberek minden dal után tapsoltak; az arcokon látszott, nagyon tetszett a produkció. A király szinte szólni sem tudott, annyira meghatotta az előadás. De a Szolgát és Borkát is lenyűgözte a gyermek előadása.

Mikor befejeződött a koncert, Duliful fülébe súgta a Szolgának: "Mindenkit hívj meg hozzánk teára!"

Klára előre is sietett egy szekérrel, hogy mire megérkeznek a vendégek, valamivel meglepje őket.

A plébánost is meghívták, valamint Pista édesapját és természetesen Alízkát is. Duliful, a Szolga, Borka meg Pista a királyi szekérrel indult haza, a többiek jöttek utánuk.

Klára már a konyhában szorgoskodott, a mazsolás kalács illata orrcsiklandozó volt. Gőzölgött az áfonyatea is. A vendégek a kék szalonban foglaltak helyet, mindenki Pista csodálatos hangjáról beszélt.

Duliful megkérte, hogy egy ráadást énekeljen még nekik. A király a zongorához ült, a gyermek mellé állt és kiengedte gyönyörű hangját. A végén olyan tapsvihar kerekedett, mintha a szobában sokan lettek volna, pedig csak egy pár tenyér csapódott össze. De az olyan szívből jött, hogy hangosabbnak tetszett.

Uzsonna után Duliful magához kérette a Szolgát és valamit a fülébe súgott. A Szolga eltűnt pár pillanatra, majd egy kis dobozzal a kezében visszatért.

- Kis figyelmet kérek! - szólt a király. A mai produkcióért szeretném megjutalmazni Pistát. Gyere ide Pista, ez az ajándékod! - és átadta neki a kékszalagos dobozt. Pista nagyon zavarban volt. Odabicegett Dulifulhoz és átvette a dobozt.

- Bontsd hát ki bátran, nézd meg, mi van benne!

Óvatosan kicsomagolta az ajándékát és felnyitotta a tetejét. Nagyot sóhajtott, ahogyan a tartalmát meglátta, mert nem volt más a dobozban, mint egy aranyóra.

- De felség! - mondta könnyes szemmel. Én ezt meg sem érdemlem!

- Dehogy is nem, vedd csak fel! Egykor, tudom, híres művész leszel, mert szorgalmasan tanulsz és kivételes adottságaid vannak. Egy művésznek meg mindig tudni kell, mennyi a pontos idő. Ezt soha ne felejtsd el, hisz te sehonnan el nem késhetel!

Pista átölelte a királyt, lelkét melegség járta át, hiszen úgy szerette őt, mint második apját.