"Szolga, Te balga, hozd az ünnepi ruhám!Lássam jó-e még reám?
Holnap estélyt rendezünk, sok-sok pezsgőt rendelünk."
Szalad a szolga, hozza a ruhát, Duliful beleerőszakolja magát.
A hasán úgy feszülnek az aranygombok, hogy szép sorra lehullnak róla, egyenesen a padlóra.
Tetszeleg a tükör előtt: "Majd este nem eszem meg a vacsorám, holnapra jó lesz rám a ruhám "
Ámul a Szolga, nézi a királyát, ő is igen szűknek találja felséges ruháját.
"Ne bámulj te bárgyú, sok még a dolgunk, szaladj, hozz papírt meg tollat.
A meghívókat írd meg, de hamarjában! Sorolom, kik jöjjenek el a bálba!
El is kezdené, csakhogy megtorpan, mert ha jól belegondol, kit is hívhatna?
-Hallod-e te Szolga, van feleséged? Családod merre is van néked?
-Jó uram, takaros menyecske az én feleségem, de gyermekem nincsen.
Legyint a Király: "Sebaj, szólj az asszonynak, holnap itt legyen, neki is helye van az estélyen.
Palkónak is üzenj, jöjjenek mind el, a Kismadár majd nékünk énekel!
Az Aranyhalat feltétlen hívjuk meg, nélküle nem telhet el az este, fő helyre ültesd le."
Elégedett Duliful magával: "Jó móka lesz!" Mint egy kisgyermek, oly nagy izgalommal készül a holnapi bálra.
Másnap reggel, már jó korán ébresztgeti a Szolgát: "Kelj fel, ne lazsálj, ma ránk sok munka vár!
Az asztalt öltöztesd ünnepi díszbe!
Ezüst evőeszközt fényesíts, a porcelánok csillogjanak, mert ez egy különleges nap.
A sütőt melegítsd, rotyogjon az étel, minden időben legyen készen."
Szegény Szolga, annyi a dolga, azt sem tudja, mihez kapjon, hogy maradjon talpon.
Mire a napnak vége, a kastély már díszeleg ünnepi fényben.
Jönnek a vendégek, először Palkó szülei kíséretében, ruhája díszes, és utána baktat hét testvére.
Boldog a Szolga, mert asszonykáját látja, asztalnál hellyel kínálja.
Az Aranyhal megérkezett, most még szebben csillognak rajta a pikkelyek.
A madárka, a csillárra felszállt, és ékes dallal megnyitja a vacsorát.
Vidám a társaság, koccannak a poharak, a fenséges ételnek nyoma se maradt.
Dulifulnak hízik a mája, ahogy ránéz a díszes társaságra. Mindenki mosolyog, vidáman társalog,
a gyertyák fényében arcuk csak úgy ragyog.
Röpül az idő, múlik az óra, lassan térnek nyugovóra.
Ahogy sorjában indulnak haza, a király a tornácon áll, mögötte a Szolga.
Zsebkendőjük lebegtetik, így intenek búcsút nekik.
Majd, mikor már a vendégek mind elmentek,
Duliful fáradtan foteljába belehuppan, s így szól boldogan:
"Ej, te Szolga, micsoda nap, de nagyon jól éreztem magamat!"
Mire a Szolga odaér, a király már elalél.
Jó szolga módjára, szép csendben urát körbejárja, majd egy puha plédet takar reája.
Jó szolga módjára, szép csendben urát körbejárja, majd egy puha plédet takar reája.
